Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

MTI

Sokszínű programmal hívják a városba a néphagyományok, a tánc, a zene és mese kedvelőit, a látogatók palóc viseletekben is gyönyörködhetnek és a vidék szakrális életébe is bepillantást nyerhetnek – mondta az MTI-nek a szervező Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa. Jakus Julianna közlése szerint péntek este filmvetítéssel kezdődik a programsorozat a Madách moziban. Szombaton “FolkLiget” lesz a Palóc ligetben népi játékokkal, kirakodó vásárral, fafaragással, szövéssel. Lesz tekerőmuzsika és hangszerbemutató, herencsényi viseletbemutató. Hagyományőrző csoportok, dejtári pletykás asszonyok, rezesbandák állnak színpadra a reggeltől estig tartó fesztiválon, mesékkel, dalokkal, tánccal.

A palóc falvak közül idén Nógrádmegyer, Iliny és Rimóc mutatkozik be, lakodalmas szokásokkal, menyasszonyöltöztetéssel is megismertetik az érdeklődőket, lesz köztük viseletkészítő, hímző , és koszorúkészítő is  Vasárnap rendezik a palóc búcsút Szent Anna tiszteletére, közös imádságot mondva a családokért és Magyarország jövőjéért is. A búcsújáró népviseletes menet délelőtt 10 órakor indul a Palóc ligetbe, ahol Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Turai János plébános végzi az ünnepi szentmise szertartását a szabadtéri színpadon. A szentmise végén a püspök megáldja a családokat. A Szent Anna-napi Palóc Búcsút, a palóc régió legnagyobb közösségi rendezvényét huszonnegyedik éve szervezik meg Balassagyarmaton, a vallási rendezvény néhány éve népművészeti fesztivállal egészül ki. A palócok vallási kultúrájában Szent Anna, Szűz Mária anyja a magtalanok, az áldott állapotban lévők és a női betegségben szenvedők pártfogója. Szent Annát egyaránt tisztelik a gyermekáldásra várók reménységeként, a családok védőszentjeként és a jó halál patrónusaként.

Kép: Bumm


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •