Több millió dollárra, vagyis közel 700 millió forintra pereli Presser Gábor Kanye Westet, amiért az általa szerzett Gyöngyhajú lányból származó részletet az engedélye nélkül használta fel az amerikai rapper. Egy 10 ezer dolláros csekket ugyan kapott korábban, de sose váltotta be.

A TMZ amerikai bulvárportál azt állítja, hogy Presser a New Slaves című 2013-as Kanye West-számban felhasznált dala, a Gyöngyhajú lány miatt indított pert. Presser szerint az amerikai rapper ugyan megkereste őt, mielőtt kiadta a dalt, ő pedig bele is egyezett a feldolgozásba. West előlegként küldött is neki egy 10 ezer dolláros csekket, de a várt szerződést végül nem kötötték meg. A TMZ szerint Presser soha nem váltotta be a csekket, viszont pert indított 2,5 millió dollárért. 

Egyébként West a közösségi oldalán kérte rajongói támogatását, mivel állítása szerint 53 millió dolláros (azaz csaknem 14,5 milliárd forintos) adóssága van. “Imádkozzatok, hogy kijöjjünk a gödörből” – írta Kanye a Twitteren. Ehhez jönne még a Presser által követelt 2,5 millió dollár, azaz 700 millió forint, amiért engedély nélkül használta fel egy számában a Gyöngyhajú lányt.

Kanye odáig ment, hogy a Facebook alapítójától, Mark Zuckerbergtől is megpróbált pénzt kunyerálni. Egymilliárd dollárt kért a terveire, mondván, ő az univerzum legnagyobb művésze, így biztosan megtérül a befektetés. Zuckerberg nem reagált, csak like-olt egy bejegyzést, amely szerint ha már valaki pénzt tarhál a Facebook alapítójától, legalább azt ne a Twitteren tegye.

Forrás: Blikk/ Hvg