Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 313
  •  
    313
    Shares

Bár Muhammad Ali egyszer azt mondta, hogy a kutyája is jobban dobol nála, és saját maga is kétségbe vonta képességeit, a szakma legnagyobbjai elismeréssel nyilatkoznak Ringo Starr teljesítményéről, John Lennon például halála előtt nem sokkal azt mondta: “Van benne valami szikra, valami olyan, amit nem lehet megfogalmazni.” Összeállításunkból 10 érdekességet tudhat meg a 80 éves dobosról, aki a kerek évfordulót virtuális jótékonysági koncerttel ünnepli a legnagyobb videómegosztó csatornán. Azt tudta például, hogy Amerikában ő volt a legnépszerűbb „beatle”? És azt, hogy ő az egyetlen a tagok közül, akinek volt munkája a zenekar előtt is?

MM – 061.hu

1. Az iskolában az osztálytársai „Lazarus”-nak hívták, valószínűleg azért, mert gyakran volt beteg. Hatéves korában vakbélgyulladással kezelték, két hétig kómában volt, és miután jobban lett, még hónapokig nyomta a kórházi ágyat.

2. Mindössze kilencéves volt, amikor először kiütötte magát alkohollal.

Ringo édesanyjával (Forrás: vintagenewsdaily.com)

3. Starr volt az egyetlen a gombafejűek közül, akinek volt munkája, mielőtt kitört a Beatlemania. Húszas éveiben pincérként dolgozott egy Liverpoolból Észak-Wales között közlekedő hajójáraton, de félt, hogy behívják a Brit Királyi Haditengerészethez, ezért felmondott.

Fotó: Getty Images

4. Balkezes, de jobbkezes dobszerkón játszik. Nagyra becsült dobosok gyakran beszélnek arról, mekkora hatással volt rájuk Ringo játéka. Starr szerint egyébként a jobbkezes dobszerkón való balkezes dobolás eléggé bekorlátozza a lehetőségeket, többek között ennek köszönhető egyedi játéktechnikája.

Fotó: hellomonaco.com

5. 1964-ben, amikor a Beatles először járt Amerikában, Ringo számított a legnépszerűbbnek a zenekar tagjai közül, rengeteg rajongói levelet kapott.

Fotó: Pinterest

6. Egy Bond-lányt vett feleségül. Barbara Bach A kém, aki szeretett engem című filmben tűnt fel, később pedig szerepelt Starr-ral a Barlangember című filmben és Paul McCartney Add át üdvözletem a Broad Streetnek című filmjében is.

Fotó: Pinterest

7. Négyük közül Ringót tartották a legjobb színésznek, mert ő volt a legtermészetesebb a filmvásznon.

Ringo az 1981-es Barlangemberben (Fotó: Pinterest)

8. Ringo volt az első a gombafejűek közül, aki kipróbálta a marihuánát. Bob Dylan 1964. augusztus 28-án a New York-i Delmonico szállodában kínálta meg a zenészt vele, aki habozás nélkül elfogadta.

Fotó: Pinterest

9. A Thomas, a gőzmozdony című gyermek-rajzfilmsorozat első két évében ő volt a narrátor.

Fotó: Pinterest

10. 2020-ban a The Sunday Times című lap a leggazdagabb brit muzsikusokat összegző listáján 220 millió fontos vagyonával a nyolcadik helyen állt.

Fotó: smoothradio.com

A Beatles legidősebb tagja Richard Starkey néven született, a Ringo Starr művésznevet az ujjain előszeretettel viselt gyűrűkről (angolul ring) kapta. Gyermekkorának nagy részét különböző betegségek miatt otthon töltötte, a rádióból szóló zenére kezdett dobolgatni. A Liverpoolban igen kedvelt Rory Storm and the Hurricanes együttesből 1962. augusztus 16-án igazolt át a Beatlesbe Pete Best helyére, s bár a rajongók ellenszenvvel fogadták, hamar megszerették a mindig vidám dobost. Ringo két héttel később már a Beatles első kislemezének felvételén játszott – volna, de annyira lámpalázas volt, hogy egy stúdiózenésznek kellett beugrania a helyére. Ringo rendkívül megbízható dobolásával járult hozzá a Beatles minden képzeletet felülmúló sikeréhez, John Lennon és Paul McCartney minden lemezen legalább egy dalban a vokált is átengedte neki. Jellegzetes hangja hallható például a Yellow Submarine vagy a With a Little Help from My Friends című dalban, s két számot – Don’t Pass Me By és az Octopus’s Garden – szerzőként is jegyzett.
A Beatles 1970-es felbomlása után Sentimental Journey címmel adta ki első szólólemezét, amelyen a rock-korszak előtti dalokat dolgozott fel- Filmszínészként is népszerű, már a Beatles filmjeiben (Egy nehéz nap éjszakája, Segítség) is csillogott, 1968-ban olyan partnerekkel debütált a Candy című komédiában, mint Charles Aznavour, Marlon Brando és Richard Burton. Később főszerepet játszott a Barlanglakó című komédiában, a Simpson család című rajzfilmsorozat egyik epizódjában saját maga animációjaként jelent meg, 1984-ben elvállalta az egyik főszerepet Paul McCartney Give My Regards to Broad Street című zenés filmjében.
Ringo 2010-ben kapott csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán, ezzel a Beatles és annak mind a négy tagja részesült a megtiszteltetésben. 2015-ben a Beatles után saját jogán is bekerült a Rock Dicsőségcsarnokába, 2017-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, és engedélyezte számára, hogy a Sir Richard Starkey mellett a Sir Ringo Starr nevet is használja. 1989 óta folyamatosan turnézik All-Starr Band elnevezésű együttesével, amelynek összetétele folyamatosan változik, csak az állandó, hogy minden tag világsztár. Az All-Starr Band 2011 júniusában Budapesten is fellépett, a koncerten a Beatles-klasszikusok és szólókorszakának legnagyobb sikerei mellett a zenekar saját dalai is elhangoztak. Saját bevallása szerint, még mindig dobolni szeret a legjobban, ma is Ray Charlest hallgat a legszívesebben, s ha teljesülhetne a lehetetlen, a 2004-ben elhunyt világtalan fekete zongoristát bevenné együttesébe.
Első házasságából született három gyermeke közül Zak maga is kiváló dobos lett.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 313
  •  
    313
    Shares