Újra punkháború van Budapesten. Az elmúlt években megerősödő szélsőbalos szárny állítólag sorra fúrja meg azoknak a punkzenekaroknak a koncertjeit, akik a nyolcvanas évek hazai punk-tradíciójából kiindulva “anti-kommunisták”, vagy egyszerűen nem akarnak tudomást venni a szélsőbalról. Nyílt fenyegetések, kiszúrt autókerekek, karaktergyilkosságok, külföldi zenekaroknak, illetve koncertszervezőknek küldött “feljelentések”…. Mi csak arról akartunk hírt adni, hogy fellép az ETA társaságában az angol punk egyik alapzenekra, a Peter and the Test Tube Babies, amikor kiderült, hogy a koncertek elmaradnak… Kaiser Lászlóval, az ETA gitárosával beszélgettünk.
P.Z.L. – 061.hu
Miért nem valósulhatott meg az ETA közös budapesti koncertje a Peter and the Test Tube Babies-zel?
Ez egy nagyon hosszú, és szomorú történet, ami néha már szürreális, kafkai mesének tűnik néha nekünk… Az egész azzal kezdődött, hogy pár – saját magát baloldali antifasisztának valló – embernek nem tetszett, hogy mi a Club 202-be szerveztük ezt a bizonyos koncertet, ami szerintük „náci fészek”. Alapozták ezt arra, hogy a helyen több olyan zenekar is fellépett, akik szerintük náci eszméket vallanak. Ez már önmagában is érdekes felvetés, hiszen a szórakozóhelyek döntő többsége nem ideológiai, hanem kereskedelmi alapon szerveződik, tehát, a fellépőket az alapján válogatják ki, hogy mely zenekar tud jövedelmező eseményt rendezni. Ezen túl pedig a tárgyaknak általában nincs identitása sem, ami szerintük – természetesen – már önmagában is eleve gonosz… A lényeg, hogy már a bejelentés pillanatában ránk sütötték a bélyeget, hogy mi minimum nemzeti szocialista támogatók vagyunk, sőt inkább mi magunk is azok vagyunk. Nevetséges!
Csak ti kaptátok meg ezt a billogot?
Ilyen támadások, lejáratások egyébként nem csak ellenünk folynak, rengeteg zenekart és koncert-helyszínt támadnak valamilyen okkal. A vita fenyegetésbe fajult; szerintük az igazán helyes magatartás egy hithű szélsőbalos antifasisztának ilyenkor az, hogy a helyet szét kell verni. De ha Kádár rendőrségét kinevettük annak idején, akkor természetesen ettől a csapattól sem ijedtünk meg. Ennek természetesen hangot is adtunk. Ekkor kezdtek személyesen engem is támadni. Éjszakai telefonhívások, kiszúrt autógumi, bojkottált koncert. Bevallom, itt egy kicsit megijedtem. Amikor ez a szélsőbalos csoport azt látta, hogy így sem érnek célt, közvetlenül a Peter and the Test Tube Babies tagjait zaklatták. Először át akarták venni a szervezést azzal az indokkal, hogy mi erre természetesen, mint nácik, alkalmatlanok vagyunk, és ők majd megfelelő helyszínt választanak, de amikor megtudták, hogy mibe is kerül, akkor „irreális feltételekről” kezdtek beszélni. Aztán elkezdték feketíteni az ETA tagjait, és általunk nem ismert emberek fotóit kezdték el kiküldeni, mint az ETA dobosa, gitárosa, volt tagja, természetesen félreérthetetlen náci jelzésekkel. Peter ekkor döntött úgy, hogy ebben nem szeretne részt venni. Ez is érthető. Ahogy a klubnak, úgy a zenekaroknak sem feltétlenül hiányzik a botrány. Annak ellenére, hogy ez a móka egy kicsit több, mint félmillió forint kárt okozott nekem, borzasztóan hálás vagyok nagyon sok embernek magam körül. A bajban derül ki, hogy kik vannak igazán melletted. A klub végig korrektül mellettünk állt, nagyon sok telefont, támogató üzenetet kaptunk olyanoktól is, akiktől nem is vártuk. Peter is teljesen korrektül állt a dolgokhoz; lesz PTTB koncert, csak egy későbbi időpontban.
Nagyon sokan bíztattak, hogy tegyek feljelentést. Az, amit ez a szélsőbalos csoport művelt, az már túl van a köztörvényes kategórián. Mindent dokumentáltunk – nevek, képernyőmentések, fényképek, hangfelvételek, e-mailek. Nagyon rosszul viselte a családom is ezt az elmúlt egy hónapot, hiszen érthetően nagy volt a feszültség. Vannak csoportok, akik könyörögnek azért, hogy odaadjam nekik a neveket. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem fogok feljelentést tenni. Egy igazi punk nem szalad a hatósághoz, ha valami gondja van. Mi az ilyeneket máshogy, de kulturáltan intézzük. Egyébként is, ez egy rossz vicc. A legnagyobb elégtétel nekem az volt, amikor egy baloldali portál állt ki mellettünk. Én úgy gondolom, hogy – még, ha sokba került is -, de egy jó apropó arra, hogy az általunk hirdetett összefogás és megtisztulás elinduljon a szintéren.
Mire alapozza a szélsőbalos punk közösség, hogy ti szélsőjobbosok lennétek? Voltak olyan felkonfok, megnyilatkozások, amiből erre következtethettek?
Dehogy. Még csak beszélgettünk arról Robival, hogy esetleg szerepet vállalok az ETÁ-ban, de az egyik vezér motívuma a beszélgetésnek Guernica szörnyűsége, Franco és a fasiszta Németország által elkövetett bűnök, az eltagadott bombázás és az ártatlan civil áldozatok voltak. Soha a közelébe sem menne egyikünk sem a fasiszta ideológiáknak. Támadnak ezek bennünket mindennel, pedig mi nem minden baloldali gondolatot utasítottunk el egységesen, csak a kommunista ideológiát. Robi nyilatkozatába még a holokauszt tagadást is belemagyaráztak, pedig még hasonlóról sem volt szó. De ahogy Erdős Péternek is az volt az egyik legnagyobb fegyvere a korabeli punk bandákkal szemben, hogy rájuk fogta, hogy fasiszta ideológiát terjesztenek, úgy a mostani szélsőbal is ezt használja az ellehetetlenítésre, ami sajnos, néha még ma is működik. Emlékezz a CPg-re, akikről mindmáig makacsul tartja magát a korabeli ÁVÓ-s pletyka, hogy a nevük Cigány Pusztító Galerit jelent, pedig nem… Írogatnak a kluboknak, a társ-zenekaroknak, és ellehetetlenítik a fellépést, mert ugye a klubnak sem kell a balhé, inkább visszavonul. Nekünk is lemondtak pár koncertünket „náci” indokkal. Hofi mondta; papírja van, tolla van, feljelent. Rákosi mosolyog a sírjában. Ez most úgy működik, hogy a szélsőbalos „urak” szerint mindenki náci, akik tőlük jobbra áll. Olyan nevetséges indokokkal bélyegeznek meg másokat, amitől feláll a hátamon a szőr, mert nagyon rossz emlékek ébrednek bennem. Volt, hogy azért zártak ki zenekart, mert az egyik tag a Hódító nevű műveltségi játékkal játszik, és még a Harcosok Klubja közösségnek is tagja, tehát logikusan náci. Mást azért hurcoltak meg, mert Lonsdale pólóban látták, aminek a márkanevében ugye szerepel az NSDA, ami az NSDAP-re emlékzteti őket… De elemi gyűlöletet éreznek a vállalkozók (mert tolvaj kizsákmányolók) és az értelmiség (mert okoskodó haszontalan népség) ellen is. Nekem ez Pol Pot vörös diktatúráját idézi, ahol éppen a szemüvegeseket irtották, mint közellenséget, amikor megállították őket. Persze, előtte azért csak kiirtották az értelmiséget… Az ilyen ellenségkereséssel az a baj, hogy valahogy soha nem fogynak el az ellenségek, mindig valaki más miatt rosszabb, és mégsem lesz jobb. De a kettős mérce félelmetes. Ha kijelented, hogy szereted a hazádat, már akkor azonnal náci gyökér leszel, pedig a hazaszeretet, a patriotizmus, a nacionalizmus és a fasizmus között azért egyesével is szakadékok vannak. A szólásszabadság is olyan hofisra sikeredett náluk – mindenki azt mond, amit szabad (a többiek a nácik) – csak Hofi ezt egy fájdalmas viccnek szánta. Szerencsére ezek az emberek általában fotelból forradalmárkodnak, és nagyon megválogatják, hogy kibe rúgnak bele. Oda, ahonnét nagy pofonok kíséretében vinnyogva távoznának, na, oda ők nem merészkednek. Gerinc és bátorság az nincs.
