A pop annyira tág fogalom, mint mondjuk az a szó, hogy dolog. Az Evanescence Synthesis című új lemeze és Michael Jackson Scream című „horror tematikájú” válogatása is inkább dolog. Érezzük, hogy valami, de nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Az Evanescence – amely ha jól tudjuk, egy rockegyüttes – olyan lemezzel állt elő amin nincs gitár, alapvetően szimfonikus hangszerelésű munka,  Jackson örökösei pedig úgy gondolták, hogy olyan válogatással állnak elő, amit nem a listákon elfoglalt helyezések szerveznek össze, hanem a téma, ez esetben a sikoly.

PZL – 061.hu

E sorok írója szinte el sem hiszi, de volt Evanescence-koncerten, még pedig Bécsben, 2004-ben, mert ezt az emléket teljesen törölte az elméje. Az előhíváshoz pont jó volt a Synthesis című album, ami nem tartalmaz egyetlen gitárriffet sem, viszont nini: dobot néha igen! Most akkor ez sorlemez vagy egy projekt? – tehetnénk fel a kérdést. És újabb emlékkép jut eszünkbe: Amy Lee – aki mindig is a metál hófehérkéje volt a műfaj soha véget nem érő álarcos bálján – Bécsben bizony elénekelte a Korn Thoughtless című klasszikusát, és ehhez képest most minden felvétel olyan, mintha egy képzeletbeli Grimm mese fantasy-szerű Disney feldolgozásának zenéjét hallanánk.

Oké, lapvetően saját dalok újraértelmezéséről van szó, de ez még annál is meredekebb, mint amikor Vikidál Gyulát már nem a P.Box énekeseként látjuk, hanem Jean Valjeanként. Elekro-szimfonik izéket hallunk, amik leginkább olyanok, mint egy techno-goth zenekar intrói lennének egy német dark-EBM fesztiválon Lipcse külsőn. Ez egy biztonsági játék, mert elkönyvelheti a zenekar egy afféle projektnek, egy különleges és egyszeri zenei élménynek, de ha bejön, lehet, hogy ez lesz az egyre inkább operadívához hasonlító Amy Lee zenekarának új iránya.

Michael Jackson annyit énekelt a thrillerről, hogy az élete is rémregénnyé vált, és már nincs is közöttünk. Wonderlandre, non-stop vidámparkra vágyott, rettegetett az élőhalottaktól, aztán maga vált azzá. De ez a sztori most nem egy Shakespeare-i dráma akar lenni, sokkal inkább egy gótikus funkyban abált rémregény, legalább is ha az album tematikáját tartjuk szem előtt.

Kétségtelen, hogy Michael Jackson nemcsak táncolni tudott, de olyan dalokat is írni, amik máig a populáris funky magaslati pontjait jelentik, Quincy Jones zseniális hangszereléseivel. A legjobb dal talán a Rockwell new wave hatású gigaslágere, a Somebody’s Watching Me, amiben Jackson vokálozik egy izmosat. Egy szavunk nem lehet a tracklisjára, itt van a Dirty Diana, a Thriller, a Scream, a Dangerous, de a Tortutre is, szóval, aki nem rettegni akar, az éppenséggel még táncolhat is egyet akár a Blood On The Dancefloor-ra.

Evanescence
Synthesis
Sony
16 szám 60 perc

Michael Jackson
Scream
Sony
14 szám 65 perc