Akkor is nevetek címmel új lemezzel jelentkezett a Tudósok. Az avantgárd-dzsessz-artrock csapat összművészeti művét, amely a zene mellett drMáriás festményeiből és irodalmi szövegeiből is merít, egy európai miniturné után novemberben mutatja be az újbudai A38 hajón.

MTI

“A Tudósok számok úgy szoktak születni, hogy hétfőn délelőttönként egy budakalászi szerszámraktárban, a próbahelyünkön találkozunk és művészetet gyártunk. Ez általában örömzenéléssel vagy improvizációval kezdődik, én hozzáteszek egy szöveget, és a dolog szépen formálódik, majd összeáll, s mindezt telefonra rögzítjük” – mondta drMáriás (Máriás Béla), a Tudósok vezetője az MTI-nek. Mint kifejtette, az Akkor is nevetek című új lemez zenéje abban mindenképpen eltér az elmúlt mintegy tíz év Tudósok-anyagaitól, hogy ismét gitárossal dolgoznak. A dzsessz-színtér felől érkezett Gulyás Levente három éve a csapat tagja, hallható a játéka a 2016-os Tudósok-korongon, az Alzheimer Karaokén, de ez az első lemez együtt, ami kizárólag új számokat tartalmaz.

“A gitár karaktere a basszussal, a dobbal és a fúvós hangszerekkel együtt új irányba terelt minket, és egy rockosabb, funkosabb hangzást eredményezett. Emellett a Tudósok ars poeticájának és koncertjeinek a kezdetektől egyfajta multi-stiláris, avagy stílusok közötti karaktere és kabaré jellege van, amely e lemezen erősen jelen van, valamint hogy a művész használni tudja a humor, a groteszk különböző elemeit” – jegyezte meg a frontember. Az A38-on készült felvételek producere a legendás vajdasági dobos, Ivan Fece Firchie, Grace Jones egykori hangmérnöke volt, újvidéki stúdiójában zajlottak az utómunkák.

drMáriás szövegei a groteszk világát mutatják. Részben egyszerű, de hatásos eszközökkel mutatnak rá mindennapjaink fonákságaira, másrészt a drMáriás regényeire, novelláira jellemző különös, történetmesélős világot hozzák. (Szeptemberben a szerzőnek már a harmadik prózakötete jelent meg Kínában.) “A költői és a mesélős megközelítés együttes használata a koncertek dramaturgiájának kialakításában is hasznos eszköz. A történetek felfoghatók a kelet-európai groteszk irodalom folytatásaként. Ilyen a számainkban sokszor felbukkanó, kicsit svejkiánus Karcsi karakterének újabb eposza, a Karcsi magányos, amely a bérház perspektívájából mond el egy társkereső sztorit. Az Akasztotthoz bárban kocsmai hangulatot idéz az asztalok felett lógó hullával, a Baba a felszínesség, a szerepjátékok, a vágyódás abszurditásáról szól” – fejtette ki.

A CD tizenöt dalát és a szövegeket drMáriás ugyanennyi festményének nyomata teszi teljessé egy 24 oldalas füzetkében. Mint mondta, az őt ismerők közül sokan zenei, irodalmi és képzőművészeti tevékenysége iránt egyaránt érdeklődnek, és örömmel veszik a három terület találkozását. A bookletben látható festmények legutóbbi munkái közül valók, drMáriás újra egy-egy híres festő stílusába helyezte el a mai magyar közélet vagy a világtörténelem alakjait. “A végletek érdekelnek, egyrészt a művészeti tökéletesség ígérete, másrészt a közélet, amely az állandó harcot, a megpróbáltatásokat, ugyanakkor a megváltásba vetett reménységünket képviseli. Most egy új sorozaton dolgozom, amelyben száz évvel ezelőtti szereplők és művészeti stílusok fognak szerepelni” – tette hozzá drMáriás.

Az 1986-ban a volt Jugoszláviában alakult Tudósok az elmúlt három évtizedben olyan rangos klubokban lépett fel, mint a New York-i Knitting Factory, az amszterdami Paradiso, a moszkvai Dom, a londoni Bull’n’Gate vagy a párizsi Instants Chavirés. Ezen a héten újra külföldi miniturnéra indulnak: Zágrábban, Mariborban, Ljubljanában, Koperben és Berlinben adnak koncertet. “A két szlovéniai városban a titói időszak kaszárnyáiból kialakított kulturális központban lépünk fel, a berlini Supamollyban a koncerthez egy kiállításom kapcsolódik”. A GrundRecords gondozásában megjelent Akkor is nevetek című lemezt a Tudósok november 23-án mutatja be az A38 hajón. “Az új anyag valamennyi számát eljátsszuk, plusz a régi, kihagyhatatlan slágereket. Fellép velünk Ivan Fece Firchie, Walter Hollinetz bécsi szaxofonos, ef Zámbó Öcsi, és számos fúvószenész is tiszteletét teszi. Az előzenekar a szentendrei Blue Tips lesz”. A Tudósok a délszláv háború miatt a kilencvenes évek elején tette át székhelyét Budapestre. A zenekar a magyar underground fontos szereplőjévé vált, fennállása során számtalanszor újult meg, újraértelmezve a punkot, a dzsesszt, a funkot, a popot, a dadaista színházat, a költészeti performanszt. A csapatban jelenleg drMáriás (ének, szaxofon, trombita) mellett Dezső Tóni (szaxofon), Gulyás Levente (gitár), Endrei Dávid (basszusgitár) és Jeli Gergely (dob) szerepel.

Fotó: blog.a38.hu