A nyolcvanas évek magyar punkja “logikusan” antikommunista volt, miközben a punkot sokan inkább balra sorolták… Itthon voltak a nyolcvanas években a punkok között ideológiai meccsek, vagy a punkok közötti szekér-táborosdi egy relatíve új jelenség?
Ez egy nagyon hosszú, és régen kezdődött történet, aminek megértéséhez elengedhetetlen, hogy ismerjük legalább egy kicsit a punk történetét. A punk egy ellenálló, gondolkodó attitűd, illetve önmagában protest, aminek eszköze a megbotránkoztatás alapú figyelemfelkeltés. A punk nyers, agresszív egyszerűsége pont a túlbonyolított progresszív és pszichedelikus rock elleni kinyilatkozás volt (és nézd meg most a mainstream zenét, amihez képest a punk egyszerűsége felér egy Bach szimfóniával). Ha megnézed, hogy hol jelent meg a punk, akkor egyértelműen kijelenthető, hogy a legtöbb punk zenekar a kapitalizmust tekintette ellenségnek ott nyugaton, hiszen ott az volt a hatalom. A 70-es évek Amerikájában, vagy Angliájában nem lett volna túl lázadó a kapitalizmus mellett énekelni… Ugyanakkor ez nem jelent szélsőbalos gondolatokat, vagy proletariátusba vetett hitet. Nézd meg most Amerikát, ahol Obamát már azért kommunistázzák, mert az egészségügyben szociális jellegű változtatásokat hajtott végre. E mellett kérdezd meg Biafrát, hogy vajon akarna e proletárdiktatúrát? Nem hiszem… Nálunk a hatalom a Kádárista gulyás kommunizmus, az ÁVÓ, a spiclik hálózata volt, ami ellen minden – nem Erdős Péter által támogatott – zenekar lázadt. Természetes, hogy nem voltak ezek a zenekarok baloldaliak, sőt, sokan közülük jobbra tolódtak. Aztán papíron vége lett a rendszernek, és megjelentek a vadkapitalizmust kritizáló, baloldali zenekarok, mint például a Trottel. Számomra nagyon elszomorító az a szánalmas jelenség, amikor valakik meg akarják mondani, hogy mi is az a punk; kötelező formai elemek, kötelező megjelenés, kötelező ideológia, miközben azért büszkén hirdetik, hogy nekik ne mondja meg senki, hogy mit gondoljanak, mit tegyenek, hogy viselkedjenek. Ez önmagában is egy oximoron. Számomra a punk egy ideológiáktól mentes, gondolkodó létforma, ami semmit sem tekint szentnek, és mindent megkérdőjelez. Az ideológiák azoknak kellenek, akik nem tudnak önálló gondolatokat alkotni. A szekértábor tehát egy valódi jelenség, sőt, egy borzasztó veszélyes jelenség. De nézd meg, hova vezet a gyűlölködés…! Nincs jobb-, és baloldal, hanem csak jó és rossz van. Ezt pont azoknak kellene a legjobban tudniuk, akik az általánosításon alapuló állítólag a megbélyegzés ellen küzdenek.
Az “újbalos punk” az Orbán népe albumon tűnt fel? Ha így van, akkor az azon szereplő Rákosi zenekarnak „logikusan” nem teszik az ETA egyébként 35 éves Rákosi Rock and Roll című száma….
