December 15-től újra kapható a rendszerváltás előtti Magyarország leghíresebb – és abban az időben – egyetlen képregényújsága, a Kockás. Voltak képregények a Fülesben, az Alfa Magazinban és a Pajtásban is, de önálló képregényújság csak a Kockás volt, amit a rendszerváltás után elvitt a cica. Most viszont visszahozta. Gyöngy Balázzsal az újraindult Kockás ügyvezetőjével beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Végeztek piackutatást? Meg tudják szólítani a régi vágású sztorik mondjuk a mostani tizenéveseket?
A sztorik nem régi vágásúak, akár meg is tudná szólítani a mai tizenéveseket, de annak az a feltétele, hogy egyáltalán eljusson a kezükbe. Sztereotípia, hogy a mai gyerekek nagyon keveset olvasnak, reményeink szerint a mai negyvenes szülők talán a kezükbe adják az újságot, ami hidat húzhat múlt és jelen között, amikor a vizuális technikáknak köszönhetően nehéz egy képek nélküli könyvvel lekötni a fiatalokat. Mindenesetre a fészbúkcsoportunk statisztikai adatai szerint a tizenévesek kevés érdeklődést mutatnak a KOCKÁS iránt. Reméljük ez változni fog. Azzal is szembe kellett néznünk, hogy a régi számok szereplőinek egy részét nem lehet megszerezni, mert az örökösök egyszerűen nem adják el.

Annak idején volt olyan Kockásban megjelent sztori, amelyből ki lehetett olvasni egyfajta kommunista vagy baloldali ideológiát? Mert ugyebár az Vaillantnak erős volt a kötödése a francia kommunista párthoz.
Ahogy most kutatok a gondolataimban, nem emlékszem, hogy át lett volna itatva politikával… Nem emlékszem egy ilyen történetre sem.

A Kockásban nem voltak jellemzőek az egy oldalas képregények, főleg hosszabb sztorikat közölt. Esetleg most lesznek kisebb történetek is?
Összesen tízféle, hosszabb-rövidebb történet lesz, az egyoldalastól a tizenvalahány oldalasig.

Sokan szerették a Placid és Múzó vagy a Leo sztorikat. Esetleg őket újra láthatjuk?
E képregényeknek a jogai még felderítés alatt vannak, de folyamatosan bővülnek a lehetőségeink. Nagyon nehéz a jogi ügyeket kibogozni, és ha meg is találjuk a kompetenst, végtelen időkig várunk egy-egy válaszra… Ilyenek ezek a franciák.

A Kockás megszűnése után születtek olyan képregények a Vaillantnál, amelyeket nem vezetett senki be idáig a magyar piacra? 
Szerintem százával… Szóval, van bőven anyag.

Ügyeltek arra, hogy megmaradjon a Kockás élmény, azaz: ugyanaz a tipográfia, fejléc, betűtípus és papír lesz jellemző az újságra? 
Ügyelünk. Végzett nyomdász vagyok, hosszú ideig negyvennél is több havi rendszerességgel megjelenő kiadvány elkészítését felügyeltem a saját cégemben, a folyamatok kezdetétől egészen a kész nyomdai termék elkészültéig. Bár egy ideje csak a rejtvényújságaimmal foglalkoztam, meglehetősen nagy rutint szereztem az anyagok kiválasztásában a papírfélék ismeretében. A Kockás az egyik leghitványabb rotációs újságnyomó papírra készült, ofszet karton fedéllel. Azt hiszem, eléggé sikerült ezt megközelíteni, ami nem volt egyszerű.

Kell-e konkurálni a Hahotával, akik szintén vesznek a franciáktól képregényeket?
Mivel a Hahotát az apám adja ki, természetesen mindent átbeszélünk, hogy ne zavarjuk egymás köreit. Más szempontok szerint válogatunk, de ennek ellenére előfordul, hogy mind a ketten szívesen betennénk a saját kiadványunkba ugyanazt a képregényt…. Olyankor kő, papír, ollóval döntjük el, hogy kié a lehetőség.

Rajzfilmek készültek ezekből a francia karakterekből?
A Kockásban lesz egy történet, amiből készül egy szuper rajzfilm… 2018-ban lesz majd látható a mozikban. Egyenlőre titok. 

Milyen periodikával jelennek majd meg a Kockások? Van-e elegendő muníció?
Az első számot két hónapig tartjuk kint, kicsit úgy, mint a kereskedelmi csatornák, amikor sorozatot indítanak. Ők is kettővel kezdik, hogy több idő legyen észlelni, hogy jobban mélyüljön. A februárban megjelenő, második számtól havi rendszerességgel jelentkezünk.