Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Összeállt a száz fellépőt felvonultató idei Fishing on Orfű részletes programja: a fesztivált június 22. és 25. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Pécshez közeli Orfűn.

MTI

Visszatérő trilógiája utolsó évéhez érkezik idén a fesztivál nulladik napján fellépő Kispál és a Borz.  A tematikus, évekre bontott búcsú záróakkordja a zenekar karrierjének utolsó szakaszát eleveníti fel a Velőrózsák, a Turisták bárhol és az Én, szeretlek, téged című albumok legkedveltebb dalaival. Első alkalommal lép fel Orfűn az Anima Sound System: a zenekar Hungarian Astronaut című lemezének húszéves jubileumát különleges ősbemutatóval ünnepeli a csapat – hívták fel a figyelmet a szervezők.

Ismét Orfűn tartja egyetlen fesztiválfellépését a tavaly újraéledt Amorf Ördögök, de fellép egy másik újrakezdő formáció, Bérczesi Robi és Nemes András zenekara, a Biorobot is. Játszik még Kálocz Tamás rockzenekara, a Lovasi Andrást is soraiban tudó Fekete Város, visszatér a Brains és nagyszínpados lesz az Ivan and the Parazol, a Kaláka pedig Ferenczi Györggyel zenél együtt. A közleményben arra is kitértek, hogy a Pál Utcai Fiúk, az Európa Kiadó és Balaton is fellép az idei fesztiválon.

A Fishng On Orfűre két aktuális angol zenekart is várnak a szervezők: az energikus alternatív rockot játszó Arcane Roots, valamint a poszt hardcore stílust képviselő Black Peaks is az orfűi deszkákra lép. A szervezők közölték: a víziszínpad idei programját szavazás útján véglegesítik. A fesztiválra háromnapos bérletek még kaphatóak, valamint ezer-ezer darab napijegy várja még gazdáját, kivéve a Kispál és a Borz-napot – írták.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •