A Bartók Tavasz egyik legjobban várt programja az idén ötvenéves Muzsikás együttes koncertje. Az április 10-ei eseményre három nap alatt elfogytak a jegyek, újabb és újabb ülőhelyeket nyitnak meg, ami az együttes prímása, Sipos Mihály szerint azt mutatja, hogy van igény a népzenére. A Muzsikás a fél évszázada indult táncházmozgalom egyik meghatározó formációja, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a népzene és a néptánc olyan közösségi élmény forrásává váljon, melynek izgalma a klubok világán messze túl is éreztette hatását: a filmművészetben éppúgy, mint a rockzenében, a képzőművészetben vagy a színházban és a táncművészetben. Sipos Mihállyal a Bartók Tavasz sajtótájékoztatóján beszélgettünk többek között arról, mit jelent Bartók szellemisége, zeneisége, gondolatisága a Muzsikás együttes életében.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Ha megnyitjuk a Bartók Tavasz honlapját, egy üzenet ugrik fel, mely szerint az óriási érdeklődésre való tekintettel újabb ülőhelyeket nyitnak meg a Muzsikás 50 koncertre. Milyen érzéssel tölt el ez?
Amikor elindult a jegyvásárlás, három nap alatt elkelt az összes jegy, aztán egy karzati részt, és a pódiumerkélyt is megnyitották, hogy minél többen el tudjanak jönni. Nagyon jó érzéssel tölt el, mert ez egyrészt azt mutatja, hogy szükség van erre a muzsikára, van rá igény, másrészt szerintem a Covid nagyon kiszárította a kulturális területeket, ezért most sokkal szívesebben járnak az emberek kulturális programokra. Én is mint néző, örömmel várom a színdarabokat, koncerteket, hiszen nagyon hiányzott az, hogy élőben láthassunk előadásokat. Azt hiszem, hogy ez is benne van. De biztos vagyok benne, hogy van igény a népzenére, és a népzenéből kisarjadt kortárs előadásokra.

Felértékelődött az utóbbi két-három évben az élő zene?
Biztosan. Az inga szerintem oda-vissza jár. Ez most egy olyan korszak, amikor az emberek sokkal több zenét fogyasztanak, mint bármikor azelőtt. Fölébred az ember, már szól a rádió, tévé, amikor elalszik, akkor pedig még szól. Rengeteg zenét hallgatunk, de ritkán használjuk arra, amire igazán jó.

A koncertek, a saját éneklés, a közösségi együtt zenélés, történjék az amatőr vagy profi szinten, azok a különleges pillanatok, amikor a zene ki tudja fejteni jótékony hatását. Ez egy olyan hatás, amit csak a zenével lehet az elmére gyakorolni.

Gondoljuk el, miért van az, hogy a nagy hadvezéreknek vagy a főuraknak mindig volt saját zenekaruk, és hogy a fontos döntések előtt mindig zenét hallgattak? Van valami sejtésünk, hogy miért, persze sosem fogjuk megfejteni ezt a rejtélyt. Az agykutatók azt mondják, hogy a két agyfélteke közötti információáramlás sávszélessége a zene hatására kitágul, a kreativitás és a memória tehát hihetetlen módon összekapcsolódik. A zenehallgatás már-már egy hipnotikus állapot, amikor is rendkívüli módon feltöltődünk. Általában másképp kelünk fel egy jó, vagy fontos zenehallgatás után, és utána egyszer csak elkezdünk ötletekkel előjönni, az agy pedig elkezdi kidolgozni azokat. A zenére tehát nagyon nagy szükség van. A nagy tudósok, nagy alkotók, régen is, ma is elmélyült zenehallgatók voltak, úgyhogy ez biztos.

A mindennapi, rádióból, tévéből érkező “háttérzene” sosincs ránk jótékony hatással?
Én úgy látom, hogy eljött az az idő, amikor az emberek azt mondják, hogy ez a háttérzene most már zavaró, hallgassunk zenét! Van igény az egymáshoz való kapcsolódáshoz, van igény a hitelességre. A körülöttünk szóló zenéknek a nagy részét gépek állítják elő. Ezek a gépek szabályos ritmusokat, szabályos hangmagasságokat hoznak létre. Ilyen az életben nincs, hiszen semmi sem szabályos. Az arc sem szabályos, mindig van benne valami egyéni. Az ember pedig egyéniségre vágyik. Rengeteg olyan énekes van, akinek szinte nincs is hangja, mégis megfog. Hogy miért? Mert van egyénisége. Hiába van sok nagyon kiművelt hang, hogyha az nem szólít meg. Ott van egy gyönyörű technika, de nincs meg az emberi viszony.

A modern ember szerintem az emberi viszonyt keresi ma, ezután vágyódik, és ha ilyennel találkozik, akkor megy utána. Ilyen volt nekünk a népzenével való találkozás: a még létező erdélyi falvakban, az ottani szokásokkal, öltözetekkel, ételekkel, a beszéddel, muzsikával, tánccal való találkozás. Ez a mi elmélyülésünk, és ez azóta is tart.

A Muzsikás együttes sok szállal kapcsolódik Bartókhoz, ez album formájában is manifesztálódott 1998-ban. Mit jelent Bartók szellemisége, zeneisége, gondolatisága a Muzsikás együttes életében?
Nekem nagyon sokat jelent. Sokszor énekeltük Bartók gyönyörű kórusműveit, ezeket ma is boldogan hallgatom, hogyha hozzájutok, de számos nagy művét említhetném még. Bartók képes volt arra és föl is vállalta, hogy a lélek olyan mélységeibe megy le, amit a zene ugyan el szokott érni, de finomabb eszközökkel. A XX. századra jutottak el odáig – gondoljunk csak Freudra, vagy József Attilára – hogy az egyén saját problémáit már nem kezeli le a közösség, azzal ő maga szembesül közvetlenül, és erre a művészetek is reagálnak, sőt, segítenek benne. Vagy abban, hogy rájöjjek, megértsem, vagy abban, hogyan tudok abból kijönni. Ebben a folyamatban érzem én Bartók igazi nagy erejét. És nem mellékesen abban, hogy a magyar népzene idiómáját, a népzenei hangzásvilágot, dallamokat is közvetíti a hallgatóhoz – erre figyelt föl a világ először. Nevezetesen azokra a régi stílusú dallamainkra, amelyeket Kodállyal együtt a műveikben, mint egy-egy pecsétet, állandóan fölmutatnak. Ma már tudjuk, hogy óriási ráérzéssel, hiszen ez a dallamcsoport az, ami ott, ahol magyarul beszélnek, megvan, ahol nem, ott pedig nincs. Több ezer éves hagyományokról van szó, de ez az az erő, amire a 20. században szüksége lett a világban az embereknek.

A népzene rendkívül fontos része az azonosságtudatnak. Hamar Dániel (a Muzsikás bőgőse – a szerk.) egy korábbi beszélgetésünkben az írek példáját említette. Szerinte náluk a népzene mélyebben a részévé vált a kulturális életnek, mint nálunk, magyaroknál. Te ezt hogy látod?
Kénytelen vagyok nagy tudású barátommal vitatkozni, mert szerintem ott, ahol a népzene felfedezése, gyűjtése, a kortárs zenébe való integrálása ilyen mértékben megtörtént, valamint a táncház, ami iránt tömegek kezdtek el érdeklődni, futótűzként terjed, ott elmondható, hogy a népzene igenis mélyen része a kultúrának. Szerintem nálunk ez egy szerves, és igen kiterjedt folyamat. Az íreknél ebben nagy szerepet játszott az angol elnyomás, és az, hogy gyakorlatilag elveszítették a nyelvüket. Ott ezt a rekonstrukciós folyamatot inkább a nyugati életforma elleni lázadás hozta létre. Az viszont egyezik, hogy ott is ugyanúgy szükség van az őszinte hangra.

A 40. jubileum nagyon emlékezetes volt a Sziget Fesztiválon, remek közreműködőkkel, köztük a Wovenhanddel. Mire számíthatunk ezen a koncerten?
Először is óriási dolog, hogy az ős-Muzsikás újra összeáll, tehát Csoóri Sanyival és Hamar Danival, hárman kezdjük majd a koncertet, aztán csatlakozik hozzánk Éri Péter, aki annak idején már a valóságban is szinte az együttes tagja volt. Lesz sok autentikus, itt lesz velünk Petrás Mária, Balogh Kálmán, és csodálatos táncosok is, úgy, mint a Farkas Zoltán “Batyu”, Tóth Ildikó, emellett egy nagy tánckar is közreműködik. Itt lesz velünk a fantasztikus nyíregyházi Cantemus kórus is. Emblematikus Muzsikás-számok és mostani számok is el fognak hangozni, velünk lesz Berecz Andris és természetesen Kacsó Hanga is, szóval nagy ünnep lesz.

Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán