A keresztény egyház születésnapját ünnepli Pünkösd idején. A hagyomány szerint a Húsvétot követő ötvenedik napon, innen ered az ünnep neve is, a görög pentekosztész „ötvenedik“ szóból, az apostolokra a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt, s ők „kezdének szólni más nyelveken.“ A mai, „nyelvvizsgákkal terhelt“ világban sokan irígylik ezért az apostolokat. Dobrovits Mihály turkológus történésszel nyelvekről, nyelvtanulásról beszélgettünk.
BARTA ZSOLT – Nullahategy
Előljáróban hadd kérdezzem meg, Ön hány nyelven beszél?
Nem szeretem ezt a kérdést, olyan, mintha egy sportteljesítményről lenne szó. Török és orosz felsőfokú, valamint angol középfokú nyelvvizsgával rendelkezem, s szakmámból kifolyólag meglehetősen ismerem még a latin, német, francia, lengyel, bolgár, arab, perzsa, üzbég, tádzsik, tatár és mongol nyelveket.
Ön szerint mi szükséges a nyelvtanuláshoz?
A nyelvekhez alapvetően három dolog kell: elszántság, szorgalom és indok. Csak a nyelvtanulás kedvéért senki nem fog semmilyen nyelven megtanulni. Talán a legfontosabb a szándék, hogy megismerjünk nemcsak egy nyelvet, hanem a hozzá tartozó népet és annak kultúráját is. Sajnos az átlagember eddig nem jut el, igaz nem is akarnak nyelveket tanulni, amire jó példa a „35 éve tanulok angolul“ típus, amivel tele van a város, az ország.
Pedig se szeri, se száma a nyelviskoláknak.
Nagyon kevés a jó közöttük, a többség a „beszédközpontú nyelvoktatást“ hírdeti és tanítja, ami, véleményem szerint a nyelvoktatás halála. Többségük szerint a nyelvtan felesleges, igaz lassan már magyar grammatikát sem tanítanak sehol, csak frázisokat pufogtatnak, s azt sem értik, hogyan működik a nyelv. Nem tanítják meg a szótárhasználatot, így a tanuló az írott idegen nyelvi szöveggel sem tud mit kezdeni.
Hogy juthattunk el idáig?
Nem leszek népszerű ezzel a kijelentéssel, de meg vagyok győződve arról, hogy a kötelező nyelvvizsgák erőltetése az egyik fő ok. Ma már mindenhez, diplomához, munkakörhöz nyelvvizsga kell, ami nem is baj, sőt, de a módszer az kriminális. Tesztet magoltatnak, nem nyelvet oktatnak, a hallgató valahogy megtanulja, letudja, de sohasem használja majd, nem is lesz képes rá.
Magyar sajátosság…
Ne higgye. Nemcsak a magyarok, az EU legtöbb államában rosszul beszélik az idegen nyelveket. Gyorstalpaló módon tanulnak, így egy rossz nyelvhasználatra szoknak rá.
Mit gondol, mit kellene kitalálni, hogy változzon valami?
Nem kell kitalálni semmit, már a XIX. században is létezett az a többnyelvű magyar társadalom, ami úgy jött létre, hogy az elemi iskolában mindenki latinul tanult, így megértették a nyelv felépítésének szabályait. És ha ez sikerült, innen már egyszerű volt továbblépni. Nézze, itt van például Kossuth, aki a börtönben angolul tanul! Tudott latinul, majd a német, francia nyelvben mélyedt el, tótul is tudott, erre büszke is volt. Vagy itt van Arany János, de a legjobb példa talán Petőfi Sándor. Az iskolában tanul latinul, majd apja Pestre küldi, ahol a német nyelvet sajátítja el. Életrajzából tudjuk, hogy később franciául is megtanul, fordít is ebből a nyelvből, majd Shakaespeare-t tanulmányozza angolul! Tehát ebben az időben az emberek a latinon keresztül megértették a nyelv rendszerét, s ha ez sikerül, és sikerült, akkor, aki akart, további nyelveket tanulhatott meg. Manapság semmit nem magyaráznak el, szavakat, „beszédcentrikus“ módszereket tömnek a tanulók fejébe, ami sehova nem vezet. A rendszert kell látni és érezni. Mindehhez önbecsülés és önbizalom is szükséges, vagyis el kellene már felejtenünk a szokásos kisebbrendűségi érzéseinket.
Könnyen beszél.
Amikor ösztöndíjjal kikerültem a Szovjetunióba, azt hittem, hogy tudok oroszul. Az oroszok viszont úgy vélték, hogy egy számukra teljesen idegen nyelven beszélek. Rá kellett döbbennem, hogy a hazai nyelvoktatás nem működik. Itt van például az a klasszikus orosz mondat, amit mindenki máig fejből tud, aki tanult valaha is oroszul: „Tovaris ucsityelnyica, ja dakládivaju..“ , vagyis „tanárnő elvtársnak jelentem.“ Odakint döbbentem rá, hogy ilyen mondat az oroszban nincs! A tanárnőt mondjuk Maria Ivanovnának hívják, jelenteni pedig a Vörös Hadsereg katonái jelentettek, nem az iskolás gyerekek. De hogy mondjak valami vígasztalót is más nemzetek idegen nyelvtudásáról, elmesélek egy történetet: a 80-as években lengyelek tömege járt rajtunk keresztül Jugoszláviába, és Törökországba. Egyszer egy lengyel busz eltévedt Budán, s a Móricz Zsigmond körtéren őgyelgők arra lettek figyelmesek, hogy egy busznyi lengyel ordít a járókelőknek, hogy „seget, seget!“ Majdnem kitőrt a botrány, ám szerencsére kiderült, hogy Szegedre akartak eljutni, csak ugye az a fránya magyar nyelv, és hát a kiejtés, ami nem igazán sikerült. De megpróbálták legalább! Visszatérve a nyelvtudás kényes kérdéséhez, csak azt tehetjük, hogy poliglott társadalommá válunk, nem várhatunk arra, hogy „majd jön a szentlélek, s beszélünk nyelveket.“