Életzuhatag címmel új albummal jelentkezett a Vágtázó Halottkémek, aminél életigenlőbb lemez nemigen jelent meg Magyarországon, de még az eurázsiai sztyeppéken sem. Ez a pozitív, életenergiákkal teli album, az egyik legszebb példája annak, hogyan kell rétegről rétegre építeni egy dalt, és hogyan kell szellemi horizonton elképzelni egy kompozíciót úgy, hogy annak éppúgy lehet gyermeki bája, mint a dalok hagyományos struktúráját felrúgó esszészerű látomás.
PZL – 061.hu
A kompozíciók átlagban 5-6 percesek, mégis sokkal hosszabbnak tűnnek, mert sűrű szövésűek, „kiadósak”, sokrétegűek. A zenekar szerint teljesen újszerű albumról van szó, ami csak részint igaz, alapvetően benne gyökereznek a VHK-féle 40 éves hagyományban, ugyanakkor, még ha el is fedezünk egy-egy jellegzetes motívumot, a sodrás másfelé viszi és teszi le az adott témát, és öntörvényű, saját lábán álló új dalokról beszélhetünk. A Titokzatos élet beidézi a Csodaszarvast, a Hajnal végre! a Tárulj világ! riffelését, de mindenezek csak a kellemes ismerősség konzervatív attitűdjét juttatják eszünkbe, a dalok önálló entitások, igazi ősi himnuszok. A Belső világ című szerzemény olyan, mintha 1986-ban lennénk az Almássyn, azt az igéző őskáoszból épülő teremtő energiákat mutatja meg, amiért mindig is szerettük a VHK-t… A lemez az Égzengés című 2017-es, a A38 hajón megtartott koncert felvételével indul, és remek intró, egy afféle sámánisztikus kiáltvány….
Az Annyi, annyi érzés érzelmekkel teli, mégis hihetetlen energiákat mozgósító, ügyesen építkező, hol lelassuló, hogy energikusabbá váló felvétel, a még 1981-ben született Túl sokat vártam repetitív építkezése legalább annyi ősi mintázatokra épít, mint a kortárs zenei felfogásra…. „Mi ez a semmi, ezt hívják életnek?… Hát nem hiányzik, hogy érezd , hogy élsz” – nos, ez nagyon rendben van. Aztán ott a Löket című egészen metálos tétel intrója…”Figyu, azt a kutyafülit neki!” – Nos, ez az egyik legkülönösebb csatakiáltás, amit rock and rollban valaha is hallhattunk, de ez a kedves nagybácsis felütés csak bájt ad az album talán legkeményebb, hagyományosabb riffelésű felvételének. És ott a Haj! Haj! Varázsdal, ami a leginkább eltér a VHK-féle élménytől, ami az, ami: varázsdal, ráolvaás, semmi köze a rock and rollhoz, és ez így van jól. „Annyi, annyi érzés! Annyi annyi élet„– ez maga az újjászervezett VHK, amely számos friss impulzust kapott az új tagoktól, így aztán annyi energia van a zenekarban, mint 1982 körül. Azt a kutyafülit neki!
VHK
Életzuhatag
szerzői kiadás
13 szám 57 perc