Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Pályázatokat írt ki a Madách, a Thália és az Új Színház vezetésére Budapest Főváros Közgyűlése.

MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján szerdán közzétett pályázati felhívás szerint a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának feladata a teátrum művészeti programjának kidolgozása, korszerű zenés színházként külföldi sikerprodukciók hazai bemutatóinak színpadra állítása, a magyar zenés színház legnemesebb hagyományaira támaszkodó magyar bemutatók megvalósítása, valamint prózai művek repertoáron tartása. Az új ügyvezetőnek emellett vállalnia kell a gyermek- és ifjúsági közönséget vonzó előadások, továbbá kortárs magyar szerzők műveinek bemutatását, fiatal művészek pályakezdésének és kibontakozásának támogatását, valamint hazai és nemzetközi szakmai együttműködéseket is.

Vezetése alatt a Madách Színháznak évente legalább 230 előadást kell tartania és a saját társulattal legalább évi két bemutatót létrehoznia. A kiíró elvárása, hogy a megtartott előadások legalább 75 százaléka saját előadás legyen, és a színház valamennyi játszóhelyét figyelembe véve átlagosan legalább 75 százalékos látogatottsággal működjön. A kiírás szerint a Madách Színház 2015. évi mérlegfőösszege 1,53 milliárd forint, az összes bevétel 2 milliárd, az összes ráfordítás pedig 2,1 milliárd forint volt. Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2017. február 1-jétől 2022. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor. A Thália Színház Nonprofit Kft. vezetőjének feladata a teátrum művészeti programjának kidolgozása, a játszóhelyek adottságaihoz igazodó, széles közönségréteget megszólító repertoár kialakítása a műfaji sokszínűség jegyében, valamint klasszikus és kortárs művekből a mai, modern nagyvárosi közönség igényeinek megfelelő színpadi adaptációk bemutatása. 

A kiírás szerint az új igazgatóra vár a befogadó színházi jelleg megőrzésével a budapesti közönség érdeklődésére számot tartó előadások meghívása, koprodukciók megvalósítása; kortárs és klasszikus írók és költők műveiből összeállított irodalmi produkciók bemutatása; a független szférában született, magas művészi értékű produkciók műsorra tűzése, továbbá a kabaré és a humor hagyományos és új formanyelvet választó műfajainak bemutatása is. Feladata lesz emellett tematikus fesztiválok szervezése, különös tekintettel a vidéki és határon túli színházak produkcióira, valamint a humor műfajában született előadásokra, a közönségkapcsolati rendszer bővítése gyermek- és ifjúsági korosztályt megszólító előadásokkal, valamint színházi előadások tv- és rádiójátékokra történő adaptálása. A Thália Színháznak évente legalább 300 előadást kell tartania, saját társulattal legalább évi két bemutatót létrehoznia, miközben a megtartott előadások legalább 30 százaléka a teátrum saját előadása, és játszóhelyein összesen átlagosan legalább 75 százalékos látogatottsággal működik. A pályázat szerint a Thália 2015-ös mérlegfőösszege 786 millió forint, összes bevétele 1,1 milliárd, míg összes ráfordítása  1,05 milliárd forint volt. Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2017. január 1-jétől 2021. december 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor.

Az Új Színház Nonprofit Kft. vezetésével járó feladat az intézmény művészeti programjának kidolgozása, a klasszikus és a kortárs magyar drámairodalom bemutatása a műfaji sokszínűség jegyében, lehetőség biztosítása kísérletező jellegű előadások számára, valamint a közönségkapcsolati rendszer bővítése a gyermek- és ifjúsági korosztályt megszólító előadásokkal, programokkal. Az ügyvezetővel szemben elvárás a fiatal drámaírók számára bemutatkozási lehetőség biztosítása, a színházhoz kötődést erősítő programok szervezése, továbbá a hazai és nemzetközi kapcsolatok ápolása is. Az Új Színháznak évente legalább 230 előadást kell tartania, saját társulattal legalább évi két bemutatót létrehoznia, miközben a megtartott előadások legalább 75 százaléka a színház saját előadása, és összes játszóhelyét figyelembe véve átlagosan legalább 75 százalékos látogatottsággal működik. A teátrum 2015. évi mérlegfőösszege 289 millió forint, az összes bevétel 577 millió, az összes ráfordítás 566 millió forint volt. Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2017. február 1-jétől 2022. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor. A benyújtási határidő mindhárom pályázatnál a honlapon való közzétételtől számított 30 nap.  A részletes kiírások a kormany.hu oldalon érhetők el.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •