Richter Sára textilművész varrott vásznait mutatja be az a kiállítás, amely Kötelék címmel csütörtöktől látható a MANK Galériában. Richter Sára alkotásai életről, kötődésekről, családról, női és férfi szerepekről, és a körülöttünk lévő környezet változásáról szólnak.

MTI

A kiállításon látható, Ismeretlen című hímzett vászon negyven darab textilkönyvből álló sorozatának minden tagja egy-egy fiktív emberi történetet mesél el. Ötletét egy 1953-as egyházi esketési felvételi lapokból és a hozzájuk tartozó nyilatkozatokból álló, kidobott iratköteg adta. Ezeknek a szövegeknek a részletei kerültek a kiállításon szereplő könyvekbe, véletlenszerűen hozzájuk társítva temetői porcelántáblák vászonra nyomtatott, hímzéssel és saját tárgyakkal kiegészített fényképeit.

A több mint ötven méter hosszú, Ami személyes című vászonlabirintus szokatlan őszinteséggel ad betekintést Richter Sára életébe, általában a női lét belső világába, dilemmáiba, de szól a családról és a kötődésekről is. Bemutatják a Változatok című vásznat is, amelyen ismeretlen arcokba varrva szervekként jelennek meg a különféle bajok és problémák. Egy képet állítanak ki a Bizonyosság című sorozatából, amely a létezésünk múlandóságát érzékelteti. Richter Sára legújabb alkotása, a Sóhaj, amelyet ugyancsak bemutatnak, az általunk tönkretett természet és az emiatt elvesző életlehetőség miatti aggodalmat jeleníti meg.