Öt borvidék csúcsborai kísérik a 13. Magyar Borok Báljának menüsorát, amelyet sétáló kóstoló és Tóth Vera fellépése követ szombaton a Corinthia Hotel Budapest báltermében.

MTI

Az először 2006-ban megrendezett borvacsorán a hazai üzleti, kulturális és diplomáciai élet szereplői mellett természetesen a magyar borászok is megjelennek. A számos program és különleges ételsor mellett egy nívós borsor összeállítása kapott központi szerepet: ezt olyan bortípusokra építették, amelyek mennyiségükben és minőségükben egyaránt meghatározónak számítanak a hazai borkínálatban – közölték a szervezők.

Tájékoztatásuk szerint a bál vacsoráját az ország öt különböző borvidékét bemutató hat különleges bor inspirálta. A borsorhoz a Caviar & Bull étterem részéről Marvin Gauci, illetve a Brasserie & Atrium képviseletében Bolyki Péter álmodta meg a fogásokat. A sétálójeggyel a Budai Gesztenyés Nagyvendéglő háromfogásos vacsoráját fogyaszthatják a vendégek.

Az érkezőket a balatonboglári Garamvári Szőlőbirtok méthode traditionnelle pezsgői köszöntik. Az amuse bouche után, a menü fogásait kísérve felsorakozik a nagy múltú Disznókő Szőlőbirtok 2016-os, késői szüretelésű furmintja, amelyet a Winelovers bortesztjén a legjobb olaszrizlingnek megválasztott Kamocsay Prémium Sós-hegy Olaszrizling 2015 követ. Ezután Mészáros Pál Bodzási Kékfrankos Válogatás 2015 tétele kerül a poharakba, majd az ikonikus Gere Kopar 2013-ból, végül pedig Szepsy István 2008-as aszúja mutatkozhat be.

A vacsorát kísérő sétáló kóstolón további százféle magyar bort ismerhetnek meg a vendégek: Magyarország meghatározó borvidékei és borstílusai, vezető borászatai és kisebb pincészetei egyaránt képviseltetik magukat a sorban, és számos ritka, izgalmas tétel is kóstolható lesz.

Hagyományosan a Magyar Borok Bálján adják át a 2006-ban alapított Gál Tibor Emlékdíjat, melynek jelöltjeire a www.borbal.hu honlapon szavazhatott a közönség. Majd a díjátadón derül ki, hogy a három legtöbb szavazatot kapott borász közül kit választ a zsűri. A Magyar Borok Bálján idén Tóth Vera lép fel, az énekesnő négy szólóalbuma, valamint kedvenc előadóinak dalai közül válogat.

Fotó: InfoPont