Premier előtti vetítésekkel is készülnek idén az Artmozik éjszakája szervezői a nézőknek, akik péntekről szombatra virradóra öt fővárosi moziban láthatják az újdonságok mellett a közelmúlt legnépszerűbb filmjeit.

MTI

A Budapest Film Zrt. hagyományos maratonján idén először az egyes mozik egy-egy tematika szerint vetítenek filmeket. A Toldi egyik termében kizárólag felnőtteknek szóló animációs filmek – mint A fiú és a szörnyeteg vagy A vörös teknős – forognak, a másikban skandináv krimik, köztük a teljes Q-ügyosztály trilógia kap helyet. A Művész műsorának legfontosabb eleme Chaplin Modern idők című klasszikusának felújított, digitalizált változata lesz, amelyet az országos forgalmazás előtt itt láthat először a közönség, de itt vetítik az utóbbi évek egyik legfelkavaróbb horrorját, a Nyerset is, amely eddig csak a Titanic fesztiválon volt látható. A Művészben lesz lehetőség továbbá mindkét Trainspotting-film megtekintésére egymás után.

A Puskin mozi tűzi műsorára A sóher, valamint a Vademberek hajszája című új-zélandi komédiát, amelyet nagy sikerrel vetítettek legutóbb a miskolci Cinefesten. A Tabánban a helyi közönség kedvencei kerülnek terítékre, azok, amelyekre az elmúlt egy évben a legtöbben váltottak jegyet a budai artmoziban. Ezért itt újra meg lehet nézni a Teljesen idegenek vagy a Ha isten úgy akarja című alkotásokat. A Kino Cafe kizárólag a magyar sikerfilmekre koncentrál, itt vetítik sok egyéb mellett a Brazilok, a Testről és lélekről vagy az Ernelláék Farkaséknál című munkákat.

Kép: Artmozik éjszakája