Az Oscar-díjas Saul fia főszereplője hét éve hagyta ott a mentőzést, most aktív önkéntes mentősegédként, 52 évesen újra rohamkocsival járja a járvány sújtotta metropoliszt. Emellett halottmosdatóként is dolgozik, ami szintén nem újdonság a számára.

061.hu

A New Yorkban élő Kossuth-díjas magyar színész, író, költővel Nyáry Krisztián készített online élő videóinterjút hétfőn. Röhrig elmondta, hogy bár az engedélye lejárt, egy hatórás tanfolyamot és egy záróvizsgát követően ismét szolgálatba állhatott mentősként.

„Az, hogy felhívott a volt főnököm, hogy rám is szükség van, jelzi azt, hogy mekkora a baj”

– mondta, hozzátéve hogy eddig Queens és Brooklyn volt a járvány két gócpontja a városban, de szerinte hamarosan Long Islanden lesz szükség a legtöbb segítségre. Röhrig korábban nemcsak részmunkaidős mentősként, hanem halottmosdatóként is dolgozott a városban. Mont mondta, ezt már szigorúbb keretek között engedélyezik csak a járvány alatt, muszlim és zsidó halottak számára.

„Tegnap három koronást mosdattunk, és persze nem pont úgy, ahogy eddig, de még megy ez a dolog. Aztán mindhárman mentek egy online temetésre”

– mondta az interjúban a színész.

A beszélgetés itt nézhető meg:

https://www.facebook.com/lirakonyv/videos/1328072100723640/

Nemes Jeles László Oscar-díjas holokausztdrámájának főszerepével világszerte ismertté vált Röhrig legutóbb Matthew Broderick oldalán játszott a Porrá című filmben, és a hírek szerint Jézust fogja alakítani Terrence Malick The Last Planet című filmjében.

Fotó: MTI/Demecs Zsolt