Rockos Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművész hölggyel a Mini együttesből ismert Török Ádám fuvolás-énekes és Papp Gyula billentyűs október 9-én a fővárosi Marriott Hotel dísztermében.

MTI

A Mini 1971-es legendás felállása, amelyben Török Ádám és Papp Gyula mellett Nagy István basszusgitáros és Németh “Nemecsek” Tamás dobos szerepelt, feldolgozta Bartók Béla Este a székelyeknél című művét. Sokan ezt számítják az első magyarországi prog-etnorock-világzene megjelenésnek, és ez is felcsendül az októberi koncerten, amely a Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévhez kapcsolódik. Idén a Mini együttes Mini Acoustic World néven akusztikus turnét tesz és egy CD-t is megjelentet.

A koncerteken a legendás Mini-szerzemények akusztikus hangszerelésben hangzanak el. A Mini négyeséhez köthető számos, azóta klasszikussá vált dal, köztük a Gőzhajó, a Vissza a városba, a Kereszteslovag, a Halványkék gondolat vagy a Délelőtt. Az Este a székelyeknél Bartók-feldolgozás újrafogalmazott változata (Éjféli találkozás Béla bácsival alcímmel) Török Ádám 2013-as, Elrohant az idő című lemezén szerepel. A rockosított Bartók-koncerten Török Ádám, Papp Gyula és Nagy István, valamint Tóth Dénes (akusztikus dobok, ütőhangszerek) lesz a színpadon, valamint egy női vonósnégyes és két vokalista hölgy. Az októberi est a Danubius Music és az Art Anzix Színház közreműködésével valósul meg.

Fotó: Horváth Péter Gyula