Nem féltek senkit és nem is dolgom megmenteni senkit, mindenki addig megy le a saját rétegeiben, ameddig az aktuális állapota elbírja – mondja Palya Bea, aki tisztában van azzal, hogy bátor dalszövegei, tabunélkülisége, sajátos alkotói munkája már rég nem csak művészi önkifejezés, hanem egyfajta szolgálat, felelősség is. Az énekesnőt a válás témáját megrázó őszinteséggel feldolgozó új lemezéről, a Hazatalálok-ról, és arról kérdeztük, szerinte hogyan érdemes beszélni a gyerekekkel az elválásról.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Már megszokhattuk tőled a bátor témaválasztást, a tabunélküliséget, a Hazatalálok-at hallgatva azonban az ember nyel egy nagyot, mert talán most a legintenzívebb az album és a befogadó azonosulásának folyamata. Ha eddig meg is volt a választása a hallgatónak, hogy ízlelgeti, megrágja, megemészti, netán rögtön kiköpi a dalaidat, most ez nincs meg. Automatikusan szkennelem a saját párkapcsolatom és ez nagyon ijesztő. Innen nézve pedig óriási felelősség áll rajtad.
Ennyi dalszerzői munka után és a közönségem aktív visszajelzései mentén azt azért látom, hogy ez már rég nem csak művészi önkifejezés, hanem egy szolgálat, és én így is fogom fel. Ennek azért ára is van, ezt biztos látjátok. De én szívesen csinálom, mert magamat is meg akarom gyúrni, s ennek hatására mások élete is változik. Ahogy mondod, automatikusan beindul egy szkennelés, aztán mindenki addig megy le a saját rétegeiben, ameddig azt az aktuális állapota elbírja. Nem féltek senkit, és nem is dolgom megmenteni senkit. De nagyon érdekes a nézőpontod, hogy nincs választásod, mert szerintem van: mindig kikapcsolhatod a lejátszót (nevet), hál’istennek naponta több millió dal születik a világban. Akinek dolga van ezzel, az úgyis odagyűlik az én tüzem köré, akinek meg nincs, az pedig egy másik tűz köré.


Azért nincs választásom, mert a brutálisan őszinte dalszövegektől szinte lebénulok, esélyem sincs kikapcsolni a zenéd. Másrészt, a népzene a legmélyebb rétegeket mozgatja meg, a kettő kombinációja pedig tényleg nagyon hatásos.
Örülök, hogy ezt mondod. Azért is érezheted így, mert az új album egy új zenekart is életre hívott: a gitár helyére például cimbalom került, ez is új horizontokat nyit. A Volt szeretőmben például román dallammotívumok köszönnek vissza, Lisztes Jenő cimbalomjátéka nagyon átütő. Sőt, akinek van füle hozzá, az hallja, hogy ez a dal egy konkrét elválásról szóló népzenei idézetet, dallamot dolgoz fel.

A párkapcsolatod gyászolásának melyik szakaszában vagy most? Az új album megjelenésével egy új szakasz veszi kezdetét, elő kell adni a dalokat. Felkészültél erre a folyamatra?
Folyamatosan készültem. Már nyáron be-beillesztettünk néhány dalt a repertoárba és mindannyiszor változást tapasztaltam. Az ének mágia, a dal pedig olyan, mint egy mágikus szertartáson való részvétel. Cigányok maguk mondták nekem, hogy “Vigyázz, mert amit énekelsz, az igaz lesz!”, és ez így is van. Igazzá válik, visszahat rád, vagy akár arra, aki hallgatja. Azt hiszem, erősödtem a nyáron is. Maga a felvétel már június végén kész volt, az is egy nagy kapu volt. Ami a párkapcsolatom gyászolását illeti, a gyászszakaszok – a gyász, a tagadás, a harag – búvópatakként, teljesen kiszámíthatatlanul váltják egymást. Bennem is tud lenni még harag, és sok-sok fájdalom is, de alapvetően megérkeztem egy új szakaszba, amiben a dalok rengeteget segítettek. Tökéletesen felkészült nem tudom, hogy lehetek-e, de azt hiszem, nem adok ki olyat a kezem közül, amit ne éreznék teljesen igaznak.

Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy a dalszerzés a tudatos és a tudattalan határán táncolás. Ez mit jelent?
Amikor egy dal születik, először csak egy ötletcsíra van bennem, egy halvány sejtés, ami még nem is verbalizálódik. Testérzetekhez kötöm, erre gondolok akkor, amikor tudattalanról beszélek. Egy hasi remegéshez, hőérzethez, egy torokszorításhoz, vagy épp egy könnycsepphez a szememben, amit nem tudok visszatartani. Nyilván, válás idején alapvetően így létezel: remeg a hasad, szorít a torkod és sírsz, az első hónapokban legalábbis biztosan. De ha érzem, hogy egy-egy ilyen valami jobban remegtet, könnyeztet, vagy szorít, akkor azon az úton elindulok. Ez egy misztikus folyamat: találsz egy dallamot, lehet, hogy elakadsz, de aztán magától megy tovább, formálódik a dolog. Végül születik valami, ami persze mindig félelemmel jár. Mert a semmiből kikanyarítani egy korábban nem létezőt, az ijesztő. Szerintem az alkotói folyamat valójában a félelem folyamatos leküzdése, és mint ilyen, nagyon alkalmas a növekedésre. Egy válást feldolgozni, ugyanerről szól: hogy a saját bőrödet konkrét határnak kezdd érzékelni. Mint a gyík, aki ledobja a bőrét és kap helyette egy újat, egy puhát. Mire ez a bőr egy kicsit megszilárdul és tényleg megvéd a külvilágtól, mire színes lesz és mintázatos, míg a saját kontúrjait mutatja, ahhoz azért idő kell.


