Erős nyárra számíthatunk koncert-fronton – a progresszív metáltól a grunge-on, vagy az alternatív rockon át a popig zseniális és kultikus zenekarok, előadók érkeznek idén nyáron Budapestre. Most összeszedtük azokat a koncerteket, amiket a leginkább várunk. 

061.hu

TOOL (2022. MÁJUS 24., BUDAPEST ARÉNA)

Pár nap múlva, május 24-én első önálló koncertjére érkezik a Tool Budapestre. A csapat a 2019-es Fear Inoculum néhány fellépése után tér vissza Európába.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy újra útnak indulunk. Az elmúlt 18 hónap próbált finoman fogalmazni, de a nagy megpróbáltatásokból nagy tanulságok és nagy ajándékok származnak. Őszintén várjuk, hogy megoszthassuk veletek”

– mondta a turné bejelentésekor Danny Carey.

Fear Inoculum sok évnyi várakozás után 2019 augusztusában jelent meg. Az album számos országban a slágerlisták élén debütált, megdöntve eladási- és játszási rekordokat, miközben a kritikusok is elhalmozták dicséretekkel. Az NME tökéletes öt csillagot adott értékelésként, és azt mondta, hogy „… sokkal több, mint egy album”, a The Guardian a kiadást „egy örökhagyó album”-nak nyilvánította, míg a Visions a 10 számból álló gyűjteményt „a TOOL lemez tökéletes változatának” nevezte. A Kerrang! pedig azt mondta: “A TOOL túllépett a saját határain …”

A zenekar 1990 -ben alakult, és öt stúdióalbumot adott ki: Undertow (1993), Ænima (1996), Lateralus (2001), 10,000 Days (2006), Fear Inoculum (2019); két EP-t: 72826 (1991) és Opiate (1992), valamint egy limitált kiadású boxot Salival címen (2000). A banda négy GRAMMY®-t nyert: Legjobb metál előadást 1998-ban az Ænima, 2002-ben a Schism és 2020-ban a 7empest dalokért, valamint 2007-ben a Legjobb felvétel díját a 10,000 Days anyagért. A látványt és hangzást élőben is tökéletesre fejlesztő banda 15 évvel az egyetlen magyarországi, Sziget fellépésük után 2022. május 24-én adja majd első önálló koncertjét a Budapest Arénában.

RED HOT CHILI PEPPERS (2022. JÚNIUS 15., PUSKÁS ARÉNA)

Június 15-én a Puskás Arénában lép fel az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb amerikai rockzenekara. A Red Hot Chili Peppers 2020 februárban Beverly Hillsben lépett utoljára színpadra, akkor már újra John Frusciante gitárossal a soraiban, aki tíz év szünet után 2019 végén tért vissza Josh Klinghoffer helyére. A zenekar pályafutása legnagyobb slágereiből és készülő új albumának dalaiból állítja össze koncertprogramját. A turnén előzenekar lesz a The Strokes, Beck, az Anderson.Paak & The Free Nationals, a Haim, St. Vincent, King Princess, valamint a Budapesten is előjátszó ASAP Rocky és Thundercat.

 

PEARL JAM (2022. JÚLIUS 12., BUDAPEST ARÉNA)

Egy évvel a 2020-as turné elhalasztása után az amerikai banda későbbi időpontra ütemezte az európai koncertkörutat, így idén július 12-én találkozhatunk velük Budapesten. Az európai turné olyan városokba is eljut, ahol hosszú évek óta nem lépett fel a banda: Frankfurtban 1992 óta, Budapesten 1996 óta, Zürichben 2000 óta nem volt koncertjük.

A 30 éves Pearl Jam eddig tíz stúdióalbumot készített; az első, a Ten 1991-ben, a legutóbbi, a Gigaton 2020-ban jelent meg. A zenekar világszerte több mint 85 millió albumot adott el, 2017-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Az együttes 1990-ben alakult Seattle-ben, az alapító tagok közül Eddie Vedder (ének, gitár), Jeff Ament (basszusgitár), Stone Gossard (gitár) és Mike McCready (gitár) ma is tag, a dobos 1998 óta Matt Cameron.

A Pearl Jam 1996-ban Grammy-díjat nyert és olyan slágereket írt az elmúlt évtizedekben, mint a Jeremy, az Alive, a Rearviewmirror, a World Wide Suicide, a Yellow Ledbetter vagy az Even Flow. A csapat eddig egyszer játszott Magyarországon, 1996 novemberében a Budapest Sportcsarnokban, a negyedik lemez, a No Code turnéja keretében. 

DUA LIPA (2022. AUGUSZTUS 10., SZIGET FESZTIVÁL)

A Sziget Fesztivál 2022-ben igen erős fellépőkkel tér vissza, a sok-sok bejelentett világsztár közül is kiemelkedik Dua Lipa, aki toronymagasan vezeti a Sziget-látogatók kívánságlistáját. A világsztár 2020-ban eddigi legerősebb poplemezével, a Future Nostalgia-val érkezik a Szigetre, amellyel nem mellesleg Grammy-díjat is nyert.

PIXIES (2022. AUGUSZTUS 30., BUDAPEST PARK)

Több mint harminc évet kellett várni erre a koncertre. A 2004-ben újjáalakult Pixies – amelyet a kilencvenes évek legsikeresebb rockzenekarai szinte egytől egyig fontos hatásukként jelöltek meg – 2019-ben friss lemezzel jelentkezett Beneath the Eyrie címmel. A legendás, Black Francis vezette csapat – akik évtizedekre határozták meg az underground gitárzenét – új matériával és korszakalkotó slágerekkel (például a Harcosok Klubja zárójelenetéhez aláfestést nyújtó Where Is My Mind? cíművel) érkezik karrierje során először Magyarországra, a Budapest Parkban koncerteznek. 

Vezető kép: Red Hot Chili Peppers – Fotó: Clara Balzary / Warner Records