Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós Szívárnyék – Pilinszky János két hangon című estjét nézhetik meg az érdeklődők augusztus 9-én a Zsámbéki Nyári Színházban. A zenész és a színész is kötődnek Pilinszkyhez; mind a ketten a maguk módján feldolgozták a hozzájuk közel álló verseket, prózákat; most itt ennek az előadásnak a kedvéért összefűzik őket.

061.hu

Egyedi hangvételű, szuggesztív és szubjektív előadás két eleddig csak ebben az előadásban összeállt kiváló színpadi előadó közreműködésével – hangban és dalban, énekben és gitárban, brácsán. Finom szálakon kapcsolódik, néhol duetté is érik a szöveg, annak tematikus szövete; különleges csendekkel, és ha kell, éles hangokkal „kényszerít magunkba fordulni”. Nem bánt, nem tolakszik a szöveg, a dal; feltesz egy felhőre, vagy egy madár szárnyára és elröpít a végtelenbe; majd a végére finoman visszaenged a Földre; közben előadó és befogadó bejárja a poklot és a Mennyországot. Pilinszky a 21. század, Magyarországán. Az előadást tavaly is vendégül látta a Zsámbéki Nyári Színház a Zárdakertben, akkor még az ég is elsírta magát – reméljük, most nem így lesz -, idén pedig az új, nagyobb befogadóképességű, frissen felújított Zichy-kastélynál kerül sor erre az estére.

A Zsámbéki Nyári Színház sorozatában a továbbiakban fellép még Trill Zsolt, Csákányi Eszter és Vecsei H. Miklós augusztus 14-én a Kedves Zsámbék felolvasószínházi sorozatban, Seres Tamás rendezésében, zenél: Járai Márk. Augusztus 16-án Kollár-Klemencz László és zenekara érkezik az Ég az erdő friss, decemberben megjelent, de a karanténhelyzet miatt még kevés helyen bemutatott anyagával. Személyes hangvétel, hitvallás, vállalás, egy nagy művészi felkiáltójel a világ számára, Kollár-Klemencz László unikális dalai. Augusztus 23-án Kamarás Iván rendhagyó szerepben, zenekarával érkezik a zsámbéki Matyi Kultúrbisztró hangulatos és csodálatos kilátással rendelkező színpadára. 

HOBO Halj meg és nagy leszel c. estjét szeptember 1-jén nézhetik meg az érdeklődők a zsámbéki Romtemplom különleges atmoszférájú terénél felállított szabadtéri színpadon. Ezzel a produkcióval zárul majd a 2020-as Zsámbéki Nyári Színház sorozata.