Biztosra vettük, hogy a nevadai Burning Man-nél őrültebb, szürreálisabb, szemkápráztatóbb fesztivál nem létezhet. Tévedtünk. A Mojave-sivatagban, szeptember végén lezajlott Wasteland Weekend sármja, hogy tokkal-vonóval hozza a Mad Max-filmek posztapokaliptikus látványvilágát és hangulatát. Márpedig ha buliról van szó, a világvége verhetetlen.
MAPET – 061.hu
Nappal minden fémfelület izzó sütőlappá hevül, vastag portakaró borít be húst és fémet, megtapad a rongyos sátrakon, a gépágyúkkal, állatkoponyákkal és csontokkal telerakott gépszörnyeken, az átalakított gázmaszkokon, a vastüskékkel, láncokkal felspécizett páncálzatból kikandikáló izzadó testrészeken. A tánctéren dübörgő basszus folyamatos zajban egyesül a motorok bőgésével meg a kétemeletes ketreckupolában küzdő újkőkori gladiátorok és a közönség üvöltéseivel. Amikor pedig sötétbe borul táj, szintet lép az őrület – a tudósítások alapján így képzelhetjük el a Mojave-sivatagban szeptember végén, kilencedik alkalommal megrendezett Wasteland Weekend fesztivált. Mindez ugyan nem hangzik túl csábítóan, de nem kell Mad Max-rajongónak lenni ahhoz, hogy a helyszíni fotók meggyőzzenek: ennél őrültebb, bizarrabb és persze menőbb fesztivál egyszerűen nem létezhet. Bár a posztapokalipszis fertőzöttjeinek éves összejövetele elsősorban a Frank Miller teremtette világot idézi meg, a függőséget okozó Fallout-videójátékok és a kataklizma-popkultúra más hasonló témájú alkotásainak emblematikus részletei is ötvöződnek benne.
Mivel a Wasteland mindenek előtt a négy mozifilm karaktereire és látványvilágára épül, művészi értelemben, kreativitásban és látogatottságban sem tud versenyezni a sivatagi megabulik királyával, a neohippi degeszbukszahercegek Mekkájával, azaz a Burning Man-nel. De miért is kellene? Míg a nevadai Black Rock sivatagba telepített fesztivál nomád utópiával és rokokóval, kortárs műalkotásként is felfogható építményeivel varázsolja el jómódú közösségét, a Wasteland „túlélői” egy kosztümös törzsi cosplay-szerepjátékba fegyelmezett négynapos partifolyamban élhetik ki a végítélet iránti rajongásukat. Persze ez sem olcsó mulatság, ráadásul alapos felkészülést is igényel: a fesztiválozók a szeptember végi nekikezdés előtt hónapokig pepecselnek a választott karakter öltözékével és felszerelésével, és persze rémjárgányuk „feldíszítésével”. Merthogy a rozsdarágta, mindenféle kacatból összetákolt, ámde roppant látványos csotrogányok nélkül a Wasteland éppúgy elképzelhetetlen, mint maga az ihletadó univerzum.
A legutóbbi Mad Max-mozi, a Frank Miller rendezte, agyondíjazott Fury Road azzal állította komoly kihívások elé a posztapokalipszis szerelmeseit, hogy olyan forradalmi vizualitást hozott az akciófilmek műfajába, amit sufniművészettel reprodukálni elvileg lehetetlen. A szerelem azonban tényleg nem ismer határokat, mert amit a Mojave-sivatagban évek óta összeraknak, abból lazán le lehetne forgatni a következő Mad Max-filmet. A Wasteland magával ragadó világa egyébként a Mad Maxéhez hasonló kőegyszerű történetre épül. E szerint a kataklizmát túlélők szedett-vedett csoportjai (a rendezvény idei létszáma alapján 2500 ember) egymással rivalizáló törzsekbe, frakciókba tömörülve fosztogatják a felperzselt Föld maradékát. A fesztiválozók portyázgatnak, kereskednek, bartereznek, és a filmből ismerős Thunderdome-ban megküzdenek egymással.
Lám, a túlélés érdekében még az elvadult törzsi kotorékcivilizációban is fontos a rend, kellenek a szabályok: a harc csak mérsékelten komoly, a posztapokalipszis küzdősportját, a juggert gumi- vagy fafegyverekkel vívják (utóbbi esetben a páncélviselés kötelező), aki pedig iszik, nem vezethet – a szabálysértők a serifftől szigorú büntetésre, esetleg kizárásra is számíthatnak. A zenét Kalifornia, Nevada és Arizona állam legfelkapottabb DJ-i és rockbandái szolgáltatják. A jelmez és a nonstop szerepjáték kötelező, a regulák szerint semmilyen formában nem történhet utalás más filmes univerzumokra: az a nyápic cosplayer, akinek a Mojave-sivatagot összekeverve a Tatuinnal, a Last Chance Casinót Mos Eisley bárjával kedve támadna jediset játszani, egészen biztosan visszautálják a múltba.
Fotók: Tod Seelie/Jalopnik