Pénteken 82 éves korában elhunyt a posztmodern mesterének tartott Ricardo Bofill spanyol sztárépítész Barcelonában. A rendkívül innovatív, látnoki alkotóként világszerte közismertté lett Bofill ikonikus munkáit szedtük össze alább.
061.hu
Bofill folyamatosan megkérdőjelezte az építészetben uralkodó aktuális gondolkodást és divatot. 1963-ban irodáját egyfajta multidiszciplináris műhelyként hozta létre, az építészek mellett szociológusokkal, filozófusokkal, közgazdászokkal szoros együttműködésben, munkáikban egyszerre életterek és műalkotások létrehozására törekedtek. Ricardo Bofill hosszú munkássága során a világ negyven országában több mint ezer építészeti, várostervezési projekthez adta nevét Luxembourgtól Szentpétervárig, Stockholmtól Tokióig. Legtöbb munkájával azonban szülővárosa, Barcelona arculatát formálta, például a tengerparton álló Hotel Vela hajóvitorlára emlékeztető épülete mára a város egyik emblémájává vált. Emellett dizájnerként is alkotott, például a Christian Dior divatháznak tervezett parfümösüvegeket.
La Fabrica
Bofill 1973-ban talált rá Barcelona mellett az elhagyatott első világháborús cementgyárra, amely több mint 30 cementtároló silóból és hatalmas, ipari géptermekből áll Barcelona elővárosában. A kéményeket és a gyárépület szinte összes vízszintes felületét befuttatta futónövényekkel, fűvel és helyenként pálmával vagy éppen eukaliptusszal, a belső tereket pedig pazar lakóépületekké alakította. Az eredmény egy olyan komplexum, amelyhez foghatót nem mindennap látni.
La Muralla Roja
Merész és fantasztikus. A spanyol tengerparton, Alicante régióban lévő Calp egyik legfőbb látványossága, a La Muralla Roja az észak-afrikai arab építészet tornyaiból táplálkozik, színével pedig hatalmas kontrasztot ad a zöld növényzettel, kéklő éggel, tengerrel, és a környező házakkal. Az ötven lakást tömörítő épületegyüttes nem csak színében, de magasságában is eltér az átlagos spanyol lakóházaktól, belső folyosói egy görögkereszt alakját követik, tetőteraszain pedig szolárium, úszómedence, illetve szauna is helyet kapott, egyik lakása pedig már Airbnb-n is kibérelhető.
Kafka Kastélya
Bofill az Archigram Iskolában kezdett foglalkozni a gondolattal, hogyan lehetne olyan futurisztikus struktúrát építeni, amely a lehető legjobban gazdálkodik a hellyel. A Kafka’s Castle minden lakása azonos méretű, egy nagyobb, körülbelül 36 négyzetméteres (nappali, konyha) és egy kisebb, 9 négyzetméteres (vizesblokk) négyzetes hasábból áll. 10 darab lépcsőház indul változó szintmagasságokról, a pihenőkről nyílnak a lakások öt szinten keresztül, összesen 90 darab. Felfelé haladva csökken az elhelyezett lakások száma, külső szemlélőként ezért hasonlít az épület egy tornyokkal tarkított várra.
Les Espaces D’Abraxas
Párizs központjától 15 kilométerre épült fel a posztmodern egyik monumentális műve, a 600 lakást magába foglaló Les Espaces d’Abraxas. Bofill a három fő egységből álló komplexumot egy kelet-nyugati szimmetriatengelyre szervezte. A keleti oldalon található a Palota, a nyugati oldalon a Színház, és a kettő között áll a Diadalív. A 18 emeletes Palota önmagában is három egységre tagolódik, melyek „u”-alakban adják a kompozíció keleti lezárását. Ezekben a kéttraktusos egységekben – a lépcsőházakon túl – számos összekötő híd és külső folyosó biztosítja a lakások megközelítését. A nyolcemeletes Színház félgyűrű-alakban zárja a nyugati oldalt. A félkör középpontjában helyezkedik el a kilencemeletes Diadalív.
Walden 7
A Walden 7 egy régi cementgyár mellé épült, Bofill itt élt, és itt alakította ki műtermét. Az épület inkább hasonlít egy erődítményhez, mint egy lakóházhoz. Bofillt a szociális lakhatás kérdésköre foglalkoztatta leginkább, szépen példázza ezt a Walden 7 is, amely az alkotó modern városi lakhatással kapcsolatos kutatásainak leképeződése egy olyan épület formájában, ahol az otthonok többsége a belső udvarra és a külvilág felé is nyitott, számos közösségi térrel és kerttel emelve a lakók életszínvonalát.
