“Nemzetközi terveink is körvonalazódnak, ám nagyon rétegzene vagyunk, utakat kell találnunk a közönségünkhöz” – mondja Papp Barbara kaposvári színihallgató, akit elcsíphetünk egy Macskák esernyővel koncerten, és láthatjuk Budán, a Szkénében a Röpülj, lelkem című “zenés talányban”.
 
CSETE BORBÁLA – 061.hu
 
Részben az együttesed tagjai zenélnek a Szkéné előadásában is, miként alakult a zenekar?
Stúdiósként kezdtem a Pesti Magyar Színházban. A kaposvári felvételin találkoztam Benkó Bencével, akik a k2 egyik alapítótagja. Huszonhat évesen elég menő szerintem színházat vezetni! Szóval először csendes ülős duóban gondolkodtunk. Bence jól gitározik, remek érzéke van a zenéhez, és csodás szövegeket ír, nekem pedig vannak énekesnői ambícióim. Elkezdtük írni leveleinket Lizához. Aztán jöttek új tagok, a négy másik sráccal kicsit elektronikusabb-instrumentálisabbá váltunk. Ehhez kellettek persze új hangszerek, amik ezt hozzák: gitárok, dob, billentyűk. Az aláfestő zenék, az én kíséretemben, komoly elméleti tudás nélkül is működnek: metalofon, xilofon, sansula, melodika, kis billentyűs hangszerek, én ezeken játszom.
 
Honnan jött ez a különös név? 
2014 nyarán alakultunk, egy nyíregyházi kávézóban ültünk két whisky kólával, és megfogadtuk, hogy nem állunk fel az asztaltól, csak az új név birtokában. Kitekintve az ablakon egy falfestményt láttam,  piros esernyőkkel macskákról, a farkuknál fogva egyensúlyozták.
 
Papp Barbara 2016.04.15. Fotó: Horváth Péter Gyula

 Fotó: Horváth Péter Gyula

 
Erős francia hatása van a dalaitoknak, a blogotok címe Chats aux parapluies, miért?
Amellett, hogy négy évig tanultam franciául, nagy inspirálónk Yann Tiersen, és a francia szövegek szerintünk nagyon illik a dalainkhoz. Nemzetközi terveink is körvonalazódnak, ám nagyon rétegzene vagyunk, utakat kell találnunk a közönségünkhöz.
 
Hol lehet veletek találkozni?
Fellépünk szórakozóhelyeken és fesztiválokon, és a Titkos koncert-sorozatunk folytatódik, az áprilisi már a hetedik állomás volt. Mindig másik lakásban tartjuk, alkalmi meghívott közreműködőkkel, baráti alapon, igazi szerelemből született projekt ez.
 
Papp Barbara 2016.04.15. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

 
Mik a színpadi terveid?
Nagyon kell a zene, a zenés színház például rendkívül izgalmas számomra. Mindez a mai színészképzésben még kevéssé szerepel, leginkább a prózai irányba terelgetnek. Nagyon szeretnék egyszer majd Budapestre visszakerülni, de egy vidéki színháznál pár évet eltölteni, széles repertoárt játszani, valószínűleg a legvonzóbb lehetőség. Kaposvárott most fejeztük be a Ludas Matyi előadásunkat, áprilisi premierrel, talán jön Budapestre is a produkció, Pécsre biztosan érkezik majd júniusban.
 
Hogyan született a Szkéné-beli előadás, a Röpülj, lelkem?
A K2 keretein belül, műhelymunkaszerűen a múlt nyár végén született, igazi kooperáció valósult meg a társszerzők között. Nem tudom, a srácok mit vártak, megosztó a fogadtatása. Szerintem kompakt, a befejezése hosszú talán, ám van, akinek meg az a kedvenc része! Havonta kétszer játsszuk, legközelebb május 5-én, szóval, a legjobb a megtekintése után tovább beszélgetni róla.