Október 22-én a Magyar Nemzet Múzeum, a Nemzeti Emlékezet Bizottság és a Lengyel Intézet közösen emlékezett meg szabadtéri fotókiállítással az 1956 szabadságharcról és hőseiről, és szomszédos barát-országunk, Lengyelország szolidaritásának tetteiről. A kiállításon az 1956-os magyar forradalom eseményeit dokumentáló felvételek láthatók, amelyeket egy ismeretlen szemtanú készített, és amelyek egy lengyel családtól a Nemzeti Emlékezet Bizottságán keresztül kerültek a múzeumhoz.

061.HU

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára a kiállítás megnyitóján kiemelte: a lengyel és a magyar két szabadságszerető nép. „A történelem szinte valamennyi évszázadban belénk égette az igazságot, hogy soha ne felejtsük, a szabadság olyan érték, amelyet nehéz és küzdelmes dolog kivívni, de könnyen elveszíthető” – mondta, hozzátéve, hogy a két nemzet barátsága a nehéz időkben is megmutatkozott, a lengyel nép 1956-ban is a magyarok mellé állt.

Latorcai Csaba a kormány nevében is köszönetet mondott a kiállítás anyagát adó fotógyűjteményért, amely – mint fogalmazott – elbeszéli az utókornak azokat az ismert és ismeretlen magyar hősöket, akik lángra lobbantották az ’56-os forradalmat, amely végérvényesen megrendítette a megdönthetetlennek hitt szovjet rendszert.

Hangsúlyozta: elődeink megküzdöttek szabadságunkért és függetlenségünkért. „A mi felelősségünk pedig az, hogy ezekben a kihívásokkal teli időkben is megőrizzük Magyarországot magyarnak, Európát európainak, mind a saját, mind az utánunk jövő generációk számára” – fogalmazott.

L. Simon László, az MNM főigazgatója kiemelte: büszkék arra, hogy az eddig lappangó, kevesek által ismert, a magyar forradalom és szabadságharc eseményeit dokumentáló fotósorozat a Magyar Nemzeti Múzeumba került, abba az intézménybe, ahol Magyarország legnagyobb fotógyűjteményét és Európa egyik legértékesebb történeti fotógyűjteményét őrzik. 

A szabadtéri fotókiállításon a budapesti utcákon lezajlott események elevenednek meg, a fegyveres összecsapások nyomait idézik a nagy méretű fekete-fehér képek. A kiállításon bemutatott fényképek eredetijeit egy ismeretlen lengyel ember készítette, aki 1956 októberében valamilyen okból Budapesten tartózkodott. Nem volt hivatásos fotóriporter, amatőrként, érdeklődőként, egy külföldi szemével, de a felkelt magyarok pártján állva örökítette meg a történelmet. A képek történetében benne van a 20. századi véres diktatúrák története, az elhallgatás, a félelem története, a megőrzés, a továbbadás és a szolidaritás története is. „A mi dolgunk, hogy ezt közkinccsé tegyük” – hangsúlyozta.

A kiállítás november 27-ig tekinthető meg a Múzeumkertben.

Vezető kép: MTI