Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 92
  •  
    92
    Shares

Kissé kilóg a Ráday utcán sorakozó éttermek, bárok és üzletek közül a Holló és Róka. A márciusban nyitott, magát raclette bárként aposztrofáló hely leginkább két dolgot szeretne jól csinálni: a sajtot és a bort. A Soulfood séfje és a tavaly bezárt Szomszéd bár tulajdonosa olyasmit hozott el Budapestre, amit valószínűleg itthon még nem ehettünk.

TIHANYI RITA – 061.hu 

„Valódi étteremet szeretnénk csinálni valódi embereknek” – mondta el Greilich Attila és Nagy Győző a Holló és Rókáról. Attila elmesélte, hogy sokáig élt külföldön, és olyan ízeket szeretett volna elhozni a magyar embereknek, amivel még nem nagyon találkozhattak. „Azt látom elsősorban, hogy mik azok, amik hiányoznak.” Ezért az ötéves Soulfood étterem kreol ízei után most az svájci Alpokban érezhetjük magunkat egy tál raclette sajt mellett.

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu

A raclette félkemény tehénsajt, melyet óriási gurigákban árulnak. Ezeket félbevágják, a közepét megolvasztják, majd olvadt sajtot késsel a tányérra tolják. A sajt népszerűsége felfutóban van, többek között az ikonikus londoni Borough Marketen is az egyik legkeresettebb étel, milliónyi videót találhatunk a nyúlós, olvadt sajtról. A Holló és Róka étlapján azért találhatók más ételek is, de a hangsúlyt a raclettere helyezték.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az alapanyagokat főleg kis kézműves üzemekből szerzik be, a sajtot például Ficsor Árpádtól vásárolják, aki ugyan már nem  számít kicsinek, de mindenképpen minőségi, magyar, és kézműves termékeket árul. Jó hír a környéken dolgozóknak, hogy már ebédmenü is van: kétféle leves és háromféle bagett közül lehet választani, a kínálat pedig naponta változik.

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu

Ami azonban még hosszabb, mint az étlap, az a borlap: „Én nagyon szeretem a bort, a családom háromszáz éve foglalkozik vele” – mondta el Attila. Mindig friss, főleg hazai borokat kínálnak, és azt az elvet képviselik, hogy borozni nem csak kiöltözve lehet. Szeretnék megtanítani az embereket arra, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a borból. „Úgy próbálnak borozni az emberek, hogy van egy kedvenc borunk, vesznek egy üveggel, és megisszák. A borozás ennél azonban sokkal izgalmasabb, a borozás különböző, tematikusan megtervezett egymás után rakott borokat jelent, egy ívet kell felépíteni” – magyarázta Attila lelkesen. Jelenleg 33 bor közül válogathatnak a vendégek, melyekből az étterem személyzete ízlésnek megfelelően szívesen ajánl ilyen boríveket, hogy ne csak egy jó bort ismerjenek meg a betérők, hanem akár többet is. A dolgozók borkurzusokra járnak, hogy mindenki tájékozott legyen, de senki sem sommelier – „nem törekszünk a Michelin-csillagra, egy valódi bár vagyunk, valódi embereknek.”

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu

Minden szezonban utánajárnak, hogy melyik borok sikerültek jól abban az évben, így a borlap rendszeresen változni fog. A lehető legtöbbféle szőlőt igyekeztek felvonultatni benne, így mindenki találhat kedvére valót. Előbb-utóbb pedig terasz is lesz, napsütésben lehet majd borozni a szabad levegőn. „Szeretnénk, ha idővel személyes kapcsolat alakulna ki a vendégek és a hely, személyzet között, ha pedig ez sikerül, akkor a vendégek is formálják majd az éttermet, és vissza.” – mondta el Győző. „Nagyon szeretnénk, ha törzsvendéges hely lennénk, megtalálni azokat az embereket, akiknek ez bejön” – tette hozzá Attila.

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu

Az üzlethelyiség beköltözésük előtt sokáig üresen állt, egy bár üzemelt itt korábban. A pultot, a bokszokat, a galéria S-vonalát megtartották – azonban kellett valami, amitől igazán hangulatos és vidám lesz. Ez pedig Nuanz dekorációja lett – amikor ugyanis Attila megnősült, kapott ajándékba egy festményt, amin a feleségével szerepel, egy furcsa álomvilágba helyezve. Lapoztunk néhány évet, amikor az új étterem dekorációjáról kell dönteni, és azonnal a bolondos festmény jut eszükbe. A falakon körben mindenhol az Nuanz művei vannak, nem csak a falra festve, hanem festmények is, bekeretezve, kiakasztva. Ez egy kastély, és mint a kastélyoknál szokás, ennek a falán is ott vannak az ősök portréi, különböző korok stílusa szerint megfestve. A falra festett alakok pedig gyerekek, akik játszanak az ódon falak között. Nagy hangsúlyt fektetnek a zenére is, Attila és Győző mindketten fontosnak tartják, és ezzel is igyekeznek megidézi a hely hangulatát.

Fotó: Horváth Péter Gyula/061.hu

El ne felejtsem – a Róka jól viselkedett, nem ravaszkodta el a sajtunkat, mint a hollóét a mesében – nincs is rá szüksége, mert jut mindenkinek.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 92
  •  
    92
    Shares