A szokásos egy hét helyett négynaposra, de a korábbiaknál színesebbre tervezik szervezői az idei Kaposfestet. Magyarország egyik legjelentősebb kulturális fesztiválját augusztus 16. és 19. között tartják a somogyi megyeszékhelyen.

MTI

A megújult arculatú, ettől az évtől Kaposfest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál néven futó esemény fő helyszíne a Szivárvány Kultúrpalota és a felújított Csiky Gergely Színház lesz, ahol a szólistákkal, valamint a zenekari muzsikusokkal együtt mintegy száz művész lép színpadra – közölték a szervezők.

Kitértek rá, hogy a fellépők között van a fesztiválalapító Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész, Kelemen Barnabás hegedűművész, továbbá Baráth Emőke és Miklósa Erika operaénekes, Horváth Bence Dániel nagybőgős, Baráti Kristóf, Kirill Troussov, Marc Bouchkov hegedű-, Várdai István csellóművész, Szűcs Máté brácsaművész, Julien Quentin és Fejérvári Zoltán zongoraművész, valamint Pál István Szalonna népzenész. Koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Camerata Pelsonore és a Budapest Jazz Orchestra is.

Kiemelték, hogy az érdeklődők a nyitókoncertet megelőző napon, augusztus 16-án egy workshop keretében ellátogathatnak próbákra, részt vehetnek műhelybeszélgetésen és világhírű művészek mesterkurzusain. A szervezők Hornyák Balázs fesztiváligazgatót idézve azt írták, hogy a Kaposfest lesz a pandémiás időszakot követő első hazai nagyszabású komolyzenei programsorozat, amelynek előkészületeit az összefogás és az elkötelezettség jellemzi.

‘Azt ígérhetjük, hogy a fellépők illusztris névsora, a koncertek programja, a helyszínek és Kaposvár vitathatatlan sármja feledtetni tudja az elmúlt időszak nehézségeit” – hangsúlyozta a fesztiváligazgató. A rendezők leszögezték: kiemelten fontosnak tartják a közönség biztonságát, ezt szem előtt tartva határozták meg a programok helyszíneit, struktúráját. Jelezték, az idei Kaposfest programja július 6-ától lesz elérhető az esemény honlapján.

Fotó: Varga György / MTI