Szilveszterhez közeledvén már menetrend szerint születnek a pezsgőkóstolós cikkek, értékelések. Az unottig ismert közhelyeket semmitmondóan eldurrantó szövegek sorába mi nem kívánunk beállni. Élménybeszámolónk felülkerekedik a megszokott sémákon és minden szabályt áthágva egyetlen pezsgőről szól.
HERPAI ANDRÁS- Nullahategy
A rosszul végződő szilveszteri házibulik és a jól kezdődő újév pótolhatatlan, szinte már repoussoir kelléke a pezsgő. A fogyasztási szokásokat figyelve megállapítható, hogy az átlag magyar vásárló leginkább az olcsóbb és az édesebb pezsgőket szereti. Elterjedt sztereotípia, hogy inkább a hölgyek keresik az édesebbet, de kortól, nemtől és egyéb preferenciáktól függetlenül látszik, hogy a megszokott ízvilágtól nehezen térünk el. Talán ez nem is olyan nagy baj, és most nem is sajnálkozunk azon, hogy milyen sokan isszák az édes pezsgőket. A legfontosabb, hogy a maga teljességében élvezzük ki a pezsgőben lévő apró csillagok fényét.
A pezsgő: Törley Sec, magnum palack, 11,5 % vol., gyártási év: 2007
E pezsgő kóstolásánál többféle szabályt is át fogunk hágni. Elsőként azokat a szabályokat, amelyek a történelem során alakultak ki, és beívódtak a hivatalos etikettbe. Következő lépésként saját szabályainkat és ízlésünket haladjuk meg, és csak azokat őrizzük meg közülük, amelyek segítenek számunkra az élményt kibontani. De mégis hogyan fogjunk hozzá? Melyik történelmi szabály és melyik személyes szabály, amit meg kell őrizni? Mi egy konkrét példán mutatjuk be a módszert, amit majd a kedves olvasó saját példáján tökéletesíthet.
A pezsgő kiválasztásában elsődleges szempont volt, hogy olyan jó minőségű pezsgőt válasszunk, amely nem az adott évben került a boltokba. A helyzet talán sokaknak lehet ismerős: a száraz (köznyelvben tévesen savanyúnak titulált) pezsgő a szilveszter után ránk rohad, és ha nem tudjuk elajándékozni, évekre maradhat a spejz alsó traktusában, vagy a vitrin félhomályában. Milyen lehet egy hétéves pezsgő élménye? Valóban kimegy az ereje, valóban kiolvad belőle a szenvedély, hogy végül csak nézegetni való kellék maradjon egy múzeum vitrinében?
Ez utóbbi kérdést is megválaszoljuk, mert a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum jóvoltából fogunk ma kóstolni. A múzeum raktárában beleltározott és érinthetetlen üvegek sorakoznak.
Láthatunk százéves pezsgőket a kezdetekből, és szinte minden fajta pezsgőt az édesen keresztül az extra brutig. A rerto vitrinben elhelyezett pezsgősor még a legnagyobb sörimádó fantáziáját is megmozgatja. De nem csak a közkedvelt márkákból vannak itt kibontatlan példányok, hanem igazi ritkaságokból is, Ilyen például egy hálókocsiból előkerült darab.
Nagy szerencse, hogy a Törley család bemutatását célzó kiállításról éppen maradt egy ajándék palack Törley. Noha csak hétéves palackban érlelt pezsgővel van dolgunk, ünnepi a hangulat. De a csendes várakozásba kis félelem is keveredik. Vajon megpimpósodott-e már, ahogy azt a szakemberek előre jelezték? Vagy elment már a színe? Egyszerű bort kapunk vagy még azt sem?
A véletlennek köszönhetően palack évekig fektetve pihent, még a díszdobozából került ki, a múzeumi klíma is kiváló tárolási körülményeket biztosított. A palack kibontása az aranycsomagolás lefejtése után problémákba ütközött. Az akár 6 bar nyomást is elviselő zöld üveg, a parafa dugó mind bírta a terhelést, de az alumínium drót megadta magát épp a lehető legrosszabb helyen, megakadályozva hogy minél hamarabb a drága nedűhöz jussunk. Bölcsész módra egy csorba olló segítségével végül lefejthettük a drótot, és remegő kézzel kezdtünk a dugó kiszedésébe.
Meglepődve tapasztaltuk, hogy a dugó kis szorítás és csavarás után kis pukkanást adva maradt a kézben, a pezsgő klasszikusan kevéske füsttel kinyílt, előkelően és higgadtan lépett előre a szénsav. Az italnak nem ment el az ereje, a pohárban jókedvűen táncoltak a buborékok.
Első ránézésre is megtapasztalhattuk az érett pezsgő színbeli különbségeit. A megszokott pezsgőszín a nápolyi sárga, a vajszín és az olívzöld színek tört lágysága helyett élénk nap sárga és szalmasárga színben pompázott. A szakértők megemlítették, hogy a helyes veseműködés képes ilyen színt produkálni az emberi testben, de túl vulgáris lenne itt ezt megemlíteni. Illatában sem kaptuk azt a kifejezetten szúrós, nyers szénsavas illatot, amit egy friss pezsgőnél megszokhattunk. Az illat elvesztette tolakodó jellegét, helyette megmaradt egy kis élesztő, amely a likőr émelyítő és negédes súlyát adta.
A pezsgő íze viszont egyszerűen letaglózó volt. Valahogy minden a helyére került: maga az íz, az illat, a szilveszter és az ünnepi várakozás is. Az első körben az érzékeket megcsapó szénsav háttérbe került, a likőr kissé előretört, úgy, hogy az ital megőrizte gerincét és elhagyta „savankás” jellegét. Olyan mintha egy friss rozé cuvée-t egy évvel később kóstoltunk volna meg. A pezsgő és az ember között egy élő párbeszéd bontakozott ki: mintha a pezsgő minden egyes elvárást egy könnyed mosollyal és minden erőlködés nélkül nyugtázott volna és ezzel adott megoldást a világról feltett kérdéseinkre.