Én nem gondolom, hogy az Orbán népe album, vagy az azon szereplő zenekarok egyöntetűen az ETA gondolatvilága ellen lennének. Ismerem az albumot, ismerem a zenekarok munkásságát (sőt, még szeretem is). Biztos vagyok benne, hogy ha nem a különbségekre koncentrálnánk, sok közös hangot tudnánk találni egymással. A kapcsolódó dokumentumfilm pont azzal kezdődik, hogy ”Énnekem elegem van abból, hogy itt mindenki gyűlöli egymást
Lokalizálható, hogy milyen ideológiai platformon van a 2010 után színre lépő “újbalos punk”? Mit képviselnek?
A punk rengeteget változott a megjelenése óta, ahogy a társadalom is más értékeket képvisel. A szélsőbal (és szélsőjobb) megjelenése, radikalizálódása és hódítása már jó pár éve, évtizede tart. Nagyon aggódva figyelem a nemzetközi punk szintér önkéntes szószólóinak véleményeket, ami számomra egyértelmű gyűlöletet sugároz mindenki ellen, aki nem osztja a közösnek mondott nézeteket. Radikalizálódik, igen. Ez egy önmagát elszigetelő evolúciós zsákutca. A 60-as években felháborító volt nem öltönyben színpadra lépni. A 70-es években felháborító volt, ha káromkodtál. Aztán Feró a mai napig magyarázza a csirkedarálást, pedig nem is ő csinálta és nem is úgy történt… Wendy O. találta fel a majdnem meztelenül éneklést. G.G. Allin konkrétan a színpadra szart, és megette. Itt van a provokáció vége. Nincs tovább. Bármit csinálsz a színpadon, már nem számít semmi másnak, csak ismétlésnek. Ritkán idézek Pozsonyit, de annál a mondatánál, amiben kifejti, hogy Deák Bill még arról énekelt, hogy „Hosszú lábú asszony, levegőt az orrodon vegyél”, azt egy mai énekes elintézi azzal, hogy „szopd le a faszom”, annál nehéz lenne találóbban leírni a társadalmi változásokat. A punk is útkeresésben van. A régi lázadó, botrányos rigmusok ma már senkit sem érdekelnek, senkit sem háborítanak fel. Nem érsz el még egy rosszalló pillantást sem azzal, ha zöld taréjjal sétálsz végig a Váci utcán, sőt, azzal lógsz ki, ha nem szakadt a nadrágod. Ma az a lázadás, ha megállsz a pirosnál, és mosolyogva nézed az öreg nénit, aki szégyenkezve néz a szemedbe, hogy ő mégis lelépett, és nem érti, hogy te miért állsz ott, mint a cövek. Ma az a lázadás, ha olvasol, gondolkodsz, élsz… A régi iskolás punkból mára csak a dühös, gyors, őszintén szókimondó zene maradt. A szélsőbalos punk is része annak az útkeresésnek, ami a polgárpukkasztás után maradt: proletariátus, radikális vegán-, és feminista nézetek, a munka megvetése, félreértelmezett Bakunyin, a gazdagok és az értelmiség végletes megvetése, osztályharc, magántulajdon elutasítása… Ez már önmagában is egy csomó ellentmondást hordoz, és nem csak én vagyok az, aki ezt észrevette. Van egy underground lap, aki folyamatosan ezeket a radikális túlkapásokat ekézi maró gúnnyal; amikor kitalált cikkében a vegán anarchistáról ír, aki a Wallmart előtt tüntet, hogy a szemétben válogassák külön a vegán és nem vegán hulladékot. Vagy az anarchista közösség képzeletbeli lázadóival közöl interjút, mert a közösség, a környezetvédelem nevében lecserélte az egészségügyi papírt egy darab textil törölközőre, amit hetente csak egyszer tisztítanak, hogy csökkentsék a környezetszennyezést és ők páran ez ellen tiltakoznak. Mennyire hiteles az a szélsőbalos zenész, aki, miután elénekelte záró számként, hogy a pénz ellenség, az első útja a keverőpulthoz vezet, hogy felvegye a gázsit? Vagy, miközben osztályharcot hirdet, büszkén jár pókerezni Bécsbe, élvezve a globalizáció előnyeit? Én tisztelem azt, ha valakinek véleménye van, és azért kiáll. Akkor is, ha nem értünk egyet. De csak akkor, ha hiteles is tud maradni közben. Az ideológia, a vallás, a nemi identitás, az etnikai hovatartozás olyan számomra, mint a pénisz; nagyon jó, hogy van olyanod, nagyon jó, hogy büszke vagy rá, de felettébb udvariatlan a főtéren lóbálni, vagy letolni más torkán.
