Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share

Pálmai Anna a színművészetis gyakorlata óta a belvárosi Katona József Színház tagja. Az elmúlt évadot végigénekelte: A bajnok után az évadot záró Cosí fan tutte-ban láthattuk. Az opera az Ördögkatlan Fesztivál meghívott előadása.

CSETE BORBÁLA – 061.hu

Hogy érzed magad az évad zárultával?
Viccesen, álmomban sem reméltem volna egy ilyen évadot! Mindig szerettem énekelni, de a képességeimhez semmiféle tudás vagy énektechnika nem párosult. Erről szólt az elmúlt egy év, hogy legyen valamifajta biztonságom abban, amit eddig  ösztönösen csináltam. Az éneklés kiszolgáltatott állapot, ha nem vagy énekes. Úgy tenni, mintha tudnám, miközben nem tudom: állandó lebukásveszély, és persze rendre le is bukok. Szubjektív a színészi szakma, mondjuk, teszem azt, a sportteljesítményekhez képest. Ott mérhető egy teljesítmény: időben ennyi meg ennyi, megvan vagy nincs meg, lefutotta, megugrotta, vagy nem. A színház más. Valakinek tetszem, valakinek sose fogok. Nyilván az operabeavató  egy megengedőbb közeg: pont arra voltak kíváncsiak a rendező Göttinger Paliék, hogy mit ad, ha két színészt összeeresztenek operaénekesekkel. Mivel szeretetteljes, egymásra nyitott csapat jött össze, örömünnep volt a próbafolyamat. Ami úgy általában engem érint, le szeretném tenni azt az elvárásom magammal szemben, hogy mindenkinek tessek.  Volt, hogy egy előadás után azt éreztem, ilyen jó még sosem voltam, miközben egy aznapi számomra fontos nézőnek az este nem jelentett különösebben katartikus élményt. Máskor pedig agyondicsértek, amíg én érzetben árnyéka voltam csak önmagamnak. Mindkét eset a Fényevők című előadás alatt történt és konklúzióként csak annyit állapítottam meg, hogy legalább meg kell próbálni. Meg kell próbálni estéről estére megmutatni magadon azt a sebedet, ami mély, és begyógyíthatatlan. Máshogy nem is érdemes neki futni. Ily módon persze terápiás jellege is van a színháznak. A kényelmetlen része ennek az idegrendszeri munkának az, amikor úgy gondolod, túl vagy a poklon, de egy szerep miatt vissza kell térjél oda, ahol halálra sebeztek , és majdnem beledöglöttél. Azok a színészek vannak rám nagy hatással, akik ezt kiteszik elém.

Pálmai Anna Junior Príma díjas magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Hogyan éled meg a zenés szerepeid?
Félek tőlük. Ha meg nem félek: ráz a hideg az örömtől. Nincs a kettő között semmilyen átmenet. Nyilván nem csinálnám, ha nem lenne benne sikerélményem. Az első zenés előadásaim a Katonában a Csokoládékatona, majd a Virágos Magyarország voltak. Ekkor kezdtem el az énektanulást Berecz Bea tanárnővel. Sokat dolgozott velem,hálás vagyok neki. Picit pihenünk, aztán megyünk tovább, hiszen jövőre is lesz a Cosí fan tutte, valamint megy tovább A bajnok.

Hogyan kerültél a  Cosíba?
Dinyés Dani a maga elragadó humorával behívott egy próbaéneklésre, ahol skáláztatott meg dumáltunk. Meglepődtem magamon, hogy egyáltalán nem görcsölök az ügytől, felszabadult vagyok és könnyed. Ez abszolút Dani személyiségének köszönhetően lett ennyire kellemes találkozás. Kolonits Klárával és vele egyből  biztonságban éreztem magam, így ezen a “hangfelmérésen”olyan hangok jöttek ki belőlem,hogy magam is meglepődtem.

Pálmai Anna Junior Príma díjas magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Meglepetésként ért ez?
A főiskolán hamar leosztották, kik az énekes tehetségek, és kik nem azok. Én nem is tudom, hova lettem sorolva, mindenesetre sokszor éreztem, több van bennem.

Miben különbözik az énekes szerep a prózaira való felkészüléstől?
Elsősorban abban, hogy az éneklés sport. A reggeli próba előtt be kell énekelni, ha ez elmarad, szenvedsz egész délelőtt a hangokkal. Vigyáznod kell magadra, meg a hangodra, szóval nem fázhatsz meg, nem ihatsz jegeset, vissza kell venni a cigit, sokat kell aludni. Keserves tapasztalás, már tudom hogy ennek ez a menete; ahogy egy táncos is vigyáz a testére. Prózai szerepnél hajlamosabb vagyok a lustaságra, pár perccel próbakezdés előtt, kialvatlanul beesni a színházba, nem tanulni szöveget, nem gyakorolni. Ez az “ahogy esik úgy puffan”-üzemmód majdnem minden esetben, de az éneklésnél különösen megbosszulja magát.

Pálmai Anna Junior Príma díjas magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Hogyan kapcsolódik össze a szöveg és a dallam?
A saját szövegeimet gyűlölöm tanulni, szenvedek, amíg végre ráveszem magam. A kollégák szövegeit viszont azonnal megtanulom, és ki is javítom őket, ami lássuk be, elég idegesítő. Végre az operáknál nem volt ez a probléma, hiszen a szöveget a  dallammal együtt tanultam. Egy jelenet tempójának a terhe sem rám nehezedik, hiszen az ütemek, taktusok tisztán látszanak. Ennyi időd van rá, se nem több,se nem kevesebb. Ez biztonságot ad. Persze ott van  az állandó rizikófaktor, hogy  kijön-e egy adott magas hang. Mindkét műben van egy olyan hely, amely mumus-hangnak maradt meg. Dolgozni kell rajta, gyakorolni, aztán meg csak élvezni.

Praktikus segítséget, ötleteket kaptál a hangod megóvásához?
Persze, Kolonits Klári ezer tippje és trükkje segített át nem egy ronda betegségen, mikor lázasan, gyulladt torokkal feküdtem otthon egész nap, este meg énekelni kellett. Forró dróton voltam vele, milyen cseppek, bogyók, kivonatok, cukorkák, inhaláló olajok és egyebek raknak össze arra a bizonyos másfél órára, amíg énekelek.

Pálmai Anna Junior Príma díjas magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja Fotó: Horváth Péter Gyula

 Fotó: Horváth Péter Gyula

Milyen élmény volt számodra A bajnokban játszanod?
Évek óta követem Pintér Béla előadásait, minden esetben felkavaró, katartikus élmény volt őket nézni  és kívántam hogy egyszer vele dolgozhassak. Tehát euforikus öröm volt, amikor kiderült, benne leszek az előadásban. Béla csodálatos ember, egy mániás őrült, ám nagyon jó szakember, vagyis elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy játszhatok A bajnokban. Amúgy, amit kívánni szoktam, így-úgy utolér.

Végül a Cosíban (Kulka János betegsége okán) egyedül képviselted a Katonát. Milyen az operakaland?
Hiányzik János. Együtt kezdtük el ezt a munkát, és már vastagon benne voltunk, mikor hirtelen beteg lett. Ő volt a kis barátom ebben a csapatban, együtt féltünk, együtt örültünk, együtt csodáltuk az operaénekeseket és együtt indultunk nevetve, (ahogy sokszor mondtuk) az esélytelenek nyugalmával ennek az egész ügynek. Aztán hirtelen megtörtént a baj, és nagyon magamra maradtam. Ez vele lett volna teljes, gondoltam sokszor. Mára, hogy megvolt a bemutató és a hátunk mögött van a próbafolyamat, azt hiszem, elmondhatom, hogy mást se szereztem, csak barátokat. Nagyon szeretem ezeket az embereket, és mikor énekelnek, lejön a Mennyország a földre. Én meg felpróbálhatom a szárnyaikat!

Pálmai Anna Junior Príma díjas magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Milyen szerepeket tudsz a jövő évadról, hogyan tudsz tervezni?   
Kettő új bemutatóm lesz, legyenek meglepetések! Filmforgatókönyvek nem sorakoznak az asztalomon, szóval ha Almodóvar megkeres egy főszereppel, most simán ráérnék vele dolgozni. Amúgy tényleg szívesen forgatnék már valami jót. Olyan csodálatos dolog filmezni! Irigylem azokat, akik tehetséges emberekkel forgatnak filmeket, sorozatokat egész nyáron. Olykor összeszorul a szívem, ha  meglátok az Andrássyn egy forgatási felhajtást: büfébuszt, hosszú egymásutánban odaparkolt öltözőket, lámpákat, kábeleket. Arra gondolok:“a franc egye meg, én is közöttetek akarok lenni!” Nagyon jól esett, amikor Herendi Gábor tavaly gondolt rám a Kincsemben. Icipici szerep, pár nap volt csak, de soha nem felejtem el. Nagy Ervin cselédjét játszom. Az egyik jelenetben, korabeli szolgálóruhában, mezítláb sétáltam a lovak között, vagy asztalt terítettem, máskor segítettem inget cserélni. A hangulat örökre megmaradt, és hálás vagyok, hogy benne lehettem.

Van olyan szerepkör, ami különösképp a tied?
Ha megnézem hány cselédet játszottam eddig, talán az… De egy színész mindent akar játszani! Én szerencsésnek mondom magam, mert a szobalánytól kezdve a csecsen terroristanőn át Macbeth egyik boszorkányáig sok mindent rám osztottak már. Emlékszem, ezt a legutóbbit próbálva, egyik reggel a fodrászlánnyal titokban szövetkezve felraktunk nekem egy kopasz parókát. A fogaimat feketére festettem, rongyokba bújtam, púpot tömtem a hátamra, húztam az egyik lábam. Megálltam a tükör előtt, és nyáladzva, rekedt hangon, a szemeimet meresztgetve elkezdtem mondani a szövegemet. Borzasztó volt, de halálra röhögtük magunkat. Felismerhetetlen voltam, és félelmetesen visszataszító. Lepusztítani magad, az is lehet rettenetesen élvezetes!

Vezető kép: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share