Rendőrségi razzia hiúsított meg csütörtökön Berlinben egy árverést, amelyen Adolf Hitler náci vezérnek tulajdonított vízfestményeket szándékoztak áruba bocsátani.

MTI

A három idilli tájképet a Kloss aukciósház hirdette meg azzal, hogy bár nélkülözik a művészi értéket, alkotójuk személye miatt érdeklődésre tarthatnak számot brit, skandináv, amerikai és főleg orosz gyűjtők részéről. Az aukciósház darabonként több ezer eurót remélt a képekért, amelyek állítólag egy névtelenséget kérő idős pártól származnak. A csütörtök délutánra tervezett árverést azonban végül nem tarthatták meg, mert egy magánszemély feljelentése nyomán a rendőrség lefoglalta a festményeket hamisítás gyanúja miatt. A dw.com német hírportál szerint vizsgálják azt is, hogy valódi-e Frank Garo amerikai kéziratszakértő hitelességet igazoló okirata. Németországban legálisan lehet kereskedni a hajdan piktorként is dolgozó Hitler festményeivel mindaddig, amíg nem szerepel rajtuk náci szimbólum. A náci vezér egy Albert Bormann kézjegye által is hitelesített képe 2014-ben 130 ezer euróért kelt el egy nürnbergi árverésen.

Kép: scribol