Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Az idei Csillagok háborúja születésnapi vonulást (megünnepelendő, hogy 1977. május 25-én mutatták be az első filmet) egy másik esemény is színesítette. A szín alatt itt elsősorban a lilára kell gondolnunk, ugyanis a városvezetés ügyesen a futballdrukkerek népes csapatát is képes volt a rendezvény eredeti céljául szolgáló Hősök terére csődíteni, aztán átmasíroztatni az Újpest lelkes szurkolóit a komplett Városligeten (ami persze tele volt gyereknapozó családokkal, nem baj, hadd szokja a sportot a büdös kölök!).

A NullaHatEgy stábja is csak kapkodta a fejét az elején: nem értettük a fehér páncél helyett hirtelen sötétkék ruhás, gumibotos rohamosztagosokat (célzásuk hatékonyságáról nem győződtünk meg), és a füstgránátok is arra utaltak, hogy a körülöttünk tomboló tömeg talán nem is a Dűne-tenger buckalakóiból áll, ahogy azt messziről hittük. Mint megtudtuk, számos érdeklődő veszítette el hozzánk hasonlóan a kapcsolatot a Vörösmarty térről az Andrássy úton a Városligetbe tartó élbollyal, valamivel nagyobbat csalódhattak azok, akik eleve ott várták volna a beöltözött rajongókat. Nekünk ellenben óriási szerencsénk volt, ugyanis a Városligeti Sörsátorban sötétedésre mégiscsak belefutottunk egy kisebb ám annál tehetségesebb rajongói csoportba, akik lehengerlő profizmussal és beleéléssel játszották a Mos Eisley-i kricsmi törzsközönségét („a Galaxis leghitványabb söpredékét”, Obi-van politikailag meglehetősen inkorrekt szavaival élve), kinézetük pedig lenyűgöző volt: én nem egy Star Wars rendezvényen megfordultam már, de még életemben nem láttam ilyen tökéletesen hátborzongató maszkokat!

KEREKES ANDRÁS és MONSTERKID PETE – PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •