Josie Rourke Két királynő című, a héten bemutatott történelmi mozija valójában egyetlen királynőről szól, a skótokéról, a Stuart Máriát alakító Saoirse Ronan ugyanis jóval többet szerepel, mint az I. Erzsébet angol királynő grízes bőrébe bujtatott Margot Robbie. A Tudor-korszakról, különösen a dinasztia hatodik, utolsó és legjelentősebb uralkodójáról, valamint nagytermészetű édesapja, VIII. Henrik viselt dolgairól számos remek korfestő film készült – heti filmösszeállításunkhoz ezek közül válogattunk.

MP – nullahategy.hu

VIII. Henrik magánélete (1933)

Az első igazán jól sikerült és igazi kasszasiker Tudor-film két vaskos szállal is kötődik a magyarokhoz, hiszen a rendezője, aki egyúttal a brit filmipar egyik legtekintélyesebb producere lett, Sir Alexander Korda, vagyis Korda Sándor, és a forgatókönyvet társíróként jegyző Bíró István szintén hazánk fia. Korda és testvérei a ’30-as évektől sikerrel vették fel a versenyt Hollywooddal, a sok maradandó alkotás között szerepel pl. az 1940-es A bagdadi tolvaj vagy ez a szatíra is, amely ugyan lazán bánik a történelmi tényekkel, az abszurd fekete humor, az irónia vagy a gúny eszközeivel igazán szórakoztató módon fejtegeti a történelmi magánügyek hálóját. Az intrikák és hálószobatitkok szemszögéből portrét és tablóképet festve VIII. Henrik udvaráról meg a korról, az alkotók az uralkodó hat feleségét helyezik a történet középpontjába. Henrik közülük kettőtől elvált, egy meghalt az örökös megszülésekor, kettőt lefejeztetett, és csak Catherine Parrnak volt akkora szerencséje, hogy özvegyként megúszta a frigyet. Kordáék az angol színészlegenda Charles Laughtonnál keresve sem találhattak volna jobb címszereplőt, de többi a brit színészklasszis  – pl. a Cleves-i Annát játszó Elsa Lanchester, Laughton felesége – is brillírozik a szerepében.

Egy ember az örökkévalóságnak (1966)

“Hazárd vállalkozás volt, nincs benne erotika, se rémtett, annál több elgondolkoztató párbeszéd” – nyilatkozta négy Golden Globe- és hat Oscar- díjat bezsebelt filmjéről annak idején Fred Zinnemann rendező. A korabeli fenszi kosztümök és a zseniális színészgárda mellett valóban a magas színvonalú és közérthető, az erkölcs és hatalom összeegyeztethetőségét firtató örökérvényű dialógusoknak köszönhetően jutalmazták díjesővel a produkciót. A VIII. Henrik udvarában kavargó történet főhőse ezúttal a szentté avatott humanista polihisztor, Morus Tamás, az Utópia szerzője, Henrik kancellárja, aki sorozatban vétózza meg a király válását Aragóniai Katalintól, mivel hite szerint az uralkodót csak a római pápa jogosíthatja fel a frigy érvénytelenségének kimondására. Zinnemann a szilárd erkölcsű mélykatolikus államférfi férfiú lelki tusakodása örvén az elvek és kötelességek közötti ellentmondásokat vizsgálja. Morus alakjával ellenpontozva az udvar züllöttségét és hömpölygését meg a pragmatista szereplőket, akik azt hiszik, hogy ismerik a játékszabályokat, miközben végzetes kutyaszorítóba kerülnek. A híres Holbein-portré alapján újjáélesztett Morust a játékáért Oscarral jutalmazott Paul Scofield, az anitéziseként megjelenő ellenlábasát, a szarkasztikus és kíméletlen Wolsey bíborost Orson Welles, a királyt Robert Shaw alakítja nagyszerűen.

Anna ezer napja (1969)

A sokat hivatkozott Zinnemann-mozi mellett készült egy kevéssé ismert film is a hatvanas években, amelyet VIII. Henrik viselt dolgai ihlettek. A király (Richard Burton) ráun feleségére, Katalinra, a “bús, spanyol tehénre” és szemet vet Thomas Boleyn fiatalabbik lányára, Annára (a gyönyörű Geneviève Bujold), akinek nővére egyébként Henrik gyermekét hordja a szíve alatt. Az okos lány testvére példájából tanulva kijelenti, hogy Henrik csak akkor kaphatja őt, ha előbb feleségül veszi, a király pedig mindent megmozgat, hogy elváljon spanyol hitvesétől (akit a görög Irene Papas alakít). Miután elveszi Annát, a pápa kitagadja, válaszul létrehozza az anglikán egyházat, amelynek ő lesz a feje. Anna lányt szül neki, mire a csalódott király Jane Seymour úrnőnek kezd udvarolni – Annának befellegzett. A király közben átgázol régi hívein, Wolsey bíboroson, majd Morus Tamáson, és egyre magasabbra emeli a számító, hideg fejű Thomas Cromwelt. Az Anna ezer napja ugyanúgy a király és Boleyn Anna tragikus véget ért frigyének az apropóján készült, mint Zinnemann dolgozata, de az események más aspektusait emeli ki. A két film egymás színe és fonákja, pedig a maga módján mindkettő a kulisszák mögé lesett be, Jarrott azonban fordulatos, feszült melodrámát forgatott az azonos című sikeres színmű alapján, amelyben az érzelmeké meg a hatalom- és kéjvágyé a főszerep.

Mária, a skótok királynője (1971)

Noha a kritikusok nem rajongtak ezért az újfent Charles Jarrott rendezte Tudor-filmért (eredeti angol címében azonos a Két királynővel)  a brit nézőközönség annál inkább, nem utolsó sorban az angol királynőt alakító Glenda Jackson szerepeltetése miatt, aki a bemutató évében már címszerepben tündökölt egy Erzsébetről szóló sikeres hatrészes minisorozatban. A szerepet eredetileg az idén 82 éves Vanessa Redgrave-nek szánták, Jackson pedig a skót királynőt játszotta volna, miután Maggie Smith, Jane Fonda, Mia Farrow és Sophia Loren is szóba került a szerepre. Aztán szerepet cseréltek. Az 1550-es években járunk I. Erzsébet uralkodása idején: a királynő tart unokatestvérétől s egyben riválisától, Stuart Máriától, mivel trónkövetelése koránt sem megalapozatlan. A történelmi filmben Stuart Máriának harcolnia kell Erzsébettel, bátyjával, a skót főurakkal és a protestánsokkal, a férjével s még önmagával is hogy megóvhassa a koronát fia és örökösei számára. A történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy akárcsak John Ford Stuart Máriájában (1936), az 1971-es filmben is kétszer találkozik a két királynő, holott a valóságban erre soha nem került sor.

Folytassa, Henry! (1971)

VIII. Henrik nőül veszi Mária normandiai királynőt (khm), majd jön a nászéjszaka, illetve csak jönne, mert ahogy a király a királynő közelébe kerül, iszonyatos bűzt érez kiáramlani neje szájából. A kellemetlen szag oka, hogy a királynő megőrül a fokhagymáért és minden este betol egy gerezdet. A király válni kíván. Ám épp, amikor kimondanák a válást, kiderül, hogy a királynő gyermeket vár. Adódik a kérdés, hogy kié a gyermek, ha a király hozzá sem ért a menyecskéhez. Innentől vicces helyzetek során követhetjük végig, hogyan kerül a király egyik galibából a másikba… Talán emlékszünk még az alacsony költségvetésű angol Folytassa… sorozatra, amelynek évente bemutatott egészestés epizódjait a paródia, helyzetkomikum és a kétértelműség energikus keveréke alkotta. Huszonkilenc eredeti film és egy összeállított gyűjteményes program készült 1958 és 1978 között a Pinewood Stúdióban, egy további film készült 1992-ben. A filmek humorát a brit komédiának a varietén és az akkoriban divatos vicces, pikáns tengerparti üdvözlőlapok kép- és hangulatvilágán alapuló hagyományaiból nyerték, fő erősségei a célozgatások voltak, illetve a brit intézmények és szokások kifigurázása, esetünkben a monarchiáé és a nagytermészetű Henriké. Habár a filmeket gyakran lehúzták a kritikusok, igen népszerűek voltak, sok jeleneten pedig nem fogott az idő, nem utolsó sorban a remek magyar fordítás és szinkronhangok miatt.

Elizabeth (1998)

Boleyn Anna és VIII. Henrik lányát, I. Erzsébetet anyja lefejezése után törvénytelen származásúnak nyilvánították és kizárták a trónutódlásból. Szinte a vérpadról került a trónra, ifjú éveiben kicsapongó életet élt, később féltestvére, Aragóniai Katalin lánya, I. Mária a Towerbe záratta. Katolikus testvére  halála után megkoronázták, s persze ott kívánta folytatni magánéletét, ahol abbahagyta. Ám a szétzilálódott, protestánsok és katolikusok küzdelmében megosztott ország rendbetétele, és az udvari intrikák bonyodalmai hamarosan minden idejét és energiáját lekötötték. A kincstár üresen állt, a franciák a spanyolokkal szövetkeztek a térdre kényszerítésére, Erzsébetnek pedig szüntelen ármánykodás közepette kellett megvédenie trónját, megszilárdítani hatalmát. A politikai viszonyok mellett szükségképpen háttérbe szorult a magánélete, beteljesületlen szerelme. Shekhar Kapur hat Oscarra jelölt alkotása a utóbbi évtizedek egyik legjobb és leglátványosabb kosztümös női portréfilmje, egyúttal politikai thrillere, amiben oroszlánszerep jut Cate Blanchett finoman ívelt és elementáris erejű játékának. A 2007-es folytatást – benne a roppant spanyol armada pusztulásával – sajnos kissé összecsapták, pedig Sir Francis Walsingham szerepében továbbra is ott van Geoffrey Rush, és Blanchett sem okoz csalódást, a túldicsért Szerelmes Shakespeare-ben is páváskodó Joseph Fiennest pedig igaz férfira cserélték: Clive Owen ebben filmben közel olyan tökéletes alakítást nyújt, mint A sebész című sorozatban.