Március 31. és április 23. között rendezik meg a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivált, Magyarország legnagyobb kulturális eseménysorozatán csaknem 40 helyszínen több mint 150 program várja a közönséget. A BTF ma már európai viszonylatban is az egyik legrangosabb fesztivál, egyben a közép-európai térség legnagyobb összművészeti prémiumfesztiválja.

MTI

A Budapesti Tavaszi Fesztivált első alkalommal 1981 márciusának utolsó két hetében rendezték meg, hogy az idegenforgalom szempontjából előszezonnak számító időszakban fellendítsék a kulturális turizmust. A fesztivál idén is promenáddal nyit, amelyen énekesek, zenészek, táncosok vonulnak végig az Andrássy úton, a menetet nagyszabású össztánc zárja a Hősök terén.

A BTF programját elsősorban a komolyzene határozza meg. Több mű ősbemutatójára, illetve magyarországi premierjére kerül sor, és számos pályakezdő tehetség kap bemutatkozási lehetőséget. A közönség a különböző zenei műfajú (klasszikus, operett, musical, dzsessz, crossover, világzene, népzene) produkciók mellett képző- és iparművészeti tárlatokat, fotókiállításokat, irodalmi esteket, színházi, tánc- és újcirkusz előadásokat is megtekinthet. A BTF keretében először rendezik meg a Pont Fesztivált, melynek célja az UNESCO szellemi örökségeinek felvonultatása, most a türk és a perzsa Novruz tavaszünnepet tartó népek kulturális, zenei kincsei kerülnek fókuszba. A BTF-hez második alkalommal csatlakozik a BudapestArtWeek, amely egy héten át csaknem hatvan múzeumba és galériába hívja az érdeklődőket, az utolsó napon pedig megrendezik a Nyitott Műtermek Délutánját. A tavaly indult Fel a fejjel Budapest! sorozat a főváros építészeti értékeire – első alkalommal a szecessziós homlokzatokra, idén pedig az art deco épületekre – hívja fel a figyelmet.

A fesztivál programját általában egy-egy évforduló vagy mottó köré szervezik. Az első évben Bartók Béla, a következőben Kodály Zoltán születésének volt centenáriuma, 1999-ben a Búcsú a 20. századtól, 2002-ben az Európai kézfogások, 2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évében az Üdvözlünk, Európa – Isten hozott, Magyarország!, 2009-ben az Öt éve az Európai Unióban volt a mottó. 2005-ben megemlékeztek a fesztivál huszonöt éves történetéről, 2006-ban pedig Mozart és Bartók művészete állt a középpontban. 2011-ben Vendégünk Európa mottóval a soros magyar uniós elnökség és a Liszt Ferenc-évforduló, 2013-ban két zeneóriás, az olasz Giuseppe Verdi és a német Richard Wagner születésének 200. évfordulója köré szerveződtek a rendezvények. Két éve Liszt Ferenc öröksége és az olasz kultúra, illetve Mosonyi Mihály és Goldmark Károly, tavaly ismét Liszt Ferenc és Bartók Béla állt a BTF fókuszában. Idén Kodály Zoltán munkássága előtt tisztelegnek a zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulóján, a programok a kiegyezés 150. évfordulójához is kapcsolódnak. A több mint háromhetes fesztivál záróeseményeként Kodály keresztfia, Palló Imre vezényli a Háry János című daljátékot a Müpában.

A budapestivel párhuzamosan ma már több magyar városban is rendeznek fesztiváli rendezvénysorozatot. A BTF-re 2002-ben hívtak meg először külföldi régiót, a németországi Baden-Württemberget, azóta a vendégek között volt már Franciaország, Japán, Csehország, Kolozsvár, Dánia és – Magyarország 2011. évi soros európai uniós elnökségéhez kapcsolódóan – az EU összes tagországa.

A BTF alatt negyedik alkalommal rendezik meg a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyen 11 országból 22 produkciót láthat a közönség. Az idei BTF egyik izgalmas eseménye a háromszoros Oscar-díjas olasz operatőr és fotográfus, Vittorio Storaro kiállítása a Robert Capa központban. A fesztivál külföldi vendégei között lesz mások mellett Gyenyisz Macujev orosz zongoraművész és Pumeza Matshikiza dél-afrikai énekesnő is.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőinek meghívását számos világsztár fogadta már el, 1992-ben itt lépett utoljára színpadra a múlt század egyik legnagyobb táncosa, Rudolf Nurejev. Koncertet adott itt Jelena Obrazcova orosz operaénekesnő, a spanyol sztártenor José Carreras, Msztyiszlav Rosztropovics orosz gordonkaművész, Elena Bashkirova orosz zongoraművész, a hegedűművészek közül az orosz Igor Ojsztrah, Makszim Vengerov és Vagyim Repin, a brit Nigel Kennedy, a lett Gidon Kremer, az amerikai Joshua Bell, a moldovai születésű osztrák Patricia Kopatchinskaja. Fellépett a spanyol flamenco-királynő, Maria Serrano és a műfaj másik jelentős képviselője, Carmen Cortés, az új-zélandi Kiri Te Kanawa énekesnő, az argentin tenor José Cura, Maurice André francia trombitaművész, Philip Glass amerikai zeneszerző, az orosz Kirov Balett, az Angol Nemzeti Balett és a Dán Királyi Balett, a chicagói, a berlini, a bécsi és a londoni Royal Filharmonikus zenekar, a King’s Singers énekegyüttes, a német Max Raabe és a Palast Orchester, Sinéad O’Connor ír énekesnő. Dirigált a legnevesebb karmesterek közül Lorin Maazel, Daniel Barenboim, Zubin Mehta, Pierre Boulez, Kurt Masur, Nikolaus Harnoncourt, Riccardo Muti, Claudio Abbado, valamint Kobajasi Kenicsiró.

2012 után ismét a BTF vendége lesz John Malkovich amerikai színész, aki új műsorával, A diktátor utolsó beszéde című előadással tér vissza Magyarországra.

fotó:BTF