„Rajnák kihúzta a konnektorból az erősítőt, amikor bevadult a közönség…” – Harmath Alberttel, a Sakk-Matt egykori énekesével beszélgettünk

Fotó: Horváth Péter Gyula

Nem volt abból gond, hogy rock and rollt játszottatok? Olvashatunk olyan titkosszolgálati jelentéseket, melyekben nehezményezik, hogy bizonyos zenekarok tánciskolás előadásain a gyerekek mélyebben mentek le a twistben…
Nagyon gond ebből 1965 körül már nem volt, pedig a vadabb zenék vadabb fazonokat vonzottak. Szombaton voltak az össztáncok, akkor jelentek meg a külvárosi fiúk, mert ugye csak azok jöhettek hétköznap a tánciskolákba, akik be voltak iratkozva… Sok ferencvárosi vad fiú kísérte a Febrist is, tehát a slepp, mint jelenség nem a Sakk-Mattal kezdődött, már kicsiben megjelent a Febris körül is. A Metro klubban is hatalmas sikerünk volt…, amikor egyszer Zoránék elmentek egy zsíros szalagavatós bulira, minket kértek fel, hogy helyettesítsük őket. Mi sokkal profibban szedtük le a nagy slágereket, és jobban is énekeltünk, mint a Metro, pedig nekik profibb volt a felszerelésük…

A legendás Sakk-Matt, az egyik első kemény rockot játszó magyar zenekar

Édesapád egy időben a zenei szakszervezet elnöke volt, de mivel nem akart belépni a pártba, a végén egy internáló táborban kötött ki… Mi volt édesapád legfőbb tanácsa, amikor megtudta, hogy a fia énekes akar lenni?
Azt mondta, hogy keményfejű vagyok, fogjam magam vissza… Később NSZK-ban faképnél hagytam egy impresszáriót, mert nem ugyanazt a gázsit akarta adni ugyanazért a munkáért, mint a német művészeknek…Édesapám – aki egyébként még ma is él, 97 éves – nem szereti a színházat, viszont rengeteget olvas. Hatalmas, egyedülálló latin tudása van… Persze, azok, akiktől tanult, már régen elhunytak. Azért is foglalkozott genealógiával, azaz családfakutatással, mert a levéltári anyagok jórészt latin nyelvűek. De a gót betűkkel írt német levéltári anyagok tanulmányozására is gyakran kérték föl.

Hogyan érintet meg a beat?
Ahogy kamaszodni kezdtem egyre cikibbnek tartottam a táncdalénekeseket… Hogy is hihettem volna el mindazt, amiről szólt az a világ, amikor 1956 a mai napig bennem él… Emlékszem, a Sztálin szobor bal fülét hazahozta a házmesterünk nagyobbik fia, ott, az utcánkban, a Gabona és Tinódi sarkon robbant fel egy orosz tank, emlékszem a Bakáts téri ételosztásokra, arra, hogy a falusi emberek lovas kocsival hozták fel a harcoló pestieknek az élelmiszert… Pár évvel később már hallgattuk a luxemburgi rádiót, először Beatlest, később Animalst, a Rolling Stonest, majd a kemény blues-okat… Az elsők között volt magnónk, Frenreisz Karcsi, Zorán, Charlie is jártak hozzám kagylózni a zenéket, amiket leszedtem a luxiról. Ifjúságom részben arról szólt, hogy vagonokat raktam ki, hogy keressek 12 óra munkáért 300 forintot, amiért vehettem egy magnószalagot.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Milyen körülmények között találkoztál Radiccsal?
Az énekesi karrierem azzal kezdődött, hogy egy általános iskolai évzáró ünnepségen elénekeltem Chubby Checker Let’s Twist Again című számát, később az Neil Sedaka Oh Carolját adtam elő, majd a Pat Boone Speedy Gonsales című slágerét, aztán iskolai zenekart alapítottunk. Amikor később Radics énekest keresett a Sakk-Mattba, Miklóska Lajos említette neki, hogy próbáljon ki engem…

Hogy sikerült elérni a Sakk-Mattal azt a bizonyos vastag, hard-rockos megszólalást?
Akkor már lehetett venni gyári cuccokat is Budapesten… A Rákóczi úton bolt egy hangszerbolt, ahol már Leany-t, Marshallt, Fendert is be lehetett szerezni, igaz horror áron, szóval, OTP kölcsönt vettünk fel, kezességet vállaltunk, és évekig nyögtük a hitelt… Mivel szegény voltam, nem tudtam gyári énekcuccot venni, egy maszek szaki rakta össze az enyémet.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Dogs-szal volt ún. zenei párbajotok, ezek a párbajok abban az időben divatos attrakciók voltak…
Igen, de akkor Radics Béla már annyit ivott, hogy meg kellett menteni egy kis show-val az estet… Tátrai Tibusz volt a road-unk, aki már akkor jobb volt, mint a Béla, de Radics nem engedte játszani mert féltékeny volt rá… De amikor Béla nagyon borult a színpadon, – miközben cikizte a táncdalénekeseket, és Zortánt – akkor feljöhetett Tibike, hogy megmentse a műsort…

Zoránt is cikizte? Pedig később bevette a Taurusba, Som helyére…
Na, ez az! Kellett a pénz… Zoránnak ez a hard-rock nem állt jól, de voltak kapcsolatai… Som óriási fazon… Egy század katona felfordult volna attól az italmennyiségtől, amennyit megivott, de a memóriája máig fantasztikus, szinte jobban emlékszik a hatvanas évekre, mint én…

A Radics Béla Emléktársaság megjelentette a gyűjteményedből a Sakk-Matt archív anyagát CD- n. Hol őrizted a felvételeket? 
Tetra magnóval vettem fel egyik koncertünket, és van egy ötszámos demófelvételünk is, amit a Danubiában készítettünk, azzal a céllal, hogy odaadjuk a Lemezgyárnak, de visszautasították a zenekart. Telt házakat csináltunk az Ifiparkban, de Rajnák mindig kihúzta a konnektorból az erősítőt, amikor bevadult a közönség…

Fotó: Horváth Péter Gyula

Amikor véget ért a beat-korszak, követted a rock and roll fejlődését? Megnézted például az Ifiparkban 1978-ban a Miklóska-féle Beatricét?
Nem mindig néztem meg az utódzenekarokat, mert ért néhány sérelem… A Sakk-Mattban a menedzser összejátszott Radics Bélával. Több pénzről szólt a szerződésünk, mint amit a zenekar egyes tagjai megkaptak… Béla az alkoholizmusa miatt tévedt rossz utakra, de a menedzser egy sunyi tróger volt… Mindez 1969-ben történt, de ha most találkoznék vele, biztos, hogy megcsapnám… Ott hagytam őket egyik pillanatról a másikra, még a lekötött koncertekre sem mentem el. Ezután feljelentettek az ORI-nál, de azt mondtam Bélának: ha megemlítem, hogy ti mit csináltatok a gázsival, az nektek lesz rossz… Ezután visszaléptek, Demjén Rózsit csak ezután keresték meg, aki a Dogsból jött…

Sok remek zenészt ismertél, nem volt szó arról a hetvenes években, hogy folytasd a rockzenei karriered?
Megpróbáltam később a Kárpátia együttessel, amiben játszott Tátrai Tibusz és Nagy Pista, a Mini egykori basszusgitárosa is, de akkor az volt a probléma, hogy nem volt bulihely… Új zenekar voltunk, és minden nagyobb koncerthelyszín be volt foglalva. Kénytelenek voltunk a siófoki Balaton presszóval leszerződni… Egész nyáron ott játszottunk, amit meguntunk, ráadásul vacak gázsit is kaptunk…  Aztán már nem érdekelt zenekarosdi. A Korong együttessel, Miklós Tibi magyar szövegeivel megcsináltuk a Jézus Krisztus Szupersztárt, amiben én játszottam, Heródes királyt és Péter apostolt. Egy dunai hajós föllépésünk után odajött hozzám Kazán István, a Színművészeti Főiskola tanára, és megkérdezte: nem gondoltam-e arra hogy színi pályára menjek? Ezek után elmentem felvételizni. Felvettek, majd elvégeztem az operett musical szakot.

1972-ben énekelted először Szupersztárt, nem sokkal az eredeti bemutató után, de a produkciót betiltották. Milyen technikával lehetetlenítették el? 
Aczél György úgymond „leszólt”, és attól a pillanattól sehol nem játszhattuk hivatalosan a műsort. Ennek ellenére még néhány helyen bemutattuk, például a Latinovits-féle villában, majd Rényi Tamás villájában, valahol Csopaknál… Színészek körében elterjedt, hogy van egy különleges, friss produkció, és kíváncsiak voltak rá. Nagy sikerünk volt, megnézte Psota Irén és Mensáros Laci bácsi is. Mindenki hozott ételt, innivalót, utána pedig ettünk, ittunk… Az egyik előadásról még a New Musical Express is írt képes beszámolót. Még a nyolcvanas évek elején is féltek a műfajtól, a rendszer nehezen fogadta el. A Sztárcsinálókból ugyan készült lemezfelvétel, de kimaradt a Szexőrület című kiváló dal, amit eredetileg nekem kellett volna énekelnem. Nyilván azért is, mert meredeknek találták a szövegét.

Mennyiben volt más sztárnak lenni az Operett Színházban a nyolcvanas években mint 2017-ben?
Most már sokkal több lehetősége van egy-egy az énekesnek, a rendszerváltás előtt a zenés színház zárt világ volt. Az operett menő dolog ma is, de ha színész vagy, mindegy mit játszol, fontos, hogy légy természetes, és hagyd a bájvigyort!

Képek: Horváth Péter Gyula és Sakk-Matt archív