Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A versenyprogram mellett két új programsorozattal és új honlappal várja a közönséget idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amelynek jövő évi válogatóit is nyilvánosságra hozták csütörtökön.

MTI

A POSZT márciusban megalakult Szakmai Tanácsadó Testületének javaslata alapján Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső színikritikus válogatja a jövő nyáron, 2017. június 8. és 17. között megvalósuló POSZT versenyprogramját. A POSZT válogatói a 2016. március 1. után bemutatott előadások közül a testület döntése alapján hét nagyszínházi és hét kamaraszínházi produkciót, valamint két-két “tartalék előadást” választanak ki, amelyeket a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában mutatnak be a 2017-es POSZT-on.

Az idei, június 9-én kezdődő POSZT versenyprogramjának előadásaira április 18-án, hétfőn kezdik meg a jegyértékesítést. A jegyek a korábbi évektől eltérően nem a Pécsi Nemzeti Színház jegyirodájában, hanem a jegymester.hu-n, valamint egyes pécsi jegyirodákban lesznek megvásárolhatóak egységesen 3990 forintért. A POSZT új honlapján részletes információk találhatók a jegyértékesítésről, a megújult programstruktúráról és a Szakmai Tanácsadó Testületről is.

Az új programstruktúra szerint a Pécsi Nemzeti Színházban zajló versenyprogrammal párhuzamosan a Zsolnay Kulturális Negyedben POSZT Fesztivált rendeznek, a Kodály Központban pedig a POSZT bemutatja című sorozat keretében minden este egy-egy különleges előadást kínálnak a közönségnek. A Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Negyed között a POSZT ideje alatt ingyenes fesztiválbusz közlekedik.

A korábbi off-programsorozatot alakították POSZT Fesztivállá, céljuk, hogy az eddigieknél több előadást, sokszínűbb kísérőprogramot szervezzenek, emellett a POSZT Fesztivál új találkozási pontot jelenthessen a nézők és a szakma számára is. A POSZT Fesztivál lehetőséget ad arra is, hogy a versenyprogramon túl további, színházi szakmai szempontból meghatározó produkciókat is meghívjanak. Emellett láthasson a közönség olyan előadásokat is, amelyeket évtizedek óta játszanak sikerrel az ország különböző színházaiban. Az idei évben minden korábbinál több független társulatot, kőszínházi és alternatív, mozgás-, táncszínházi és gyerekelőadást hívtak meg, miközben a kísérőprogramban a zenére is nagyobb hangsúlyt fektettek.

A POSZT Fesztivál első három napján megszervezik az Európai Előadóművészeti Egyetemek és Akadémiák Találkozóját is, amelyen vizsgaelőadásokat mutatnak be, beszélgetéseket, workshopokat tartanak. A POSZT bemutatja című programsorozaton a Kodály Központban színházi előadások, operettek, musicalek, operaelőadások, önálló estek, hangversenyek, komoly- és könnyűzenei koncertek várják majd a közönséget. A POSZT Fesztiválra és a POSZT bemutatja programsorozatra hamarosan szintén elkezdik árusítani a jegyeket. A fellépőket és a programok időpontját a következő hetekben a POSZT honlapján és Facebook-oldalán hozzák nyilvánosságra.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •