Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A januári hivatalos átadó után április 19-én a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a ljubljanai Balassi Intézet. A január 22-i hivatalos átadó óta – amelyen Orbán Viktor magyar és Miro Cerar szlovén miniszterelnök közösen nyitotta meg az intézetet – a magyar nagykövetség és a helyi József Attila Kulturális Egyesület is tartott rendezvényeket az intézményben, de a Balassi Intézet saját rendszeres programjai kedden indulnak.

MTI

A nyitó rendezvénnyel Bartók Béla magyar zeneszerzőre emlékeznek születése 135. évfordulója alkalmából. Az esten fellép az Accord Quartet, amely 2001-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem négy hallgatójából. Tizenöt éves fennállásuk alatt több száz hangversenyt adtak, számos ősbemutató is fűződik nevükhöz.

Az est folyamán etno-folk koncertet ad DJ Bootsie és megnyitják Jakab Ferenc Bújócska című kiállítását. Molnár-Gábor Bíborka elmondta: az intézet legfontosabb feladata, hogy a szlovén közönséget megismertesse Magyarországgal. Programjaikkal bemutatják, milyen a kortárs Magyarország, milyen kulturális és művészeti értékei vannak és a gazdasági együttműködést is fel akarják lendíteni a két ország között.

Az igazgató kiemelte, hogy spontán kiállító sarkot (pop-up store) alakítanak ki az intézetben, ahol a magyar kereskedők egymást váltva állíthatják ki termékeiket.

Áprilistól hetente irodalmi és filmesteket, gasztronómiai eseményeket és gyermekprogramokat is rendeznek, ősztől magyar nyelvoktatást terveznek.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •