Háromnapos programsorozattal ünnepli a vidámparki szezon végét október 29. és 31. között a Zoo Debrecen, az ország első vidéki állatkertje és egyetlen klasszikus vidámparkja a Nagyerdőben. Újdonságként “hátborzongató” állatkerti programok is színesítik majd a hosszú hétvégét, amelyet az október 31-i halloweenparti zár. A Fővárosi Állat- és Növénykert többek között bátorságpróbával, rémmesékkel, boszorkánykonyhával, mérgező növények standjával és családi tökfaragással és várja a látogatókat.

061.hu

Nagy Gergely Sándor, a Zoo Debrecen igazgatójának tájékoztatása október 29. és 31. között “kísérteties” környezet várja az érdeklődőket a Nagyerdőben: borzongató utazásra hív majd a szellemvasút, de a rémkastély és a zombilabirintus is próbára teszi a látogatók bátorságát. Lesz szabadulószoba, és egész napos látnivalót kínálnak az Állatok akcióban program látványetetései, miközben Halloween éjszakáján óriások, táncra perdülő boszorkák, tűzzsonglőrök, vásári bábosok várják az érdeklődőket. A halloweeni programok mellett a vidámpark több mint húsz játékeleme is várja a látogatókat – közölték a szervezők. Tavaly ezerötszázan látogattak el a Halloween-partira, az idén mintegy kétezer érdeklődőt várnak – mondta el Nagy Gergely Sándor.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Halloween-i programokkal, köztük bátorságpróbával, rémmesékkel, boszorkánykonyhával, mérgező növények standjával, jövendőmondással, családi tökfaragással és filmvetítéssel várja a látogatókat péntek este. A jelmezben, arcfestéssel vagy töklámpással érkező 14 éven aluli gyermekeknek csak 200 forint lesz a belépőjegy, mindenki más 5500 forintos áron válthat jegyet az állatkerti halloweenre – írják. Bár halloween, azaz mindenszentek előestéje csak jövő héten lesz, a budapesti állatkertben pénteken, október 28-án tartják meg az állatkerti halloweent. Napközben az állatkert az ilyenkor szokásos rendnek megfelelően lesz nyitva, majd kora este bezár, 18 órakor pedig újra kinyit, már az állatkerti halloweenre érkezők előtt. A programok 18 órától 22 óra utánig tartanak, az állatkert területét pedig 23 óráig kell elhagyni.

Mint kiemelik, 18 és 22 óra között több mint húszféle folyamatos program várja az érdeklődőket. A Főkapu térnél szelfiponttal, a Japánkertben bátorságpróbával és cosplay jelmezesekkel, a Barlangteremben élőszobrokkal és halloweeni kézműveskedéssel, az Ausztrál ösvénynél mikromágiával, a vombatkifutó mellett logikai asztallal és ördöglakatokkal, a Bagolyvárnál rémmesékkel, a Pákásztanya bejárata közelében boszorkánykonyhával, valamint félelmetes és mérgező növények standjával készülnek a szervezők.

A Piknik parkban jövendőmondó és mécsesek ösvénye, a Varázshegyben rovaros bátorságpróba, rémisztő arcfestés és állatkerti filmek vetítése, a Holnemvolt Várban pedig óriáspókháló-szövés várja a közönséget. Családi tökfaragás is lesz a Pálmaház teraszán és a Cápasuli közelében. Mint írják, három helyszínen lesz TapiZoo, kézbe vehető állati “alkatrészekkel”, és működnek majd a Vurstli zóna játékai, köztük a több mint 110 éves Schäftner-körhinta is. A kert több pontján találkozhatnak a látogatók gólyalábasokkal, és lesz állati kalandjáték is a Magyar Színházzal.

Az állatházak, beltéri bemutatóhelyek közül a Pálmaház, az Akvárium, a Krokodilház, az Ausztrálház, a Sárkányház és a Cápasuli lesz nyitva, valamint a Nagyszikla belsejében található Varázshegy mind a 16 bemutatótere is látogatható lesz. A különleges halloweeni hangulathoz az állatkert négy különböző pontján látványos fényfestés járul majd hozzá – olvasható a közleményben.

Az est folyamán két alkalommal, 19 órai és 21 órai kezdettel tartanak oroszlánfóka show-t, cápa látványetetést, patásbemutatót, illetve bemutatják az állatkerti elefántcsaládot is. Az érdeklődőket több ismeretterjesztő előadásra is várják, például a Cápasuli kulisszatitkairól, a holdkertekről és egyéb érdekes témákról. Mint kiemelik, a Főkapu téren 20 és 21 órakor “Szerencse kereke” kvízjáték, a Holnemvolt Várnál 20 órakor lószerszámos zsákbamacska lesz. Három helyszínen három alkalommal háromféle tüzes produkció is látható lesz, köztük az Anima Prizma bemutatója, a Tűzfészek tűzzsonglőrjei és az Aserdus tűztánc.