Szabadságkoncert volt október 23-án volt a Budapest Arénában, ahol többek között fellépett Ákos, a Beatrice, az East és Vastag Csaba is. Nem az előadókon, nem is a szervezőkön múlott, egyszerűen az elmúlt évtizedek reflexei ilyenek: ha a fiataloknak készül egy áramvonalasított emlékműsor, az valahogy a reflexeinkből felidézi a Forrdalami Ifjúsági Napokat. A szervezők amilyen profin levezényelték a mini-koncerteket, és készítették el az összekötő kisfilmeket, annyira nem fordítottak energiát a promócióra, így aztán Ákos életében először megtapasztalhatta milyen négyezer ember előtt fellépni az Arénában.
PZL – 061.hu
(A szervezők tájékoztatása szerint kb. 6000-en voltak az ingyenes, de regisztációhoz kötött eseményen, és mind a 12.000 helyet beregisztrálták, de valami miatt a regisztráltak fele nem jött el, aminek okait még vizsgálják – a szerk.) A rock and roll sztárok elvileg ideális médiumai lehetnek a politikai üzeneteknek, és vannak szerencsés találkozások, lásd Dylant, Lennont, vagy az Illés és a CPg bizonyos felvételeit, de tömegrendezvényeken valahogy mégsem sikerül közös nevezőre hozni a nagybetűs történelmet és a kivágott betűkből összecsizízett rock and rollt. A rock and roll ugyanis arról szól, hogy törd szét a gitárt, gyújtsd fel a pergődobot, üss a kölökre, míg a politika – bármit is teszünk -, tekintélyelvű, nem enged nagyobb mozgásteret annál, amit egy plexiből készült szónoki emelvény nyújthat. És ez független attól, hogy Bono jár-e násztáncot Hillary Clinton körül, vagy Kid Rock elgurítja a lökd meg a kecskét Trump mellett egy rodeó show-n.
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Ha Tolcsvay Béla előadja a Nemzeti dalt, ha Bródy a Ha én rózsa volnék-ot, menthetetlenül eszünkbe jutnak az iskolai rendezvények a tornateremben, ahol még lelóg a törőbál napszítta girlandja az ablakból, akkor is, ha március 15-ét ünnepeljük vagy éppen október 23-át. Pedig rendben voltak a tegnapi koncertek, minden előadó hozta a rászabott kötelezőt, a három-négy témában illő felvételt, a ledfalon mentek az 56-os archívok, hatásos volt az egész, mégis azt kell mondanunk, hogy nem könnyű eltalálni az ünnep koreográfiáját. Mert akkor most legyünk olyan vagányok, mint a józsefvárosi srácok, akik a talpas cigivel a szájukban dobtak a szovjet tankokra molotov koktélt, vagy a november 4-e utáni megtorlás gyászában éljük át mindazt, amit hívhatunk így is: negyven évig tartó állami terror…
Jókedvű ünneplés csak a Beatrice műsorában volt, Feró táncba vitte a gyerekeket az Azok a boldog szép napokkal, és erős gesztus volt az 1980-as Katicabogárkával indítani, mert ez tényleg rock and roll, sőt: punk, zavarba hozni és egyben felszabadítani azokat, akik a suliban matróz blúzban piros mappával a kezükben igazgatják a lefénymásolt 1956, te csillag című verset… Ákos már tíz éve felkészült 1956-ból, így nem kellett sokat gondolkodnia a műsorán, és az 1984 című Bonanza-számnak is megvolt a helye. Bár lánykórust színpadra vinni, nos ebben volt némi Balázs Fecós, de az ünnepélyességbe ez is belefért. Az EAST blokkjának a csúcsa természetesen az 1956 című számuk volt, amihez hozzágomboltak egy hard-rockos tételt, ami főleg a harckocsik zaja inspirált, és parádés módon eljátszották a Szél repítse lelkem című dalt is, ami érdekes módon az elmúlt egy-két évben lett igazi sláger, annak ellenére, hogy több, mint húszéves számról van szó.
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Szóval, nem könnyű fiatalokra pozícionált emlékműsort készíteni, mert míg a rendszerváltó házibuliknak volt egy laza, civil szervezetlensége, de itt az élő tévéközvetítés miatt inkább ünnepélyes volt az egész. Hiába, 1956 és az ifjúság viszonyát még mindig a Megáll az idő című film hozza leginkább közös nevezőre, igaz, a film már a forradalom árnyékában, a megtorláson túl egy másik forradalmat mozgat be, a rock and roll mindent felforgató világát, ahol voltak, akik kiugrottak a csukott ablakon vagy széttörték az érettségi tablókat.
Vezető kép: Mohai Balázs