Öt gyönyörű szecessziós épület Budapesten a Szecesszió világnapján

Nem kímélték Magyarországot a történelem viharai, így a régebbi építészeti stílusok alkotásainak száma bizony nem vethető össze a nálunk némileg szerencsésebb sorsú európai országok hasonló épített örökségével. Az első világégést megelőző röpke, alig húsz év azonban kivételes időszak volt a magyar építészet történetében: a szecesszió korában béke volt, az ország virágzó gazdasága pedig elég pénzt teremtett a költséges építkezésekhez, világszínvonalú épületek százainak a létrejöttéhez. Az építészek pedig – Lechner, Lajta, Medgyaszay és mások – sorra kapták a megrendeléseket. Ebben az aranykorban csupán Budapesten több száz épületet emeltek a szecesszió stílusában, amelyek közül szerencsére számos alkotás átvészelte a vérzivataros XX. századot. A szecesszió világnapján ezek közül mutatunk be ötöt.

061.hu

Fasori református templom

Árkay Aladár korszakos jelentőségű műve a 1913-ban fölépült templom, lelkészlak és tanoncotthon, amely magán viseli a lechneri ‘magyaros’ stílus, valamint a német, a skandináv és az amerikai art nouveau jegyeit. A templom alaprajza görögkereszt alakú, amelynek száraiban kétszintes karzatsor kapott helyet. A homlokzatot a magyar népművészet ihlette, a pécsi Zsolnay-gyárból származó majolikalapok díszítik. A belső tér a homlokzatnál és a keresztszáraknál elhelyezett három hatalmas, kapu formájú festett üvegablakon keresztül kapja a fényt. A főablak a századforduló legjelentősebb üvegművésze, Róth Miksa műhelyéből került ki. Ám a többi üvegablak is legalább ilyen szép mestermunka, ezek csakúgy, mint a kinti majolikák, a faragott padsorok vagy a hímzésszerű tömörséggel, növényi motívumokból megkomponált falfestmények, Árkay munkái. A hatalmas, áttört díszű bronzcsillár szintén Árkay tervei szerint, Miákits Károly műiparos cizellőr alkotása. A méretek impozánsak, a belső teret, amely ezer hívő befogadására képes, a tiszteletet ébresztő óriásboltívek fölött 20 méter magas és közel 14 méter átmérőjű kupola zárja le. A bejárattal szemben az építész a főfalon – „a középen” – fogta össze a református egyházi szertartás lényeges elemeit, a két oldalról félköríves lépcsővel megközelíthető szószéket és előtte az Úr asztalát. Gerle János művészettörténész szerint Árkay műve „a késő szecessziós építészet egyik csúcspontja, a századfordulós stílustörekvések és nemzetközi hatások szintetizáló összefoglalása.”

Babocsay-villa

Picit csalunk, hiszen a villaépületet szecessziós stílusjegyeitől közel száz éve megfosztották. Először Weber Antal tervei szerinti állandó tartózkodásra szánt villaépületet húzták fel 1872-ben az Andrássy út két utolsó telkének egyikén, itt működött a Bellevue vendéglő (a Bellevue-villa nevet is innen kapta) egészen 1905-ig, amikor lebontották. Egy évvel később építették fel itt az Árkay Aladár tervei szerint, a megrendelő Babocsay Hermannról Babocsay-villának nevezett épületet. Az eredeti állapotot már csak archív fotókon láthatjuk, mert a húszas években jelentősen átalakították. Árkay azonban az építészeti megújulás lehetőségét látta meg ebben a stílusban és ehhez még hozzátette a korban divatos angol Art and Craft mozgalom és a finn nemzeti romantika építészetének tanúságait, tehát lényegében mindazt, amit a „Fiatalok”, a Kós Károly vezette építészcsoport is felfedezett, csak ők még hozzátették a magyar népi építészet tanúságait is. Babocsay a magyaros szecessziós stílusban épült villáját érő ellentmondásos kritikákat megelégelve döntött az átépítés mellett: a homlokzati díszeket eltávolíttatta, és egy bauhaus-villává alakította a házat. A tulajdonviszonyok ekkortól nehezen követhetők.

Az épületben 1932. augusztus 2-án nyitott meg a Jugoszláv Királyi Követség, de feltehetően csak bérelték az épületet, vagy csak egy részét vásárolták meg. A követség már néhány éve az épületben működött, amikor 1939-ben már a Fönícia Általános Aruképviseleti és Bizományi Kereskedelmi Rt. tulajdonában volt, 1942-ben pedig a nemzetvédelmi propagandaminisztérium hivatala költözött a villába (a követség továbbra is ott működött). Az épület az 1956-os szabadságharc eseményeiben is fontos szerepet játszott: a jugoszláv nagykövetségen menedéket kért Nagy Imre és kormányának más, családjukkal együtt befogadott politikusai a szabadságharc leverése közben is folytatták az ülésezést az épületben. A villa Jugoszlávia lassú szétesése miatt csak 2003 óta Szerbia budapesti nagykövetsége.

