A Magyar Állami Operaháznak nemzeti intézmény rangjából és helyzetéből fakadó kötelessége a vidéki operajátszás támogatása. Ez a felismerés hozta létre 2013-ban a Primavera-sorozatot, amelynek alkalmával egy héten át vidéki operatársulatok friss bemutatóit tűzik műsorra az Erkel Színházban. A Primavera ’16 Fesztivál keretében  2016. április 5. és 10. között öt vidéki nagyszínház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy produkcióját láthatja a közönség. Az idei felhozatalban találni klasszikust, képviselteti magát a verizmus, a romantika és a kortárs magyar opera is.

061.hu

A fesztivál nyitóelőadása a Szegedi Nemzeti Színház idei évadának első nagyszínházi bemutatója, Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című daljátéka. A nagy sikerű produkció a legutóbbi Armel Operaverseny ARTE-közönségdíját is kiérdemelte. „Akkor tud igazán működni egy előadás, ha a néző rá tud kapcsolódni arra, amit lát. A történetben benne foglalat zsigeri, mély, titkokkal teli viszonyrendszereket szeretném kibontani. Azt kerestem, hogy vajon hol lehet ezeket a viszonyrendszereket legjobban ábrázolni, nem pusztán illusztrálni” – mondta szegedi munkájáról Alföldi Róbert rendező. A varázsfuvola április 5-én az Erkel Színházban, a budapesti Operaház Primavera ’16 Fesztiváljának vendége lesz, majd október 21–22-én Londonban is bemutatásra kerül. 

A Győri Nemzeti Színház Kodály Háry Jánosát mutatja be Kerényi Miklós rendezésében, Fejszés Attilával a címszerepben. A Kolozsvári Magyar Opera Saint-Saens Sámson és Delila című operájával szerepel Budapesten. Az előadás azért is kiemelkedő esemény, mert a budapesti Operaház 1972 óta nem mutatta be a darabot, műsoron pedig éppen 25 évvel ezelőtt szerepelt, akkor ugyancsak a kolozsvári társulat vendégjátékában. A mostani előadás Korcsmáros György színrevitele, amely aktualitásokra, köztük a migránsválságra is reflektál.    

A Miskolci Nemzeti Színház a Toscát mutatja be, melynek címszerepét a nemzetközi hírű magyar énekesnő, Vizin Viktória énekli, partnere Hector Lopez Mendoza mexikói tenor lesz, Scarpiaként pedig Cseh Antal debütál Budapesten. Az előadást a rendező, Kesselyák Gergely, az Operaház nemrég megbízott első karmestere dirigálja.    

A Debreceni Csokonai Színház társulata Verdi Traviata című örökzöldjével készül. Nadine Duffaut francia rendezőnő a debreceni előadást a 2012-es avignoni rendezése alapján készítette. A két főszerepet Kolonits Klára és Boncsér Gergely alakítja. A Pécsi Nemzeti Színház két egyfelvonásost ad elő, Mascagni jól ismert Parasztbecsülete után az Egy pohár víz című darabot mutatják be: Háy János librettójára Faragó Béla komponált új, egyszerre humoros és tragikus operát, melynek története napjainkban zajlik a vidéki Magyarországon. A rendezést Nagy Viktor jegyzi.

Részletes műsor ITT.