Csehy Zoltán pozsonyi születésű költő, műfordító és szerkesztő Ovidius Átváltozások című monumentális munkájának az újrafordításán dolgozik. A Devecseri-féle változatról, a szöveg rejtelmeiről és az istenekről is faggattuk.

AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Már olvasható egy-egy részlet a fordításodban Ovidius Metamorfózis című, monumentális munkájából. Miért vált szükségessé az újrafordítás, milyen tartalmi vagy szerkezeti problémák merülnek fel a Devecseri Gábor-féle változat esetén?
Devecseri fordítása megkopott, helyenként egyenesen olvashatatlan és érthetetlen. Az az érzésem egyébként is, hogy minden tiszteletem ellenére (hiszen alapvetően mesteremnek vallom őt) Devecseri ekkor már inkább fordításteoretikus volt, mint költő. A saját „iskolateremtő” elveinek alkalmazását vitte túlzásba. Sok barátom panaszkodott a szövegére, nem egy azt mondta, inkább angolul olvassa el, minthogy ezen a ködös, ugyanakkor monoton nyelvezetű, minden sztorit és megszólalást egyazon vérmérséklettel megszólaltató, iskolás metrikájú, archaizáló konstrukción átrágja magát.

Az Ovidius Metamorfózisából készült magyar fordítások közül valamelyik segítségedül szolgált, vagy a meglévő változatoknak teljesen hátat fordítottál és a saját elképzeléseid után mentél?
Minden fordító nyelvet keres, azt a közös nyelvet, mely a szöveget megszólaltatja, s melyben összeolvas a szerző és a tolmács hangja. És olyan nyelvet, mely érvényesen szól a kortárs irodalomban is. Ennek a hangnak a megtalálása sokáig tart: én például, amikor egy nagyobb művel dolgozom, az első harmad után szoktam megtalálni. Ilyenkor aztán vissza kell térni az elejéhez is, hogy immár ezen a hangon szóljon az egész. Mint amikor hangszert tanul az ember. A fordítónak is ez a dolga, megtanulni és játszani a másik „hangszerén”. Egyébként az Átváltozások a magyar fordításkultúra mostohagyereke: Devecseri előttről nincs komolyan vehető, értékes fordítása. Legfeljebb ügyes átköltések, pl. a barokk Gyöngyösinél. Ha akarnék, se tudnék segítséget használni. Szeretem viszont, ahogy az olaszok fordítanak: nem nézik hülyének az olvasót, nem magyaráznak feleslegesen, de mindig elevenek és mindig pontosan lehet tudni, hogy mi történik a szövegben.  Persze, nekik előnyös, hogy egy olasz számára a latin a dédpapák nyelve.

Milyen nehézségekkel találtad szembe magad fordítás során, miben igyekszik eltérni a te változatod az eddig ismert szövegtől?
Mai, modern nyelvet akarok, de őrizve a hexametert. A hexameter legyen olyan, mint a szöveg pulzusa, éltesse, töltse fel vitalitással, de nem ő legyen a lényeg. A létezés zenéje üssön át a szövegen. A nehézség megszámlálhatatlan: Ovidius született költő, tökéletesen formál meg minden gondolatot, olyanok a sorai, akár a természeti képződmények. Csak ámulunk, hogy ez lehetséges. Folyamatosan belekódolja az adott történethez leginkább illeszkedő retorikai alakzatokat is a szöveg metapoétikájába, pl.: amikor Narcissus nézegeti magát a tükörben, ő is előszeretettel használ türszerkezeteket, pl. a chiazmust. Ilyenkor a hexameter egyik fele tükröződik a másikban. A latinban ezt meg lehet csinálni, és a magyarban sem lehetetlen. Felsorolásoknál se szeri, se száma az anaforáknak (azonos kezdőszavakkal induló sorok), Pyramus és Tisbe párhuzamos tragédiájában a párhuzamok és sors-szimmetriák uralkodnak. A másik érdekesség, hogy minden sztori narrációja szinte más: van idillikus hangvételből tragikussá alakuló történet, pergő rémdráma, sötét isteni erők megnyilatkozása, ürügyes pornográfia (pl. a pókká változott Arachne történetében) és humoros részlet is. A világ genezisére és az ember helyére utaló létfilozófiai alapot is kapunk: a mű hatalmas gondolati költemény is, hiszen az átváltozás perceit éljük folyamatosan, mindnyájan, az átváltozás az egyetlen „stabil” tulajdonsága a létezésnek. Amikor semmi se történik, akkor a semmi történik, változik át valamivé. A nyelvnek is törvényszerűen át kell változnia.

