Kevés olyan időtálló sorozat létezik, mint a Jóbarátok, pedig majd három évtizede indult, nagyon nem píszí – gyakran megkapja a rasszista, homofób, transzfób jelzőket -, és olykor túl giccses is. Az, hogy minden idők egyik legsikeresebb sitcom-jává válhatott, annak köszönhető, hogy Martha Kauffman és csapata valami olyat tudott, amit más nem. A helyzetkomikumok, a remek poénok, a szójátékok, valamint a pontosan kidolgozott karakterek már önmagukban a legjobbak közé emelték a sorozatot, esszenciáját viszont mindezek félelmetes harmóniája adta meg. Annyira egyben volt minden, hogy ha voltak is gyengébb epizódok, egytől egyig mindegyikben volt legalább egy olyan mondat vagy szituáció, amely bevésődött a nézőbe. A no.1 fanok már tűkön ültek, május 27-én pedig végre megkapták, amire oly régóta vártak: 17 évvel a befejezés után újra összejött a Jóbarátok “család”. Az HBO GO-n látható, Újra együtt című, speciális rész azonban felemásra sikeredett. Kissé szürreális, ahogyan rajongásunk tárgyai vasalt arccal próbálnak visszahelyezkedni a kilencvenes évekbe. Furcsa nosztalgia ez sztárparádéval, divatbemutatóval, improvizációval és a mindig lelkes James Cordennel. Százas zsepire azért nem lesz szükség, elég lesz egy tízes.

MM – 061.hu

Múlt csütörtökön – az amerikai HBO Max premierrel egyidőben – felkerült az HBO GO-ra is a Jóbarátok Újra együtt című egyszeri, új epizódja. A sorozat sztárjai: Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer visszatértek a legendás vígjátéksorozat eredeti forgatási helyszínére, a burbanki Warner Bros. stúdió területén található 24-es színpadra, hogy improvizációs formában, spontán, forgatókönyv nélküli játékkal ünnepeljék meg a szeretett sorozatot.

Onnan indulunk, ahol a történet befejeződött: a jóbarátok új életet kezdenek, kiköltöznek a lila ajtós New York-i lakásból, aztán meglátjuk a díszletbe besétáló Rosst, azaz David Schwimmert, majd egyenként csatlakozik a hozzá a többi öt szereplő. Huszonhét év telt el a kezdés óta, az idő múlását jól láthatóan nem mindegyikük viseli méltósággal, le merném fogadni, hogy Courteney Cox mellett Schwimmer is túl van jónéhány botox kúrán, de az igazi sokkot a hatodikként besétáló Matthew Perry (Chandler) okozza, akire nem találok jobb szót a “roncsnál”. Sokat cikkeztek arról, hogy Perry nem veti meg a drogokat és az alkoholt sem, a függőség okozta barázdákat pedig ki tudja milyen eljárással, de megpróbálta eltüntetni. A végeredmény viszont még Mickey Rourke-i keretrendszerben sem értelmezhető, pedig ő igazán komoly plasztik-ellenfél. Matt LeBlanc (Joey) cuki öregúr lett, az egyetlen, aki alig változott, az Lisa Kudrow, akinek a göndör kacaja a másfél órás epizód legőszintébb pillanatait adja.

Hogy mennyire őszinte a kapcsolat hatuk között, kivehetetlen, a talk show-t vezénylő James Corden persze igyekszik megfejteni, mely szereplők között volt/van meg a kémia. A beszélgetés legnagyobb meglepetése talán épp az, amikor kiderül, hogy Jennifer Aniston (Rachel) és Schwimmer a valóságban is többet éreztek egymás iránt, de úgy voltak vele, házi nyúlra nem lövünk, így végül nem jöttek össze. 

A hardcore Jóbarátok-fanok már rengeteg interjút olvashattak a sorozat alkotóival, a másfél órás epizód azonban még nekik is tudott újat mondani, a legjobb, egyúttal legviccesebb részek mégis azok, amikor a színészek őszinte rácsodálkozással néznek vissza egy-egy jelenetet, bakit. Tényleg úgy tűnik, hogy számos jelenetet, epizódot ők maguk sem láttak, ezek a pillanatok tényleg nagyon szórakoztatók.

A sztárparádé – David Beckham, Lady Gaga, Justin Bieber és a többiek teljességgel mellőzhetők lettek volna, ha valami, akkor ez a sorozat az, amely nem kíván extrákat. Az egyetlen kivétel talán Kit Harington, mindenki Havas Jon-ja, aki egyetlen jelenet kielemzésével rávilágít arra, miben áll a Jóbarátok zsenialitása. Ross, Chandler és Rachel egy kanapét próbálnak felvinni az emeletre, a lépcsőfordulót viszont, akárhogy is próbálkoznak, nem sikerül bevenniük. Nyúzzák a bútort jobbra-balra, előre-hátra, de csak nem megy. Harington rámutat, hogy egy végtelenül egyszerű jelenetről van szó, amely önmagában nem túl vicces, a szövegkönyvet olvasva sem, a három színész közötti elképesztő összhang, a zsigeri humor, a betalált helyzetkomikum azonban annyira erős, hogy a néző sír a nevetéstől.

Az utolsó negyedórában pedig már nem a nevetéstől sírunk, a tizedik évad utolsó részénél járunk újra, ott, ahonnan az extra epizód elindult. A hat színész magába roskadva zokog, ahogyan az alkotók, producerek, sminkesek, kellékesek és a közönség is. Alig hiszik el, hogy vége. Na most előkerül a zsepi.

Ahogyan voltak Depeche-esek és Duran Duran-esek, ugyanúgy megvan a két tábor a Jóbarátok esetében is. Átmenet nincs. Vagy imádják, vagy egy részt sem bírnak végignézni. De az, hogy a mai napig a televízió történetének egyik legkedveltebb sorozata, elég beszédes, ahogyan az is, hogy a tízéves lányom könyörögve kért, hogy vegyek neki egy “FRIENDS”-es pulcsit. Mert reggelente ugyanúgy vinnyogva röhög rajta, ahogyan én. Pedig én már visszafelé tudom a részeket.