Október 19-én hétfőn a belvárosi Háló Közösségi és Kulturális Centrumban ad kamarakoncertet Magyarország legrégebbi szimfonikus együttese, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. Az esten Rossini és Csajkovszkij művek is elhangzanak.

061.hu

Az Őszi széllel című esten közreműködik a Kincsem Vonósnégyes (Danyílova Galína, Varró Katalin – hegedű, Kondor Péter – brácsa, Bartos Csaba – cselló), akik Rossini: G-dúr szonáta vonósnégyesre, Glazunov: Szvit vonósnégyesre, op. 35 és Csajkovszkij: Évszakok című művéből adnak elő.

Magyarország legrégebbi szimfonikus együttesét, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát bécsi mintára, 1853-ban alapította Erkel Ferenc. A magyarországi szimfonikus koncertélet alapjait fektette le az együttes, Európában elsőként vezették be a bérleti rendszert. Közel 100 évig az egyetlen hivatásos szimfonikus zenekarként feladatuk volt az Európai zeneirodalom folyamatos követése, valamint a magyar zenekultúra integrálása a világ élvonalába. Megalapítása óta alapvető célkitűzéseik között szerepelt a múlt és jelen nagy zenei alkotásainak előadása: ennek eredménye, hogy olyan személyiségek határozták meg a zenekar történetét, mint Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Goldmark Károly, Johannes Brahms, Antonín Dvořák, Gustav Mahler, Pietro Mascagni, Richard Strauss, Maurice Ravel, Dohnányi Ernő, Ottorino Respighi, Bartók Béla, Igor Sztravinszkij, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Kadosa Pál, Petrovics Emil, Szokolay Sándor, és nem utolsó sorban Kurtág György.