Madonna lesz a forgatókönyvírója és a rendezője annak az egyelőre cím nélküli önéletrajzi filmnek, amely a Universal stúdióban készül.

MTI

Az énekesnő elmondta, hogy miközben színészi, zenei és táncosi pályafutását, s mellette személyes életét is bemutatja majd a produkció, a hangsúly mindenképpen a zenén lesz. “A zene vitt előre és éltetett” – fogalmazott a sztár, akinek Diablo Cody (Juno) segít a forgatókönyv megírásában. Madonna hozzátette, hogy sok olyan története van, amelyet korábban nem osztott meg a nyilvánossággal, ezeket és élete hullámhegyeit és hullámvölgyeit is szeretné beilleszteni a történetbe. A film producere Amy Pascal, a Sony Pictures filmstúdió korábbi főnöke. Ő volt a producere Madonna Micsoda csapat! című baseballfilmjének is 1992-ben.

A 62 éves popsztár 2008-ban debütált filmrendezőként a Mocsok és bölcsesség című produkcióval, 2011-ben pedig W.E. címmel rendezett történelmi drámát VIII. Edward brit uralkodó és az amerikai Wallis Simpson szerelmi történetéből.

Az énekesnő legutóbbi albuma, a 2019-ben kiadott Madame X volt, pályája alatt lemezei 335 millió példányban keltek el világszerte.