Rabok is dolgoznak a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) gyarapításán – írja az egyik alapítóra hivatkozva csütörtöki számában a Népszabadság.

MTI

A lapnak Moldován István, az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője elmondta: a Győr-Moson-Sopron megyei Büntetés-végrehajtási Intézet könyvtárában fellelhető börtönügyi szakirodalmat szkennelik a fogvatartottak az igazgató ötlete nyomán. A cikk szerint a két évvel korábbi ötlet alapján 1995-ben elindult “villanykönyvtárnak” az első hét évben átlagosan havi 60-70 ezer látogatója volt, ma viszont napi 30-35 ezer a számuk, az ott elérhető kiadványok száma pedig a 16 ezerhez közelít.

Fotó: efdreams.com