Az “átlagos” punk közösség, akiktől idegen a kommunista ideológia, de nem is nemzeti-rockot sem, nos ez a közeg nem tudja eltartani ezt a szubkultúrát?
Számomra három típusú zene létezik. Van a pop, ami nem szól semmiről, csak a milliószor megénekelt unalmas lózungokat ismétli. Van a propaganda zene, ami valamely ideológia mellett tagozódik fel nulla kritikai érzékkel, vakon követi a vezérszónokokat. És van a rock. A punk ennek az utóbbinak a része, ha valóban szól valamiről. Mi ide akarunk tartozni. Tavaly beszélgettem erről, a Tisztán a cél felé-ben zenélő Gulabbal egy néptelen koncerten, hogy hova tűnt a közösség/közönség… Amikor mi eldöntöttük, hogy milyen lesz a gondolatvilágunk, milyen zenét akarunk játszani, akkor pontosan tudtuk, hogy ez szubkultúra. Annak pedig az a jellegzetessége, hogy keveseket érdekel. Persze, szeretnénk, hogy ne így legyen. A nyolcvanas években, vagy a kilencvenes évek elején elég volt kitenni egy plakátot a kultúrházra, és annyian voltak egy rock koncerten, hogy letépték az ablakról a rácsot. Ma örülünk, ha 2-300 ember kíváncsi egy-egy ilyen fellépésre, népszerű zenekar esetén, de már az 50 fővel is elégedettek vagyunk sokszor. Természetesen a nagyon népszerű, nagyon befutott zenekarokat leszámítva. Mi még vonattal mentünk a szomszéd megyébe megnézni a kedvencünket, és kifizettük a koncert jegyet, ami akkor volt 50-250 forint, amikor egy doboz cigi került 18 forintba került, egy fröccsöt pedig 8 forintért adtak. Ma a közönség már azért húzza a száját, ha a szomszéd kerületbe kell metróznia, és a jegyért 500 forintot kell fizetni. Az, hogy ez így alakult, annak részint ez a megosztottság az oka… Kötrejátszott a fotelból, az interneten okoskodás kultúrája, és a pénztelenség is… Azt mondják, hogy blues-t játszani nem azért nehéz, mert borzasztóan virtuóz játék kell hozzá, hanem azért, mert ha igazán jól akarod csinálni, legalább egyszer meg kell, hogy haljon a lelked hozzá. A punkhoz düh kell. Bennünk az van bőven.
Mikor jelenik meg az ETA-lemez? Lehet, hogy ez az ideológiai háború végül is jó pr is lehet, arról nem is beszélve, hogy mindenki számára világos lesz, hogy a “punk parlamenti patkója” hogyan is néz ki….
Hetek kérdése, és indul az előrendelés. Nagyon elhúzódtak a munkálatok. A stúdiózást már februárban lezártuk; 19 dal várja rögzítve, hogy rajtunk kívül más is élvezhesse. Nagyon alapos munkát akartunk végezni, hiszen tudtuk, hogy sokan várják. Az ETA egy legenda, egy generáció meghatározó zenekara, és ugyanazt akarják visszahallani a lemezen, amire a nyolcvanas évekből emlékeznek. Órákat elemeztük a korabeli felvételeket. A gitársávokat is sokszor újra rögzítettük, ha nem úgy szól, ahogy 1982-ben. A dob volt az egyetlen instrument, amihez bátrabban nyúltunk, de ezzel szerintem csak nagyobb lendületet adtunk az anyagnak. Így is hónapokat dolgoztunk rajta. Nagyon nehezen küzdöttük le a jogi akadályokat is, hiszen a 19 számból 5 feldolgozás, és nem akartunk egy olyan lemezt kiadni, amin nem szerepel például az ETA, vagy a Warhead. A lemezen a régi dalok mellett lesznek újak is, amiből a közönség megismerheti, hogy merre akarunk tovább menni. Nagyon bízunk benne, hogy utat találunk a közönséghez, már csak azért is, mert már dolgozunk a következő lemezen is….