Június 26-án, Kőbányán, a Kőrösi Csoma Kulturális Központban mutatják be először a Kárpátia zenekarról készült filmet, amelynek rendező-producere Bicskei Éva nem ismeretlen a dokumentumfilmet kedvelők körében. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők ráadás vetítést tartanak, így a jelenleg telt házas 18 órai után, 20 órakor ismét a vetítőképre kerül a Magyarnak születtem című mozi. A vetítés ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. 

061.HU

A rendező Bicskei Éva egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy szerinte: “Ez a 70 perc egy zenés film, de nem csak az. Egy koncertfilm, de nem csak az. Egy klip-film, de nem csak az. Egy dokumentumfilm, de nem csak az. Ezekből mindből mozaikként áll össze a zenekar portréja. Úgyhogy nem csak arról van szó, hogy fölvettünk egy koncertet jó sok kamerával és a dalok között mindenki mond „valami” vicceset. A zenekari tagokon kívül több mint húsz szereplője van a filmnek (művészek, élsportolók, közéleti személyiségek), közel harminc helyszínen, négy koncerten forgattunk, több mint ötven dalból hangzik el részlet, s van olyan is, amihez mi forgattunk klipet.”

REGISZTRÁCIÓ: ITT 

Operatőr – vágó: Surányi Krisztián

Rendező – producer: Bicskei Éva

Gyártó: Szent László Király Alapítvány a Szellemi és Erkölcsi Megújulásért