A modernizálás mennyire megengedett egy ilyen szövegnél, volt, amiről a könnyebb érthetőség kedvéért le kellett mondanod?
Ezt a kérdést nem is értem. Ovidius modern szerző. Velejéig! Nézz szét a világban: festőket, írókat, zeneszerzőket ihlet folyamatosan. Ha csak pl. az Orpheus-mítoszt akarnánk feltérképezni, köteteket tudnánk teleírni. És ez csak egy a sok közül. Tolnai Ottó Orpheusza vagy Krusovszky Dénes Marszüasza elképzelhetetlen az Átváltozások nélkül. Nem kell lemondani semmiről: legfeljebb ügyesebben irányítani az olvasót az antik reáliák megértését elősegítendő. Én nem szeretem hülyének nézni az olvasót: ha nem ért valamit, egy kattintással rákeres a neten. Az alapszöveg világos lesz, a részletek pedig „fakultatívak”: ki-ki képességei és lehetőségei szerint olvassa, értelmezi majd. Nem tervezek olvasói jegyzet-sokkolást. Ez olyan, mint egy regény: a kicsiben ott a nagy, a nagyban ott a kicsi, minél többször olvasod, annál világosabbak a szálak. Nem modernizálásnak gondolom, amit csinálok, hanem egyszerűen kortárs nyelven akarom beszéltetni Ovidiust, de időnként megengedem neki az archaizálást is, ha épp arra van szükség. És rájátszom a magyar hagyományra. A világ keletkezésekor pl. Juhász Ferencre, objektivizálásakor a tárgyias költészet hagyományaira, vagy épp Tandori Dezső rugalmas közvetlenségére, a patetikus részeknél a romantikusokra.

Mikorra várható a könyv megjelenése, valamint az ókori szerzők közül kire férne még rá az újrafordítás?
Egyelőre a fordítás foglalkoztat, a mű első harmada van kész, persze, ez is csak munkaváltozat. Dallos Ádám festő barátom készít majd illusztrációkat a könyvhöz. Remélhetőleg a munkái majd önálló kiállításon is láthatóak lesznek, kiemelt Ovidius-idézetek társaságában… Ami a kérdés második felét illeti: kellene pl. végre egy magyar Ovidius-összes! A hiányzó töredékeket le kellene fordítani, és néhány dolgot újrafordítani. Sok minden hiányzik: Lucanus eposza, Statius epikus művei, az antik regényirodalom egyes darabjai. Kellene egy sereg új drámafordítás, a mai színház igényeihez igazodva. Egy hatalmas Martialis!

Hogy látod, nehezebb ma, amikor végleg száműzték az Ovidiusnál még jócskán létező és természetesnek tekintett isteneket?
Az én világomból nem vesztek ki. Én hiszek bennük. Ekkora elfogódottság mellet nem tudom megválaszolni a kérdést. Félretéve a tréfát: minden, ami létezik, átváltozás eredménye az ősrobbanástól máig: ebben van az istenek ereje, és az örökkévalóságé is, mely folytonosan visszatér önmagába. Ezt a körkörösséget nehéz elmagyarázni pl. a keresztény felfogás hierarchikus célelvűségét, üdvtörténetét vallóknak. De tulajdonképpen kevesen csinálnak teológiai kérdést Ovidiusból, hiszen akár tetszik, akár nem, a vallási-teológiai dogmák ma már nem befolyásolják alapvetően a többség normaérzékét. A bibliai világkép is sok tekintetben ugyanolyan válságban, ugyanannyira átalakulóban van. Ovidius képes az általánosságban vett transzcendencia és idealizmus érzetének költői esszenciáját adni, akár keresztény az olvasó, akár nem. A mai eklektikus vallásosságba sok minden belefér: de ha a középkor láthatott pl. az ovidiusi Orpheusban Krisztus-előképet, a mai olvasónak is lehetnek hasonló asszociációi.

2018-ban, Európa közepén, egy nagyon furcsán alakuló világban milyen gesztusa van annak, ha valaki Ovidiust fordít? Kifinomult lázadás, kiállás a régre visszavezethető európai értékek mellett?Ragaszkodás a stabil értékekhez az értékrelativizmus posványában. A retorika ganédombján áttörő virág esete: lehet körülötte bármilyen szag, ő azért végeredményben csak illatos marad.

Képek: Csehy Zoltán archív