Rengeteg válástörténetet ismertél meg a lemez készítése előtt. Hogy bírtad el ennek a súlyát?
Érdekes, hogy a súly szóra asszociálsz, mert ez nekem inkább könnyebbség volt. Nem csak arról lehet beszélni, hogy mi lesz az ebéd, meg hogy milyen lesz az idő, hanem arról is, hogy mi van közted és köztem. Hogy mi a te történeted, abban szerintem egy olyan melegség van, amit én nem súlynak érzékelek. Persze, szomorú is vagyok, mert hallok nagyon durva élettörténeteket. A válás veszteség, ez elvitathatatlan, minden szereplőjének nagyon nehéz, de ennek én pont nem a súlyát érzékeltem, hanem azt, hogy ezzel mit lehet kezdeni.

Ami az album utaztatását illeti, szempont-e, hogy ezeket a dalokat intim klubkoncerteken add elő, vagy megküzdesz egy müpányi közönséggel is?
Pont a Müpával nem kell megküzdenem, mert egy ismerős közeg, de értem, hogy a nagy terekre gondolsz. Nos, a bemutató egy hajó gyomrában, egy anyaméhben lesz (A lemezbemutató december 14-én lesz az A38 hajón – a szerk.), kb. 700 fő előtt. De azt gondolom, hogy az a dal, amelyiknek megvan a belső, spirituális közepe, biztosan hatni fog egy 1500 fős térben is. Ilyen szempontból már egy érett állat vagyok (nevet), szerintem a dalok működni fognak mindenhol. Bár én is elgondolkodtam azon, hogy találjunk ennek egy új formát, és nézzük meg valamilyen szcenírozott formában, de ez a jövő zenéje, erről még nem beszélhetek.

Hazatalálok az album címe. A “hazá”-ban most csak te vagy, vagy beengedsz mást is?
Elsősorban magamba találtam haza, a felnőtt, érettebb önmagamba, amiről első körben nem tudom leválasztani a két kislányomat. A háromfős családom most az én otthonom, de ezzel együtt hazataláltam egy párhuzamos önmagamba. Az új bőr, tudod, elkezdett megszilárdulni.

Csoportos és egyéni terápiára is jársz. Honnan hová jutottál ezek által?
Fú, erről készíthetnénk egy újabb, hatoldalas interjút (nevet). Úgy érzem, hogy a mai ember felelőssége az, hogy minél több egyéni melót megcsináljon annak érdekében, hogy a gyerekeinek könnyebb legyen a terheket ledobni. Mert mindig vannak terhek. Olyan embert én még nem láttam, akinek ne lenne. Olyat igen, aki ezzel kevésbé foglalkozik. Hogy honnan hova jutottam? Most éppen oda, hogy egy válást képes vagyok feldolgozni. Úgy látom, hogy a határtalanabb és áradó színpadi énekesnő egy olyan felnőtté is tud lenni, aki határokat tart, és megtartja magában a belső kisgyermeket. És ha neki nehéz, felnőttként körülöleli, nem másoktól várja ezt.

A Hazatalálok című dalhoz készített klip pár napja debütált “Elnyelt a sár, de most elég már”, énekled, majd kitörsz a föld alól és elindulsz a tenger felé. Sár és víz, fájdalom és megtisztulás – hogyan értelmezhetők a képsorok?
Szerintem a film azért film, hogy az egyén hozzátegye az értelmezéseit, én nagyon kívánom, hogy repüljenek sokan ezekkel a képekkel. A videót Korom Anna rendezte, az ő látásmódját tükrözi, de a klip mindig a dalnak és a filmrendezőnek a közös metszete. Azt azért elmondhatom, durva élmény volt, ahogy lapátolták rám a földet, az összes szorongásom előjött. Visszamenni egy burokba, egy másik létállapotba, és abból kitörni, órási felszabadulás volt. A víz pedig valóban a megtisztulást jelképezi, felemelő élmény volt, bár életemben nem fáztam ennyire, mint akkor ott, a kisoroszi szigetcsúcson. Hajnal 6-kor a Dunában lebegni, azután, hogy tíz órát táncoltam, majd földbe ástak, és énekeltem, izgalmas volt (nevet).

A következő klip a Két ház-ból készül majd. A dalban azt énekled: “De te nem vagy árva kislány”, “Apa majd jön”. Szerinted hogyan kell beszélni a gyerekekkel a válásról?
A szülők egyéni felelőssége, hogy mit mutat meg abból, éppen hol tart a kapcsolatuk, a családjuk. A valóság az, hogy sokkal több pár válik el, mint aki együtt marad. Úgy csinálni, mintha ez nem lenne, abban én nem vagyok jó. Mindenki maga dönti el mennyit mutat, mennyit mond el a gyerekének, de szerintem érdemes erről beszélgetni, ezzel tartozunk is a gyerekeinknek. Jó, ha tudatjuk velük, hogy most a világ másképp lesz: volt egy ilyen világ, most meg van egy másmilyen. A Két ház-ba bekerült a félelem is, hiszen a gyerekek nagyon sok esetben attól félnek, hogy a másik szülő is elmegy, vagy kikerül a képből. Erre egy vigasztalás a dal refrénje.

Fotók: Horváth Péter Gyula