Október 21-én mutatják be Szarka Gyula Petőfi dicsérete című albumát a Magyar Nemzeti Múzeumban; a Petőfi bicentenárium tiszteletére megjelenő lemez olyan közismert versekre épül, mint a Pató Pál úr, a Reszket a bokor, mert…, a Falu végén kurta kocsma, a Megy a juhász szamáron, A szabadsághoz, a Szerelem és bor vagy a Csokonai.

061.hu

Szarka Gyula már hosszú ideje foglalkozik Petőfi újraélesztésével, költészetének zenés megjelenítésével, verseinek megzenésítésével. Kiváló példa erre a 2007-ben megjelent Bor és a lányka című lemeze, ami zömében Petőfi bordalait tartalmazza, vagy a Ghymes lemezein megszólaló egy-egy versének zenés adaptációja.

A bicentenárium tiszteletére megjelenő Petőfi dicsérete című album olyan közismert dalokat tartalmaz, úgy mint a Pató Pál, Reszket a bokor, Falu végén kurta kocsma, vagy A szabadsághoz. A címadó dal vadonatúj szerzemény, kifejezetten erre az alkalomra született, szövegében megidézve  Petőfi karizmatikus sorait.

„Petőfi szabadságvágya, humora, dinamizmusa követendő példa lehet a mai fiatal korosztály számára. Meggyőződésem, hogy a zene segítségével közelebb hozhatjuk annak lehetőségét, hogy a ma embere újra felfedezze magának Petőfi zsenialitását. Függetlenül attól, hogy Petőfi valóban szavalt-e a Nemzeti Múzeum lépcsőin vagy csak városi legendaként él bennünk, mégis ez az az intézmény, ami méltó helyszíne lehet ennek az eseménynek..”

vallja Szarka Gyula.

A bemutatót követően a tervek szerint a Kárpát-medencét átfogó turnéra indul a produkció.

Szarka Gyula és zenekara

Szarka Gyula (ének, gitár)
Varga Bori (szaxofon) 

Kollmann Gábor (szaxofon) 

Nagy Szabolcs  (zongora)

Bese Csaba (basszusgitár) 

Varjú Attila (dobok)

Csiba Júlia  (ének, vokál) 

Prózai szerepben közreműködik Pelsőczy László színművész