Az év második felében tovább erősödik a hazai filmgyártás, jelenleg is több nagy költségvetésű magyar és külföldi produkció készül Magyarországon, a közvetlen filmgyártási költések idén várhatóan meghaladják a 100 milliárd forintot.

MTI

Ez többek között a hazai filmipar, elsősorban a filmes szakemberek jó hírének, a filmipari infrastruktúrának, az ország építészeti adottságainak és az Európai Bizottság által 2019-ig jóváhagyott magyar filmtámogatási rendszernek köszönhető, amelynek alapja a 25 százalékos közvetett támogatás. A Filmalap 2013-ban azért hozta létre a letéti számla rendszerét, hogy a közvetett támogatási rendszer egyszerűbbé és átláthatóbbá váljon. 

A kiemelkedő költségvetésű magyar filmek mellett – ezek közé tartozik például az Oscar-díjas Nemes Jeles László Sunset című új alkotása, Herendi Gábor sikersorozatának legújabb darabja, a Valami Amerika 3 és a Liza, a rókatündérrel berobbant Ujj Mészáros Károly X. című krimije – Krzysztof Zanussi ősszel Magyarországon forgatja hazai koprodukcióban készülő Éter című kosztümös filmjét, továbbá több világszerte várva várt nagyszabású film is Magyarországon készül.

  Jennifer Lawrence, Jeol Edgarton és Jeremy Irons szereplésével idén hazánkban forgott a Red Sparrow című kém thriller, Jamie Dornannel, Ben Mendelsohnnal és Jamie Foxxszal a Robin Hood, Dakota Fanninggel, Daniel Brühllel és Luke Evansszel az Alienist sorozat, valamint a Keira Knightley főszereplésével készülő életrajzi film a legendás francia írónőről, Colette-ről. A napokban kezdődött meg Mila Kunis és Kate McKinnon főszereplésével a Spy Who Dumped Me című akcióvígjáték forgatása.