Gresham-palota

A volt Gresham biztosító Lánchíd vonulatának végén álló székháza Budapest egyik legpazarabb palotája, a magyarországi szecesszió műremeke. Homlokzatáról maga Sir Thomas Gresham szemléli a forgalmat, aki 1566-ban megalapította a londoni tőzsdét. Az épületre Angliában kiírt nemzetközi pályázatot a magyarországi historizmus egyik vezető építésze, Quittner Zsigmond nyerte el, 1905-1907 között az ő elképzelései alapján épült meg Budapest akkor egyik legnagyobb összterületű, 12 ezer négyzetméteres iroda- és lakóháza. Az építész munkatársa Vágó József neves szecessziós építész volt, a gazdag épületplasztikákat olyan kiválóságok készítették, mint Maróti Géza, Ligeti Miklós és Telcs Ede, a lépcsőházi üvegablakok Róth Miksa, a kovácsoltvas korlátok Jungfer Gyula műhelyéből kerültek ki. Az 1906-os átadás után a palota pillanatok alatt a város legnépszerűbb és legdivatosabb találkozóhelyévé avanzsált, aki pedig megengedhette, hogy az üvegborítású passzázs üzleteiben vásároljon, igazán kiváltságosnak mondhatta magát. A Gresham-Venezia kávéház és a Pódium Kabaré mágnesként vonzotta a kor jeles művészeit. Az épületet a kommunista hatalom 1948-ban államosította, a tágas apartmanokat kisebb lakásokra darabolták, az irodákat állami vállalatok foglalták el – a védett épület néhány évtized múlva gyakorlatilag tönkrement. A kétezres évek elején újranyílt, 100 millió euróból helyreállított épület jelenleg luxushotelnek ad otthont: a Four Seasons-flotta közép-európai koronaékszereként funkcionál.

Bedő-ház

A ma Magyar Szecesszió Házaként ismert egykori Bedő-ház a magyar szecessziós építészet egyik gyöngyszeme. A gyártulajdonos és műgyűjtő Bedő Béla számára 1903-ban, a lipótvárosi Honvéd utcában épített bérház a tervező – egyébként rokon és barát – Vidor Emil második kiemelkedő munkája (a pesti közönséget első ízben a nevéhez fűződő Városligeti fasori Egger-villa ütköztette meg a szecesszió szélsőséges formai szabadságával). Jellemzően az art nouveau és a Jugendstil eszközét felvonultatva Vidor a formagazdag szecessziós építészet több arcát is bemutatta az átlagosan 300 négyzetméteres lakásokat magában foglaló bérpalotán, amely mégis egységes műremek. A zárt erkélyek, a változatos ablakformák, a szökőkutas téli kert és a tetőzet is francia hatást mutattak, míg a figurális motívumok egy része, az erkély feletti terasz ajtaját közrefogó szakállas alakok, a homlokzati kerámiaburkolat fagerendás szerkezetet idéző növényi szövevénye és a homlokzatvakolás módja inkább a német irányt idézik.

Az épület szellemesen megoldott szinteltolásos rendszere, a homlokzat játéka, az anyagok váltogatása és számos részlet megformálása azonban mind egyedi lelemény, a stílus iránti bravúros érzékenység eredménye. Vidor jóformán minden házát más stílusjegyekkel alkotta meg, és minden irányzaton belül olyan remekművet alkotott, amely egyúttal annak az áramlatnak extravagáns példája (gondoljunk csak az 1910-es években épült pozsonyi úti Palatinus-házakra). A kovácsoltvas kapu rácsozata őserdei liánokra emlékeztet, a maga nemében egyedülálló alkotás, a Zsolnay-majolikát, kerámiaburkolatokat is nagy változatosság jellemzi. Vidor maga tervezte két lakás teljes bútorzatát, a lépcsőház szintenként eltérő oszlopfőit, a földszint finom díszítőreliefjeit. Az első emeleti háziúri lakás ablakainál is alkalmazták az ólombetétes, egzotikus madarakkal telifestett üvegablakok kartonjait. A legszebb üvegmunka mégis a lépcsőház épen maradt, vese alakú üvegablaka, ami forma és színvilága alapján a pesti szecesszió emblémája is lehetne. A szocreál barbarizmusa ezt az épületet sem kímélte, ám a megnyomorított, pusztuló ház sorsa az új évezredben szerencsés fordulatot vett új gondviselőinek színre lépésével.

Iparművészeti Múzeum

A múzeumot 1872-ben alapították a régész Rómer Flóris és Pulszky Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának javaslatára. Ez volt Európa harmadik ilyen jellegű intézménye London és Bécs után, gyűjteményében a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotások egyaránt helyet kaptak. A kollekciót átmenetileg a Nemzeti Múzeum előcsarnokában helyezték el, majd 1877-ben a Sugár úti (ma Andrássy út) Műcsarnok épületében kapott helyet. Az egyre gyarapodó gyűjtemény önálló elhelyezésére kiírt pályázatot végül a Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott, „Keletre magyar!” jeligéjű tervsorozat nyerte el. Az építkezés csak a tervek módosítása után, 1893-ban indulhatott meg, az Üllői úti palotát 1896. október 25-én Ferenc József avatta fel II. Vilmos német császár társaságában. Ez az esemény volt a millenniumi rendezvények záróakkordja.

Az épület kezdetben heves vitákat váltott ki (a sajtóban „a cigánykirály palotájaként” is emlegették), de mára a magyar szecessziós építészet egyik legékesebb darabjaként tartják számon. Lechner egyetemes igényű, mégis magyar formanyelve a keleti, a nyugati, valamint a magyar népi művészetből egyaránt merített. Az épületre hatalmas, színes kupola borul, belül keleti pompát idéző architektúrával, kétszintű árkádsorral övezett nagy üvegcsarnok fogadja a látogatót. A fölfelé nyitott előcsarnok felülről kapja a fényt, és rálátást biztosít a kupolára. Az épülettel sokan nem tudtak megbarátkozni, így fordulhatott elő, hogy az 1920-as évek végére a belső festést, Reissmann Károly Miksa művét lemeszelték. A második világháború idején komoly károsodás érte az épületet, a helyreállítás 1949-ben fejeződött be. 1982 és 1984 között teljesen felújították az épületet, 2016-ban pedig újabb nagyarányú rekonstrukció kezdődött.

Kiemelt fotó: Iparművészeti Múzeum (Balogh Zoltán / MTI)