Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Gálaesttel ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját a Hadik Irodalmi Szalon a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) november 18-án, szerdán.

MTI

Juhász Anna, a szalon művészeti vezetője elmondta: a Hadik Irodalmi Szalon 2010 novembere óta 55 beszélgetős, összművészeti estet szervezett, több ezer látogató, több száz törzsvendég és számos neves alkotó részvételével.
Felidézte azt is, hogy Juhász Ferenc költő lányaként kiskorától kezdve természetes közeget jelentett számára a művészvilág, ezt az élményt szerette volna továbbadni a közönségnek a szalon létrehozásával.

Mint fogalmazott, már az első alkalom teltházas volt, és azóta sem csökkent az érdeklődés, nagyon sokan regisztrálnak előre egy-egy estre úgy, hogy még egyáltalán nem tudható, mi lesz a program. A szalon különféle művészeti ágak – irodalom, képzőművészet, zene – és alkotóik mellett a művészek különböző generációit is sikerrel kapcsolta össze, a havi rendszerességgel megrendezett alkalmakon a magyar kortárs irodalom nagy öregjei, például Kányádi Sándor mellett a legfiatalabb, slam poetry-t űző alkotók is helyet kaptak – emelte ki Juhász Anna.

Hozzátette: a Hadik Irodalmi Szalonban a barátságaikon, életkapcsolataikon keresztül mutatják be a mindig egyedi szempontok alapján összeültetett művészeket. Mint fogalmazott, a szalon egyik legfőbb célja a legtöbbször színpadon látható alkotók és a közönség közti éles határvonalnak a megszüntetése. Juhász Anna elmondta azt is, hogy a szalon alkalmain több barátság is szövődött az összeültetett alkotók között, például Grecsó Krisztián és a zenész Szabó Balázs között, akiknek az együttműködéséből már több megzenésített vers született. Amikor a Mellettem elférsz című regény írója 2012-ben Aegon Művészeti Díjat kapott, Szabó Balázst választotta ki az Aegon Művészeti Társdíjra.

A zenével, vetítéssel és beszélgetésekkel színesített szerdai ünnepi gálaesten sokan fognak szerepelni az eddigi alkalmak fellépői közül, képben, felolvasással vagy kedvenc történetükkel emlékezve a szalonnal kapcsolatos élményeikre az elmúlt öt évből. A vendégek közt lesz mások mellett Dragomán György, Szabó T. Anna, Kemény István, Térey János, Korniss Péter, Kukorelly Endre, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Csányi Vilmos és Závada Pál is – ismertette Juhász Anna.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •