Szeptember 13-án, kedden elstartol a főváros egyik legfilmesebb fesztiválja, a Budapesti Klasszikus Film Maraton, amely exkluzív helyszíneken, különleges programokkal és közel 100 darabos színes- szagos mozgóképes felhozatallal várják a mozi szerelmeseit szeptember 18-ig. Az 5. Budapesti Klasszikus Film Maraton helyszínei között lesz a Bazilika előtti tér, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Budapesti Francia Intézet és a Corvin mozi. Az őszi fesztivál alaptémáját Hollywood közép-európai gyökerei adják. Budapest, Bécs, Hollywood címmel a nemzetközi esemény fókuszában azon alkotók művei állnak, akik Budapestről gyakran Bécsen és Berlinen keresztül jutottak Hollywoodba, és ott tettek szert világhírre. A rendezvény kapcsán Őze Áron színésszel beszélgettünk, aki édesapja mellett már kisgyermekként magába szívta a hazai filmezés csodáját.
LSZF- 061.HU
Melyik volt az első magyar film, amelyet látott, és amely igazán mély nyomot hagyott Önben? Kinek a segítségével fedezte fel igazán a magyar filmeket? Hány éves korában kezdett el elmélyedni a hazai filmgyártásban?
Viszonylag sok filmélmény ért már középiskolás koromban, de talán a legnagyobb hatással rám az Oldás és kötés volt, aminek egy elképesztően sajátos ritmusa és fényképezése van. Latinovits játéka, az egész film tartalma, költőisége, mindezzel együtt az ellentmondásai nagyon-nagyon megragadtak. Én egy kicsit ilyen koravén gyereknek számítottam, és általában azok a dolgok fogtak meg vagy értek el vagy építettek, amiket nem is nagyon tudtam megmagyarázni. Édesapám, Őze Lajos tizennégy éves koromban hunyt el. Ő szánt szándékkal, direkt módon sosem terelgetett engem vagy akár a bátyámat a művészetek irányába. Nyilván a művészetek iránti érzékenység, ami a családon belül jelen van, azért az meghatározó, főleg édesanyám részéről, aki tolmács volt, és nagyon közel állt bármilyen művészethez. Abban az időben, amikor én voltam gyermek, nem nagyon volt, se videó, se videómegosztó portál, se DVD, így mi nem tudtunk annyira szabadon válogatni a mozgóképes alkotások között. A filmművészet leginkább úgy volt jelen az életünkben, hogy tudtuk, hogyha apu forgat, akkor az összevisszaságot jelentett számunkra. Sokszor éjjel dolgozott, nappal aludt, és ez hatott a családi életünkre is. Ennek hála a filmművészet, a mozi világa gyerekkorom óta egy ilyen furcsa, misztikus, egész érdekes világot jelentett.
A magyar filmtörténeti programban ismét sok évfordulót ünnepel az NFI: idén lenne 100 éves Szécsényi Ferenc és Pécsi Sándor, 120 éve született Eiben István és Latabár Kálmán, 150 éve a magyar filmgyártás úttörője, Janovics Jenő, és éppen 65 éve alapították a Pannónia Filmstúdiót.
Előfordult esetleg, hogy mehettek az édesapjukkal egy- egy forgatásra?
Igen, több érdekes sztorim is van ezzel kapcsolatban. Rendszeresen nyaraltuk a Nemzeti Színház üdülőjében édesapámékkal Siófokon, és gyakran előfordult, hogy onnan szállították a forgatásokra. Ilyenkor, nyár lévén egyszer- egyszer vitt minket is. Így már egészen gyerekként megéltem apukámmal együtt a filmezés varázsát, megtapasztaltam egy forgatás légkörét, hangulatát. Nálunk egyébként nagyon vigyáztak a szüleim arra, hogy ne legyünk ilyen művészgyerekek, tehát hogy a gyerekkorunkat ne a színházban, ne a forgatásokon, ne a rádióban töltsük, mert ez nem természetes. Ezzel mélyen egyet is értek, és végtelenül hálás is vagyok ezért a hozzáállásért. Így megmaradt eme világ egy kicsit magasztosnak, csodásnak, misztikusnak. Ezeknek a történeteknek persze az volt a csúcspontja, amikor gyerekként édesapám megkapta azt a lehetőséget, hogy velünk, a saját gyermekeivel szerepeljen Gazdag Gyula Elveszett illúziók című filmjében. Egy egynapos forgatás volt, és egy tárgyalásos jelenetben kellett indián szerkóban rosszalkodnunk, mire apu kiparancsolt minket a szobából.
Igen, a ’60-as, ’70-es, ’80-as években azért nagyon nagy csodák készültek, akár játékfilm, akár művészfilm kapcsán. Emlékszem, hogy édesapám dolgozószobájában kupacokban álltak a forgatókönyvek. A színházi munka mellett pörgött a Magyar Rádió, és rengeteget forgattak.
Ahogy minden évben, a Budapesti Nemzetközi Film Maraton idén is színes válogatást mutat be a magyar filmtörténet klasszikusaiból. A programban olyan filmek szerepelnek, amelyeket a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum frissen restaurált. Először lesz látható Fehér György Szürkület című filmjének felújított változata, amelyben az idén elhunyt Haumann Péter nyújtott legendás alakítást. Frissen készült el András Ferenc Dögkeselyű című kultfilmjének restaurálása, főszerepben Cserhalmi Györggyel. Idén több filmmel is tisztelgünk a női alkotók előtt. A legendás színésznőt, Törőcsik Marit idézzük meg a Hosszú alkony című filmmel, Béres Ilonát és Halász Juditot köszöntjük az Álmodozások korával, és Elek Judit rendezőt Sziget a szárazföldön című nagysikerű alkotással.
Az egyik ilyen Az ötödik pecsét, attól függetlenül, hogy apu is játszott benne. Nagyon nagy megtiszteltetés volt az, amikor a film egyik szereplőjével, Horváth Sándorral még együtt is játszhattam egy Tamási Áron darabban. A hazai filmekben az alkotók szívüket- lelküket beleteszik, és ezeket a régi klasszikusokat azért sem szabad kihagyni, mert ama korszak esszenciáját hordozzák magukban. A tizenegy esztendős fiammal például az Égig érő füvet néztük meg, ami szerintem fantasztikus film és egyfajta korrajz, amely feltárja, hogy ezekben a gangos házakban hogyan zajlott az élet, és egyáltalán milyen közösségek voltak annak idején.
Igen, magyarok közül, aki elsőre eszembe jut, az Erdély Mátyás, aki az Oscar- díjas Saul fia operatőre. Nekem is volt szerencsém vele dolgozni a Napszállta című alkotásban. Elképesztő érzékenységet tapasztaltam részéről a képi világ megkomponálása, valamint a színészekhez való hozzáállásában. Egy- egy forgatás folyamán némi rutint szerezve a színész már pontosan tudja, hogy milyen sok múlik az operatőrön. Bár a filmrendezővel indítjuk és zárjuk a munkát, de a forgatás közben egy sokkal érzékenyebb kapcsolatot alakul ki az operatőr és a színész között. Fantasztikus volt a munka Koltai Lajossal is, de sosem felejtem el azt a másfél hónapos forgatást, amit Sára Sándor társaságában tölthettem, miközben a Balaton-felvidéken a Könyörtelen idők című filmet készítettük. Ez öt szökött magyar katonáról szól. A film érdekesség, hogy Sándor mellet, a fia Balázs volt az operatőr.
A Magyar szem szekciónak nagy hagyománya van a Budapesti Klasszikus Film Maratonon. A program, amely évről évre a híres magyar operatőri iskola legizgalmasabb darabjait mutatja be, idén két olyan mestert is ünnepel, akiknek kerek évfordulójuk van. Ebben az évben lenne 100 éves Szécsényi Ferenc és 120 éves Eiben István. Filmjeik mellett Kende János és Hildebrand István alkotásai is láthatók, de megemlékezünk Tóth Jánosról is. A nemzetközi pályán sikeressé vált operatőrök közül tavaly Zsigmond Vilmos, idén pedig barátja és kollégája, a szintén Hollywoodban világhírűvé vált Kovács László művészete áll a középpontban. Filmjein keresztül vizsgáljuk az Új-Hollywooddal való kapcsolatát, de izgalmas pályájáról dokumentumfilmet is vetítünk.
A fotón Horváth Sándor és Őze Lajos Az ötödik pecsét egyik jelenetében
Szerintem most ismét ott tart a magyar filmgyártás, hogy korszakos filmeket készíthetünk. Nagyon drukkolok a Petőfi illetve a Semmelweis filmeknek. Remélem, ezek olyan maradandó alkotások lesznek, amelyekről még 2056-ban is beszélünk, és nagyon szurkolok azért, hogy ezeket semmiféle politikai felhang ne koszolja be.