Ragályi Elemér operatőr részvételével rendeznek a közönség számára is nyitott műhelybeszélgetést Török Ferenc 1945 című filmjéről hétfőn a Titanic filmfesztivál programjában az Ódry Színpadon.

MTI

Török Ferenc filmjét gálavetítésen szombat este mutatták be a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. A Berlinalén komoly kritikai és közönségsikert aratott filmet a magyar premieren telt házzal játszották az Uránia Nemzeti Filmszínházban. “Megemelő pillanat volt, hogy a gála a fesztivál derekára esett. Úgy láttam, hogy nagyon nagy sikere van a filmnek” – mondta Horváth György fesztiválkapitány. A film alkotóit és színészeit vastapssal köszöntötték a nézők a vetítés végén. Török Ferenc rendező köszönetet mondott munkatársainak, a szereplőgárdának és megemlékezett a film elhunyt produceréről, Angelus Ivánról is.

Ováció fogadta a színpadra lépő Ragályi Elemér operatőrt is, aki hétfőn a fesztivál workshop-programjában mesél a filmről, amely a Titanicon még két alkalommal látható: hétfőn 18 órától az Ódryn és szerdán 21 órától a Toldi moziban. “Idén különös figyelmet szentelünk a szakmának és a közönségnek is szánt műhelyprogram-sorozatnak, amelynek az a lényege, hogy témájával a fesztivál műsorához kapcsolódik és mindenki számára nyitott.

Részlet az 1945 c. filmből (forrás: reset.hu)

A hétfői és keddi két beszélgetés tematikusan az 1945 premierjéhez fűződik. A hétfői egészen különleges pillanat, mert Ragályi Elemér lesz a középpontban, akivel Szabó Gábor operatőr beszélget arról, hogy az 1945 című film látványvilágának milyen más magyar filmek voltak az előképei, és melyek azok a képek, amelyeket más operatőrök és rendezők munkája előtti tisztelgésként helyezett el a filmben” – fejtette ki Horváth György.

Hozzátette, hogy a Katasztrófa után című keddi beszélgetés szintén különleges vállalkozásnak ígérkezik: két filmtörténész, Strausz László és Varga Balázs, valamint Zombory Máté szociológus beszélgetnek arról az Ódry Színpad pódiumán, hogy milyen emlékezetképet fogalmaz meg a film. Az eszmélés, a béke megkötése után milyen tehertétel van egy közösségen. “A fesztivál lényege, hogy a moziból kilépve azonnal megtárgyaljuk, hogy mit gondolunk egy filmről. Ezt akarjuk most teljesen nyitottá tenni: lehessen kérdezni az operatőrtől, lehessen vitatkozni a filmtörténésszel. Azért állítjuk az 1945-öt a középpontba, mert ennyire fontosnak tartjuk. Úgy véljük, hogy ez a kitekintés segíthet a feldolgozásban” – fogalmazott.

Rudolf Péter az 1945-ben (forrás: index.hu)

Török Ferenc filmje április 20-tól látható a magyar mozikban. A Szántó T. Gábor Hazatérés című novellája nyomán készült alkotás egyetlen perzselően forró nyári nap történetét ábrázolja. 1945. augusztus 12-én két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán, és két titokzatos ládát hoznak magukkal. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző (Rudolf Péter) fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik.

Fotó: Correctmedia